Nem szeretem a sztereotípiákat, de ha az ember sokat utazik, illetve sok helyen él, akkor azt azért láthatja, hogy bizonyos népekre jobban jellemzőek bizonyos tulajdonságok, mint másokra. Természetesen statisztikusan, azaz átlagban, avagy a nagyrészükre. A franciákra jellemző a bürokrácia és ráadásul ennek az a formája, ami azért szervezetlenséggel párosul. Mire gondolok? Elmagyarázom.
Például a németek is bürokratikusak, de náluk nagyobb a szervezettség. Az ilyennel nincs akkora gondom. Lehet, hogy ki kell tölteni 5 lapot, de a végére tudhatod, hogy rendben lesznek a dolgok. Ehhez hasonló például, ahogy a SZTAKI-ba beléptem és kiléptem, bár abban volt vastagon olyan bürokrácia, amire semmi szükség nem volt. Hasonlóan itt, amikor a LIMSI-CNRS-be beléptem, ki kellett töltenem pár lapot, de pár nap alatt végül is túljutottam rajta. Kivétel, hogy nincs a szobánkhoz a munkahelyhez saját kulcsom, hanem valaki odaadta a kulcsát.
Közbevetőleg: a LIMSI-CNRS, az olyasmi, mint az MTA SZTAKI. A Centre Nationale de Recherche Scientifique az MTA megfelelője, a LIMSI meg számítástudományi kutatóintézet, ezt nem magyarázom el pontosan, annyit mondok, hogy Orsay-ben van, ahova Párizsból az RER B-vel (ejtsd eröer, máshogy nem értik) lehet eljutni.
A bürokrácia itt az, hogy nem lehet csak úgy kulcsokat másolgatni. A szervezetlenség, hogy a főnököm se nagyon tudja, mit is csináljon. Illetve próbálja kikerülni a hivatalos utakat. Például leküldte Agnes-t a kulcsfelelős-emberhez könyörögni, hízelkedni, színészkedni. Nem sikerült, mert Pierre nem szereti Laurence-t. Na mindegy, ez a legkisebb gondom.
A nagy gond Párizsban, és valószínűleg egész Franciaországban az albérlet keresése. Finnországban csak odamentem egy ügynökséghez, és mondtam, hogy szükségem volna lakásra, és adtak, 2 hónap kaucióval. A barátnőm is tudott bérelni lakást. Magyarországon én is adok bérbe lakást, és kauciót kérek, meg megnézem, kiről van szó, de ennyi.
Itt ez nem elég. Nem elég, hogy megnéztem vagy 2 lakást, és éppenséggel mindegyik tetszett. Az egyik a Montparnasse mellet volt, bútor nélkül - egy ágyat vehettem volna – abszolút jó helyen, bent a város közepén, igazi Párizs feelinggel, egy boulevardon, ahol ha kinézek az ablakon, akkor párizsi kávézókat, éttermeket látok. A környéken egy csomó kínai, mozi, és mindenféle más üzlet. Fantasztikusan életteli környék, ici-picit talán hangos, és néha gond lehetett volna bejutni a munkahelyre, de megéri.
A másik lakás a Cite Universite közelében van, ami még éppen Párizs, nagyon modern volt, és be volt rendezve, igazán kedvemre való. Ráadásul az RER B közelében, és egy szép park mellett. Megjegyzem, egyik lakásban sem volt mosógép, mert azt itt nem annyira szokás, hanem vannak az amerikai filmekből ismert pénzbedobálós mosodák.
Gyönyörűen elképzeltem az életem: minden nap utazok egy kicsit az RER B-vel, fél óra alatt vagyok bent a munkahelyen, de fél óra alatt Párizsban is.
Namost, mindkettőt meg tudtam volna fizetni. Nem ez volt a gond. A harmadik napra már szerződésem is volt (ld. francia szervezettség: tudják, hogy nagyon kéne, de még sincs meg időben). És nagyon reménykedtem, hogy ez elég is lesz. Egy akadémia állástól, annak fizetésétől csak hasra esnek a tulajok. Riccardo, akivel a várost jártuk, is így gondolta. Riccardo egyébként egy olasz, aki Berlinben PhD-zett, és velem németül beszél, de a többiekkel franciául. Hogy hogy szerzett lakást? Párizsi barátnője van. Ja, úgy könnyű.
Hát szóval nem, mindez nem elég, mert a franciáknál törvény szerint télen nem szabad kidobni az albérlőt, ha nem fizet. Ergo garanciákat kérnek. Olyasmit szeretnek, hogy ha az ember apja orvos, és háromezer eurot keres havonta. Hát nekem nincsenek ilyen szüleim. És egyáltalán, egy magyar kereset nem mérhető egy franciához (kb. minden háromszor annyi). És úgy gondolom, hogy nem is igen tudnak mit kezdeni egy külföldi követeléssel. Szóval nem adták ide a lakást, hiába tudnám fizetni. Elég nagy is a kereslet a lakásra.
Hát így teltek napjaim, egyre elkeseredettebben. Én két napra foglaltam hotelt, mert azt gondoltam, hogy ha már itt vagyok, akkor gyorsan találok lakást. Nem mondták nekem, hogy ilyen nehézségek vannak. Anno voltam már egy hetet Párizsban, a Place Clichy közelében, és most se laktam messze. Akkor sok fontos helyet megnéztem. Most nem is volt kedvem, időm további látványosságokat nézni. A pénzt se akartam költeni, továbbá azt is tudtam, hogy lesz még erre idő.
Így sétálgattam a városban. A Sacre Ceurt korábban is meglátogattam, de most több időt töltöttem el a Montparnasse-on. És a Rochechouard Boulevard alatti és feletti részt is jobban körbejártam. Itt egy csomó hotel, kínai, japán étterem van, általában ilyen módon étkeztem is.
No meg a Pigalle környékén a szexüzlet. Kicsit enerváltan sétálgattam, hiszen idegesített, hogy nincs megoldva a lakhatásom. Máskor kicsit reményteljesebben, mert volt, amikor éppen volt miben reménykedni. De leginkább csak el kellett ütni az időt, szóval különös hangulatban róttam az utakat.
Péntekre már nem volt szobám, de sikerült átköltöznöm egy másik hotelba. A nagyon nehéz a szombat volt, mert akkorra már nagyon le voltak foglalva a szállodák. Pénteken is körbejártam a szállodákat, és nem találtam semmit. Szombat délelőtt lett egy szobám a Pigalle felett, ami még olcsóbb is volt, de hát a hangulata is olyan volt. Vécém és zuhanyzóm volt, nem volt annyira rossz, de kicsit rossz szaga volt. Riccardo azt mondta, alhatok nála, ezért is kezdtem el ilyen későn keresni szobát.
Eszembe jutott az argentin utazásunk, ahol engem zavart az, hogy nem volt szobánk előre foglalva. Hát itt ennél sokkal élesebb volt a helyzet, mert legalább tíz hotelt néztem át, ahol nem volt szoba. Istvánék biztos élvezték volna a kalandot.:) Nekem annyira nem volt élvezetes, hogy több napot azzal kezdtem, hogy megkerestem a szállást estére.
A továbbiakban volt egy kicsit érdekesebb része is a dolognak, ugyanis a munkatársaim befogadtak, hiszen a szálloda fizetése már drága lett volna, és érezték, hogy én bizony nem tehetek erről. Igazán Laurence tehet, neki kellett volna tudnia, hogy van ez a postdoc kutatókkal, honnan van szállásuk.
Szóval laktam Párizs déli részén a Convention metrómegállónál. Christophnál úgy aludtam, hogy előtte nem is találkoztunk, mert ő úgy PhD.-zik, hogy csak néha megy be a LIMSI-be. Ha valaki megnézi a metró és RER térképet,látja,miért: nincs messze Orsay-től, de tök nagy kerülő lejutni ide.
Christoph a barátnőjével, Joanával lakik, és rögtön az első este crepes-t sütött nekünk, és még egy vendéget, Nicolát is hívtak. Szóval megismerkedtem sok franciával. Egyébként nagyon kedves fiatalok.
Tegnap meg Marie-nél aludtam, északon, egy nem annyira jó negyedben. Olyasmi hely volt, mint a nyócker lakásom: egy ház, amit már le akartak bontani. Három ajtón, udvaron, lépcsőházakon át kellett felmenni egy elég öreg, roskadozó lakásba. A környéken kissé több fekete és kínai lakik, homelessek is többen vannak. A fürdőszobában egy kis ülőkád, ami emlékeztet a nyolcker lakásomra, még annál is kisebb volt, tényleg üléssel a kádban.
Mindazonáltal ez a lakás sokkal művészibb volt, nem véletlenül, mert Marie barátja contrabsson játszik, ez valami nagy cselló. Aznap este volt is koncertje, így Marie ott hagyott egy kulccsal. Elmentem sétálni, és egy olyan parkot találtam, hogy leesett az állam (majd később). Egy kínaiban ettem, és én értem vissza előbb. Ők később jöttek, és így a zenész baráttal alig beszéltem. Marie egyébként matét iszik, mert volt Brazíliában. Volt neki egy bombillája meg calabacha-ja. És ő is játszik klarinéton.
Marie egyébként fizikus és a projectben a hangok fizikai tulajdonságaival foglalkozik. Riccardo valami hasonló dolgot csinál, mint én: machine learning modellek tanítása. Agnes a tulajdonságok válogatásával foglalkozik, ő számítógépes nyelvészethez ért.
Mindebben az jó volt, hogy Párizsnak olyan kerületeit ismertem meg, amelyeket amúgy nem, és francia embereket közelségből láttam. Ráadásul olyan különböző embereket, mint a szegényebb, természetesebb, művészibb életet élő Mariet és az energikus, technikailag orientált Christophot. Chistophéknak például van egy internet-TV-telefon előfizetésük, amivel minden korlátlan. Tehát EU-n belül a telefon is.
No de térjünk vissza a horrorisztikus problémámhoz: van munkám, van szerződésem, itt kéne dolgoznom egy évig, csak nincs hol laknom. akkor mi a fene legyen most? Nem létezik, hogy nincs megoldás külföldieknek. Mondták, hogy egy franciával társszerződésben kéne lakjak, de hát én már „öreg” vagyok, és kapok én annyi pénzt, hogy ne kelljen. Hát nehogy már ne lehessen egy rendes, külön lakásom!
Laurence végül egy olyan szervezetet talált, amelyik állítólag sokkal kevesebb garanciával is közvetít lakásokat tudósoknak. Na, ez jól hangzik. Küldtek is egy csomó címet. Ekkor fedeztem fel, illetve Riccardo mondta, hogy Párizsban a google maps megcsinált, hogy az utcán körül lehet nézni. Fényképekből összerakták, hogy az utcán lehessen ide-oda menni, és forgolódni. Így sok címnél megnézhettem a házat a nékül, hogy odamentem volna. Hát ez durva! Nem mindenhol, mert nem minden utca van kész, és mert nem mindig pontos a cím. De van, amikor látni a házszámot a képen.
Na és ekkor paradigma-váltás következett: elkezdtem azzal, hogy Orsay-ban, pontosabban az azzal összenőtt Bures-Sur-Yvettben, sőt, még Les Ulisben is megnéztem a lakásokat. És gondoltam, hogy munkanapon körbemegyek. A felénél meg volt adva, hogy a tulaj tud angolul. A másik részén segítettek. Hát nem sok siker volt. Semmi. Úgy túnt, ez az ügynökség sem jobb, mint a többi. Semmi előnye nincs.
És akkor az egyik hívásnál igent mondtak. Igaz, ezen látszódott, hogy nem magánlakás, hanem valamilyen hotelféle. Ráadásul a munkahelyemtől száz méterre van, csak van közöttük vagy ötven méter szintkülönbség, és egy erdő. Hát nem baj, leküzdöttem magam az erdőn, és megnézte.
Nos, egy hotel-szerű helyről van szó, ahol azért adnak ki lakást hosszú időre is. Egy kicsit drágább, mint a többi lakás, de meg is van az előnye. Egyrészt, ebben minden fogyasztás benne van: víz, áram, főtés, és tévé, sőt internet, wifivel. Hát így írok most én.
Tehát a happy end. Egyrészt kiderült, hogy ez lett volna a normális, bevett megoldás, csak éppen Laurence erről nem tudott, és nem is nézett utána időben. Ez nekem egy hétbe került, és sok nap hotelszobába. Ha mondta volna, előre is foglalhattam volna, és azonnal jöhettem volna ide. Hiszen pár napra is ide jön sok kutató.
A hely előnye, hogy közel van a munkahelyemhez. Nem kerül se sok időbe, se pénzbe, hogy dolgozni menjek. Jó helyen van, nyugodt, erdő közelében. Hátránya, hogy nem Párizs, és egy kicsit probléma van azzal, hogy nincs a közelben szinte semmi. Azért voltam már bevásárolni, egy kilométerre van azért pár bolt. Ugyanott van az RER B, és azzal Párizsba is eljutok. Nem veszek bérletet, hanem jegyet veszek. Hétközben nem áll módomban bemenni, de hétvégén igen.
Tehát egy olyan szobám van, amely modern, berendezése ízlésemnek megfelelő. Minden működik, és kéznél van. És benne van a havidíjban. Még hetente egyszer takarítanak is.A munkába menet egy óra vonatozás helyett 15 perc sportos erdei mountain-joggingolás. De nagy nehezen át lehet vágni a meredek erdőn is. Bevásárlás egy hosszabb séta. Párizs ezzel szemben egy séta, és a vonatozás. Hétközben esténként itthon kell elfoglalnom magam, és csak a hétvégék maradnak utazásra.
Hát nem olyan rossz ez, pláne, hogy nincs is más alternatíva. Most egy pár pohár Bergerac bort iszogatva elkezdtem írni a blogomat. Voltak közben még élményeim, de arról majd máskor.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gossen 2011.05.02. 21:45:52
Feleségem éppen hasonló helyzetben van, albérletet keres Fra-o-ban. Meg tudná adni az emlitett közvetítő elérhetőségét?
Köszönettel:
Jordán Tamás
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.05.10. 14:10:31
www.science-accueil.org/uk/