Hosszú hétvége volt, mert csütörtökön valamilyen vallási ünnep volt. Egy ismerősöm, Krisztina jött Párizsba Magyarországról, és péntektől vasárnapig együtt jártuk Párizst és környékét. Sajnos nem figyeltünk oda, hogy már csütörtökön is szabad napom lett volna, másrészt egyébként a három nap is elég alapos volt.
"Krisztina, ön jól választott", mert a rue Saint Martinon vett ki egy lakást erre a hétvégére. Ez egy érdekes megoldás, mert a hotelnél nem sokkal drágább, és egy nagyon aranyos studiót talált. A rue Saint Martin pedig annyira Párizs, hogy jobban nem is lehetne. Sőt, mint kiderült, egy olyan régi, fa alapú házban volt, hogy csodálkoztam, hogy ilyen is van Párizsban. Pontosabban, azok a nem olyan nagy házak Párizs szívében ezek szerint ilyenek. Pont olyanok, mint amilyeneket szerte láttam kisebb városokban, de ott kívülről is látszik az, hogy fagerendákból vannak a falak. A lakást egyébként ablakra pontosan belőttem a google street viewból, helyismeretből és pár fénykép alapján. Ez se semmi, hogy mutatnak három fényképet, és megmondom, hol a lakás. Persze csak kivételes esetben.
Szerencsésen harmonizálni tudtuk a városnézést, mert Krisztina már volt Párizsban korábban, és nem a szokásos dolgok érdekelték. A Marais-ben kezdtük egy hosszú sétával. Vettünk sajtot, baguette-t és bort, és amikor azt meg akartuk enni, belebotlottunk a Saint Paul negyedben egy filmforgatásba. Szóval mozi is volt az ebédhez.
A Bastille és a Place des Vosges után a Picasso múzeumot néztük volna meg, de munkálatok miatt zárva volt. Aztán fél órát vártam Krisztinára egy boltban. Férfisors.:)
Sötétedés előtt pedig még kiugrottunk a Pere Lachaise temetőbe. Sajnos hatkor bezárt, pedig még nem is sötétedett. Egy óra alatt sokmindent láttunk, de közel sem mindent. Szisztematikusan jártuk be a parcellákat egy térképpel, de csak a temető felét sikerült bejárni.
Egyébként érdekes módon, miközben én is, és Krisztina is ateisták vagyunk, mindketten félünk a temetőben. Krisztina következetlenül, hol nagyon, hol egyáltalán nem, én következetesebben, közepes mértékben. Megtaláltuk Rossinit, Aragot, Delacroix-t, Heloise-t és Abelardot és Balzacot. No meg persze Jim Morissont is.
Szombaton megint temetővel kezdtük, most a Montmartre következett. Ennek is a felét jártuk be, de itt tudatosan tettük, nem hagytunk ki semmit, amit nem akartunk. Láttuk persze Sartre-t és Simon de Beauvoirt, aztán Aljechint, Zadkine-t, Samuel Becketet és Poincaret.
Ez a nap arra lett optimalizálva, hogy a Denfert Rochereau-nál ebédelünk a piacon. Itt vettünk algát és polipsalátát, paelát, persze baguette-t két kis bort is. Egy parkban ültünk le, és ott ettük meg. Az idő immár jó volt, és hát van-e ennél jobb?
A katakombákat nem néztük meg, mert nagy volt a sor reggel is, és az ebéd után is. Ugyanígy kimaradt a Tour Montparnasse is. Jött viszont a Saint Germain des Pres és a Musee Delacroix, ahol még nem is voltam. Sőt, még a kicsi, aranyos téren sem, ahol van. Egyébként Delacroix kertjében aludtunk is egy kicsit.
A szombat múzeuméjszaka volt, tehát innentől ingyen végignézhettünk volna egy csomó múzeumot, de hát azért ebből csak pár lett. Pedig elkezdtük a biciklibérlést, hogy gyorsabban haladjunk. De a Musee de Quai Branly az egy óriási falat volt. Ez tulajdonképpen néprajzi múzeum, és egy halom kulturális lelet volt Óceániából, Ausztráliából, Ázsiából, Afrikából és Amerikából. Főként volt francia gyarmatokról Hihetetlen, hogy például mennyi különböző afrikai kultúra volt, és hogy a polinéz kultúrában bizonyos dolgokba mennyire sokat fektettek.
Egy crepes-t ettünk az Eiffel torony alatt, majd vissza a Musee Rodinhoz. Mivel ezt láttam, és késő volt, én innen hazajöttem, Krisztina pedig megnézte a kiállítást, majd hazament gyalog. Nyilván szép és csodálatos volt a Louvre felé hazamenni.
Vasárnap felajánlottam, hogy autóval bemegyek, mivel ez már egy kijárt út: vasárnap lehet Párizsban parkolni, ingyen van, nincs nagy forgalom, lehet várost nézni. Nem teljesen problémamentes a dolog, a Montmartre le van zárva, és egyébként is azért helyet találni, és beparkolni nem triviális. De összejött. Gyorsan végeztünk ezzel, mert mentünk volna ki Párizsból.
Saint Denis volt a cél, ahol a francia királyok temetkezési helye van. Ahogy mondták is az audioguide-ban, ez világméretben egyedülálló, ennyi király máshol nem nagyon van egy helyen. És tényleg, a Pipinektől a Lajosokig majdnem mindenki ott van. A forradalomban ugyan összekeverték őket, de ahogy kivettem, van azért olyan,a ki tutira ott van, és ő az. Mások ott vannak, de nem biztosan azonosíthatóak. Néhányan meg talán elkavarodtak. Mások meg eleve ott se voltak. Nehéz megjegyezni, és ennek alaposan utána kéne nézni ahhoz, hogy az ember kiismerje magát. Sok szarkofág volt, és szobor is, de ez nem mindig jelenti, hogy az illető ott van. Annál is inkább, mert például Medici Mária és II. Hernik kétszer is volt.
Egyszerűen elképesztőnek találtam, hogy egy csomó királyuk sírja még mindig megvan a hatodik század óta. Európában ez végül is egyedülálló, nem jut eszembe ennyire régi sír, amiről pontosan tudnánk, hogy kié, és valamely híres emberé lenne. Persze Egyiptomban ott vannak a múmiák. Abszolút értelemben valamelyik fáraó lehet a világrekord, de akkor is elképesztő.
Saint Denisbe ugyan ki lehet menni RER-rel, de kicsit gyalogolni kell, szóval a kocsival jól jártunk. Egy marokkói étteremben taijint ettünk, ami jó volt. És ha Krisztina azt mondja, hogy jó, akkor jó. Ő tudja. Ő sok ázsiai és afrikai országban járt, és igazából Párizsba azért is jött, hogy végre az európai kultúrával ismerkedjen. Nem mindig sikerült. Hiszen Párizs igencsak nemzetközi város. Mindenféle egzotikum megtalálható itt.
A nap végén Krisztinának a jutalom Auvers volt. Ahol én voltam, de azért bele lehetett venni. Megint voltunk van Gogh halálozási helyén. Krisztina bement, én megvártam. Aztán a templom és a temető, ahol ugyebár nyugszik.
Ez volt az utolsó halott a hétvégén, ami eléggé halálira sikerült. Furcsa. De persze megvan az oka. Én egyedül nem nagyon mennék ki temetőbe, másoknak nem ez szokott a legfontosabb lenni. Krisztina kellett hozzá, aki már látta a szokásos dolgokat, illetve nem is az érdekli feltétlenül Párizsból. Hát egyedi egy városnézés volt.
A végén Auversben ananászt ettünk, amit Krisztina még Párizsban vett, amíg én vártam rá, szokás szerint. :) Tudtátok, hogy az ananászt is lehet úgy enni, mint a sárgadinnyét? Cikkelyekre vágva, kézből. Mondjuk a közepét ki lehet vágni, de nem muszály.
Vissza Párizsba. Megálltunk a Canal de la Villette-nél, ahol eddig még nem voltam, majd megmutattam Krisztinának a Parc des Buttes Chaumont-ot, ami annyira lenyűgözött régen.
Krisztina lakásán teáztunk, piknikeztünk a koraesti órákban. Még világos volt, kinyitottuk az ablakot, alatta Párizs egyik legközpontibb sétálóutcája. Francia zene, francia hangok, hangulat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.