Reggel azzal kezdtem, hogy Offenbachban azért még körülnéztem. Annyira nem érdekes város, a központja, mondjuk a piactér sem különösen nagy szám. De az például kicsit érdekes, hogy kihelyeztek pár képet egy leírással a történetéről. Pedig nincs valami nagy története. Az ember mondjuk a Place Concorde esetében szeretne igazán ilyesmit olvasni, ha már ott van.
Egy érdekes, vörös színű kastélya van még Offenbachnak, azt érdemes megnézni. Tettem még egy kis sétát a Majna partján, aztán irány vissza a szállóba a kocsihoz, és indulás Frankfurtba!
Frankfurtban egy nagy cél volt, ez pedig a Goethe-ház. Sok évvel ezelőtt voltam már Frankfurtban barátoknál, ők körbe vittek a városon, de ide nem hoztak, gondolom, nem gondolták, hogy érdekel. És speciel akkoriban talán annyira nem is érdekelt volna. Ugye most sem az van, hogy Goethét olvasok agyba főbe, hanem érdekelnek a híres emberek, az életük, a származásuk. Mi van a művek mögött? Hogy vált valaki híressé? Legtöbbször jókor volt jó helyen, jó embereket ismert. A kapcsolati tőke a legfontosabb a tehetségen kívül. Talán még annál is fontosabb.
Egy német városnál az első, általános kérdés mindig az, hogy mennyire bombázták le. Ettől függ a stílusa, hogy miféle házak vannak. Régen láttam egy képeslapot Frankfurtról, hát teljesen le volt pusztulva. Még a mostani Römerplatzot is újra kellett építeni, valaki azt mondta, sokkal nagyobb, mint eredetileg.
A Goethe múzeum is romokban állt, meg lehetett nézni a képeket erről. Ehhez képest szépen újraépítettek, és berendezték. Sok emelete van, sok szobával, és ezekben korabeli bútorok vannak, egy kevés eredeti is. Különösebben nincs semmi extra a házban, de lehet érzékelni a kor légkörét egy kicsit. Tudom ajánlani.
Még elég sokat sétáltam a városban, mert először vettem egy csomó könyvet, köztük német-francia, kétnyelvű regényeket is. Utána bóklásztam még egy kicsit, és térkép, és GPS nélkül kicsit elorientálódtam. Mint írtam, a várost, a felhőkarcolókat már ismertem. Egy kicsit mégis láttam olyan dolgokat, melyek újak voltak, vagy legalábbis nem emlékeztem rájuk.
Még aznap Mainzba akartam elmenni ("külföldiül" Mayence, ez tetszett). Ahogy már írtam, Németországban azért maradtam, mert a hétvége négy napos volt. Ugyanakkor nem volt tervem, útközben dolgoztam ki a további tervet. Mainz jó ötletnek tűnt.
Csakhogy egy óriási dugóba keveredtem, ráadásul akárhogy próbáltam máshogy menni, nem sikerült szabad utat találnom. Így jutottam el viszont a Schloss-Biebrichhez. Egyszerűen ott álltam a dugóban, és a GPS mutatott valami látványosságot, amikor megláttam a nevét, bekanyarodtam jobbra.
Annyiban mindenképpen érdemes volt, hogy a park szép volt, egy szendvicset meg lehetett enni, körbe lehetett nézni. Maga a kastély is érdekes, főleg a színe, a park pedig szép. Helyenként csodaszép kis részletek vannak. Hátul van egy tó és egy kis vár, amelyet felújítottak, egyébként festői lett volna.
Mainz maga nem nagyon jött be, se központja, se stílusa, semmi. Van egy kis városkapu, ami kicsit érdekes, meg egy templom, amelynek Chagal tervezte az ablakait , de nem nagy szám. Szóval hamarosan elmentem a szállásra, amelyről akkor derült ki, hogy nem Mainzban van, hanem Flörsheimben. Csak nem figyeltem oda, és volt egy ugyanolyan nevű utca Mainzban is.
Autóval azért ez nem volt gond. Kilencre oda is értem, semmi baj nem volt. Jó kis Gasthof volt, amelyhez hátsó épületeket épített a tulaj, egy orosz, aki nagyon kedves volt, és sokat beszélgettünk. Adott pár tanácsot arra, mit nézzek meg, ami mind jó is volt, csak aztán egészen más irányba mentem. Egyébként a vasút mellett, és a repülőgépek leszállási csatornája alatt volt, de ha én álmos vagyok, akkor alszok.
Azon vacilláltam, hogy még több napom volt hátra, szóval nem akartam még Franciaország fele indulni. Délnek lehetett volna, vagy északnak. A végén észak lett belőle.
Egy gejzírt néztem ugyanis ki magamnak, de előbb még tervezés nélkül belebukkantam a római limesbe. Ez ugyebár itt húzódott végig, és ezért is vannak itt egészen ősi német városok. A limesből persze nincs sok, találtam egy újjáépített őrtornyot, és pár romot, amely azért szintén erősen újonnan volt építve, legfeljebb eredeti romok tetején.
Itt egyébként belebotlottam valami kis falusi, erdei piknikbe, és így borsólevest ebédeltem virslivel, és helyi sört is ittam.
Utána Koblenzbe érkeztem, amelyre olyan sok időt nem szántam, de kénytelen voltam maradni. Először is meleg volt, másodszor meg parkolni nehezen lehetett, végül egy parkolóházat csak találtam. Ez valószínűleg problémamentes lett volna, ha eleve ezzel kezdem.
Koblenz a Rajna és a Mosel egybefolyásánál van, a város közepe egy félsziget, ahol egy kicsit hagyományos, németes város keveredik nagyon sok világos, üdülőházzal. A legnagyobb látnivaló a német egyesülés emlékműve, melyet a császár korábbi szobra helyébe emeltek. Valami hihetetlenül monumentális, már a másik partról is az ember szemébe ötlik, csak ott végig sínek vannak. Egyébként az emlékmű abszolút mauzóleum benyomását kelti, és sötét, bár a fénnyel érdekesen lehet játszani fényképezés közben.
A Rajna felett egyébként libegővel lehet átmenni egy hegy tetején levő várba, de ezt kihagytam, mert a fél város be volt kerítve, és valami "majálisozás2 is volt, és ezen belül lehetett a libegőhöz sorba állni, de vagy ezren voltak.
A gejzírhez ezután már sietni kellett. Ez Andernechben van. A GPS viszont ténylegesen a gejzír helyére vitt volna engem, amely egy a Rajnába benyúló, elterülő, hordalékfélsziget. Itt nem látni semmit az útról nézve, még megállni sem lehet. Bementem hát a városba, és kérdezősködtem. Namost így fordult elő az az eset, hogy egy franciát kérdeztem meg, és még értettem is volna a válaszát, ha tudta volna, hol van a gejzír múzeuma. De nem tudta.
Múzeumról beszélek, mert addigra kiderült számomra, hogy itt valami külön kiállítást meg kell nézni, és szervezetten menni el a gejzírhez. Egyébként ott volt a kempingező francia orra előtt, de a hülye ezt se tudta. Kérdezem én, hogy ez úgy megy el kempingezni, hogy fogalma nincs, hova megy, mi van ott, miért megy oda?!
Szóval egy modern múzeumba kellett bemenni, végignézni egy modern kiállítást, amely sok makettet tartalmazott, és információkat adott a gejzírről. Semmi valódi kiállítási tárgy, minden makett, film, animáció. Annyit érdemes megtudni, hogy ez egy mesterségesen fúrt gejzír, és a vulkáni széndioxid hajtja fel a vizet. Ásványvizet termelnek ki a helyszínen, és egy nagyobb fúrás során lehet ilyen gejzírt létrehozni. Állítólag Európában a legmagasabb.
A Rajna egyébként itt szebb, mint a Loire. Csak éppen nincs annyi lenyűgöző kastély. Ezután a hajó elvitt minket a félszigetre, a Rajna felől közelítettük meg a gejzírt. A gejzír kétóránként tör a magasba, annyi idő kell neki, hogy felhalmozódjon a széndioxid. Ez egy önszabályozó, periodikus folyamat. Ennyiben természetes a dolog. Kitörés után sok percig jön a víz, valami hatvan méter magasra. Ezt ki kellett várni, de amikor beindult, volt idő fényképezni. Sőt, a végén odaengedtek mindenkit, és lehetett zuhanyozni az utolsó pillanatok vizében. A víz sós, széndioxidos, de hideg. Nagyon jó idő volt, szóval nyugodtan lehetett zuhanyozni. Nagy élmény volt, mert végül is még soha nem láttam gejzírt, és ez még ráadásul egészen nagy is volt.
A következő cél Bonn volt, és én Königswinterben néztem ki egy szállást, egy Gasthofban, és ide tartottam este. Nagyon szép, nyugis kis hely, Egy nem tűl nagy, kultúrált város elővárosa, a Rajna partján, fantasztikus kilátással. Egy élmény lehet itt élni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.