Île-de-France

A Musee d'Orsay előtt várakozva Adrian - ki fog derülni a végén, hogy ki ő, és miért várakoztunk - meglátott egy francia filozófiai folyóiratot. Ez egy olyan havilapnak nézett ki, amit persze nem mindenki vesz meg, de egészen sokak érdeklődésére számot tarthat. Legalábbis Párizsban. A címlapon pedig az állt, hogy "a munka károsíthatja az egészségét".

Nos, nem tudom, miről akart szólni az a cikk, hiszen nyilvánvalóan vannak egészségkárosító munkák, ugyanakkor a rendszeres, céllal végzett tevékenység fontos az embereknek. Számomra a munka biztosan nem káros, és ennek az egyik oldalát mutatom most be.

Szerencsés ember vagyok, a munkahelytől két kilométerre dolgozok. Azelőtt ugyebár fel kellett mennem az erdőn át a plateau-ra, most sem dolgozok messzebb, csak éppen nincs az útban hegymászás. Egyszerűen végig kell gyalogolnom az erdőben. Abszolút kellemes séta.

Tavaly ilyenkor már itt voltam, de észre se vettem, hogy tele van az erdő virágokkal. Egész pontosan pontosan azért nem, mert ezek a sík részeken vannak, én pedig ugyebár rögtön nekiindultam felfele. Most ez a kék virágtenger lenyűgöző. Nem is tudom, hogy van-e ilyen otthon. Én ilyenre nem emlékszek.

Télen nagy fakivágás volt az egész erdőben, ami meg is csúnyította, de most, hogy zöldel, nem olyan rossz. Van továbbá egy pár fa-matuzsálem is az erdőben, ami igen látványos. Amikor már majdnem megérkezek ahhoz a bejárathoz, ahol nekem kell bemennem, akkor van egy szikla, amibe egy ábrát véstek.

A következő képek szigorúan véve már nem a munkába menéshez tartoznak, hanem a campusról. Az LRI az Universitaire Paris Sud campusán van, és az egész campus is ragyogó környezet. Valójában Bures és Orsay között régen itt egy mocsaras erdő lehetett. Még ma is keresztbe szeli az Yvette, amelynek két ága itt már egyesült. A campuson szétszórt épületek vannak. Középen egy kastély, régen az egész ennek a kastélynak lehetett az uradalma.

Sok intézeti és egyetemi épület van mindenfele, sportpályák, részecskegyorsítók... Na jó, csak egy, és nem is működik. A Soleil fent van a plateau-n. Robiék viszont a régi gyorsító intézetében dolgoznak.

A házak között amolyan arborétum van, mediterrán növényekkel, bizonyítandó a globális felmelegedést. Van is egy tábla, ami mutatja, hogy ezek csak Dél-Franciaországban voltak meg régen, most meg Dániáig felhúzódnak.

Ebédelni le kell járjak, mert a menzák lentebb vannak. Ha Robiékhoz megyek, az megint vagy három kilométeres gyaloglás. Mostanában viszont az itteni munkatársaimmal is el szoktam járni. Rájöttem, hogy ha én mondom, hogy menjünk ebédelni, akkor összejön a csapat. Sok Ph.D. hallgató van, sok gyakorlatos, pár post-doc. Többen külföldről, szóval angolul is folyik beszélgetés.

Szerencsés ember vagyok. Mondhatják sokan. Pedig a gazdasági válság hozott ide, és sokan nem is éreznék olyan jól magukat a helyemben talán. Ha szerencsés is vagyok, a magam szerencséjének a kovácsa is vagyok. Ás ezzel vissza is térek a címhez egy kicsit. Nem akarok nagyon belemenni, mert ez a blog nem erről szól, de az állami programok persze esélyt adhatnak valakinek. De fontos, hogy magunk is tegyünk a dolgokért.

Én fiatal koromban sokat olvastam, sokat tanultam. Aztán részben tudatosan, részben szerencsésen jó szakma mellett döntöttem. Azóta is állandóan tanulok új és új dolgokat, például franciául is. Azt gondolom, ha más ennyit tesz le az életében a sikerért, akkor van állása. Lehet, hogy szerencse is kellett az én "sikeremhez", de ha meggondoljuk, annyira nem nagy dolog ez. Bárki dolgozhat külföldön pár évet, ha meg van hozzá a megfelelő szakmájam tudása, és képes elhatároznia magát.

A hétvégén megint szabad múzeumi vasárnap volt. Ezúttal Ronát hívtam a Musee d'Orsay-be. Ronának pedig itt volt a barátja Luxemburgból, ő Adrian. A Louvre most már elég volt, és most más nem jött, így velük voltam. Jó volt, egész nap angolul beszélgettünk természetesen. És jobban meg tudtam nézni a képeket. Mivel azóta voltunk Etratatban is, és Barbizonban is, ezért sok ismerős kép volt.