Île-de-France

Mindenki tudja, hogy mostanában Európában, legalábbis Észak-Nyugat Európában mindenhol hideg van, és esik a hó. Párizsban is, hetek óta. Aztán persze elolvad, de ez itt még így is rendkívül hidegnek számít. A hétvégén megint esett a hó. Furcsa módon nem ekkor mentem be Párizsba. Ennek az az oka, hogy vasárnap, amikor épp eléggé esett, akkor úgy becsültem, hogy olvadni fog, és azért az nem tűnt olyan jónak. Meg hát tavaly már voltam Párizsban, amikor hó volt, szóval gondoltam, nem egy nagy dolog. Meg egyébként ki nem látott még havat egy városban?:)

Aztán hétfőn is esett. Igazából aznap is olvadós volt, de reggel olyan hatalmasnak tűnt a hó (tíz centi, nem finn mértékben hatalmas), hogy azt gondoltam, mégis be kéne menni, tavaly nem volt annyira "igazi" hó, csak nyomokban. Szóval meggondoltam magam.

A másik ok Sophie Marceau. Nemrég belé bukkantam a La Boum-ba (Házibuli) és eszembe jutott, hogy ez Párizsban játszódik. Alig emlékeztem már rá, hiszen ez tinikorom nagy kultfilmje volt, így jó volt megnézni (franciául). Aztán megnéztem még más filmeket is Sophie Marceautól. Mindegyik filmben az élvezet egy nagy részét azt jelentette, hogy felismertem, sőt, kinyomoztam helyszíneket. Persze a tartalom is fontos, és Sophie Marceauba játéka is, akibe szinte "beleszerettem" (mi sem mutatja ezt jobban, minthogy helyszíneket keresgéltem).:)

Szóval terveztem, hogy majd egyszer bemegyek, de még gyűjtögetni akartam helyszíneket. No de aztán hirtelen meggondoltam magam, mert hétfőn reggel, a csodálatos hó, az emiatt üres munkahely Párizsba csábított. Ugyebár itt egy pár centi hó már katasztrófát jelent. És akkor azt mondtam magamban: ugyan már, egyszer élünk, bemegyek, és sétálok egyet! Persze csak, ha az RER jár a hóban.

Mert bármilyen hülyén is hangzik, hogy az ember forgatási helyszínekre menjen, valahogy mégiscsak csodálatos dolog úgy sétálni Párizsban, hogy az embernek van valami terv a szeme előtt. Amikor már nem turista, és nem a látványosságokat nézi, amikor már amúgy kezdené unni a várost, akkor fantasztikus dolog, ha valami témát, értelmet ad egy sétának. Az RER pedig szerencsére menetrendszerűen jött. Hát íme.

A Le Boum, Házibuli szinte teljes egészében a Pantheon környékén játszódik, ezért ezeket a helyszíneket könnyen be lehet járni.

Még a Pantheon előtt, a rue Soufflot végén van a Comptoir du Pantheon, amely az a cukrászda, ahol Vic-ék találkoznak a Házibuli II. végén. A link azért is jó, mert Street View is van. Szóval igazából be lehet járni virtuálisan is a terepet, körbe lehet nézni különféle látószögekből. Még össze is lehet hasonlítani a filmmel.

Van egy jelenet, amikor Vic és apja ezen a sarkon megállnak. Előttünk a St. Genevieve könyvtár, és a Sorbon jogi kara. Ebből az is kiderül, hogy hol van az a lakás, ahol Vic-ék elvben laknak. Mégpedig a 21 rue Valette az a kapualj, ahol a filmben lehet látni Sophie Marceu-t és az anyját kijönni.

A kukákért elnézést, c'est la vie. A tábla azért van ott, mert ez egy történelmi nevezetesség is, a Tour de Calvin, amely valamilyen Protestáns Kollégiumból maradt fenn.

A IV. Herny Gimnázium is a Pantheon mellett van. Egyébként a filmben a Pantheon vagy a St. Genevieve templom nem is szerepel, pedig szinte kikerülhetetlenek. A Házibuli nem egy konzervatív film, az összes vallásos részt kikerülték. Ezért is szeretem.

Egyébként ez az összes eddigi Sophie Marceu filmre jellemző: egyetlen vallásos motívumot nem fedeztem még fel. Persze a Házibuliban ebben Sophie Marceau-nak aligha van bármi szerepe. De később is, mintha Sophie Marceau a modern, szekuláris francia nő mintaképe volna, aki randizik, vagy már anya, de mindenképpen önálló, és nem a vallásban, hanem az emberi problémákban és kapcsolatokban talál értelmet. Azt gondolom, hogy valami ilyesmire lehetne alapozni minden hétköznapi embernek az életét. Ne mondja már senki, hogy például a Fanfanban nincs ezer érdekesebb, szebb, csodálatosabb dolog bármely vallásnál! De térjünk vissza a Házibulira!

Ugyanezen a helyszínen jöhetünk rá, hogy ha megnézzük, akkor Vic igazából ötven méterre lakik a gimnáziumtól, mégis autóval, motorral hozzák-viszik. Ez ugye nem éppen reális.:)

A Gimnáziumba nem lehetett bemenni, csak a rácson át nézhettem be.

Ez a sarokról visszafele nézve a látkép a St. Genevieve templom előtt. Ez szerepel a filmben, itt veszi fel a nagyi Vic-et. Ott szemben volt a filmben egy Total benzinkút, amely már eltűnt. Hogy repül az idő!:)

Ez pedig az uszoda, ez sincs messze. Aranyos kis téren van.

Benéztem a Jardin du Luxembourgba is, amelynek tudtommal nincs köze Sophie Marceau filmhez. De nem láttam mindet, szóval... Viszont nagyon szép volt így havasan.

A másik film, melyet láttam, és melynek helyszíneit a közelben meg lehet nézni a l'Etudiante, amelyben Sophie Marceau egy fiatal tanárt, Valentine-t alakítja. Ned leszólítja a sítáborból hazamenet a metrón. Mit tudott Ned Valentine-ről? Hogy szép, és hogy valami irodalommal foglalkozhat, mert volt pár ilyen mondata, amit elhallott. Elég ez ahhoz, hogy valakit megszólítsunk? Nem tudom. Mostanában mindig is azt gondoltam, hogy nem. Hiszen ettől még mit tudunk a másikról. Valószínűtlen, hogy értelme lenne megismerkedni vele. Másrészt ismerkedni, a kalandoknak már miért ne volna az életben? Hiszen a modern ember életébe szinte ez visz fényt: utazások, szerelmek, más kalandok.

Hát a film úgy kezdődik, hogy Valentine érdekes módon csak szexet vár a kapcsolatból, de aztán kiteljesedik a kapcsolat, miközben sokféle problémájuk van. Valentine-nek vizsgára kell tanulnia, Ned meg vidéken koncertezik. Néhanapján, éjjel találkoznak, amihez sokat kell utazniuk.

Ez az a kávézó a Sorbonne mellett, ahol Ned megmondja Valentine-nek, hogy egyszer megcsalta. Ez persze a film drámai csúcspontja közelében van, amely után azért jóra fog fordulni minden. A Sorbone könyvtárában. Oda viszont nem sikerült bemenni, most újítják fel.

Viszont itt van a ház, amelyben Valentine a filmben lakik. Valójában itt a IV. Henry szálloda van. Nocsak egy véletlen egybeesés, megint IV. Henry! Lehet, hogy Sophie Marceau belé szerelmes?:)

Ez a 25 Place Dauphine, amelyről André Breton azt írja, hogy a város szeméremdombja. Valóban, ez a város legősibb pontja, itt állt a legrégebbi palota a római korban. Nos itt lakott Ned "szeméremdombja", Valentine. Legalábbis az elején, mint írtam, később sokkal több lesz a kapcsolatból.:)

Végezetül egy közhely, a Point Neuf, amellyel a l'Etudiante kezdődik. Azért mégiscsak nagy dolog itt lakni. Amíg az ember meg nem szokja.:)

A kirándulásom a Szajna másik partján fejeztem be. Sok érdekes dolog itt azért nem volt. A Fanfanban Fanfan )Sophie Marceau) említ egy címet, 38 rue de Valois, ahol bérelni szeretne lakást. Aleandre segítségével ez sikerül is, csakhogy ő meg kibérli a mellette levő lakást. Hogy miért? Nézzétek meg a filmet! Érdekes.

Mindenesetre ezt a címet meg lehet találni. Nem olyan érdekes lakás, a Palais Royale mellett van, az nagyon jó benne, ugyanakkor a szűk utca kicsit lehangoló. Egyáltalán nem biztos, hogy a belső helyszíneket itt forgatták, ahogy a Házubinál sem.

Hát ennyi fért bele egy napba a ~~tudomány és technika~~ Sophie Maceau filmek érdekességeiből. Talán, ha még találok filmet érdekes helyszínnel, fogok még ilyenről írni.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

2 komment

Címkék: párizs házibuli fanfan sophie marceau frabciaország etudiante

2010.12.12. 08:54 Brendel Mátyás

Rueil Malmaison: Napoleon kastélya

Rueil Malmaison "mítikus" hely számomra. De nevéhez méltóan (mal maison=rossz ház) inkább rémálmot. Itt van az a pont, ahol az ember a peripherique-n jőve, egyszer csak nem tud hazatalálni, mert állandóan az A86-os alagútba botlik, amely fizetős, és hát nem akar fizetni, na. Az alagúttól eltekintve viszont egyszerűen szörnyen nehéz bármilyen utat is találni. És itt, ebben a csomópontban, ahol annyit bosszankodva, állandóan az a tábla bukkant fel előttem, hogy "Rueil Malmaison".

Meg egy olyan tábla is, hogy "chateau". Egyszer, amikor jobban ráértem, el is megnézni ezt a kastélyt, de már késő volt bemenni.

Múlt hétvégén azért mentem el, mert ismét ingyenes múzeumi vasárnap volt, és most kocsikázni volt kedvem. Szerencsétlenül értem oda, mert délben szünet van, de vittem egy francia-angol kétnyelvű könyvet, szóval addig is tanultam.

Mire kinyitottak, elkezdett esni az eső. Szomorú egy nap volt, de múzeumozásra elég jó. Annyi hátránya van, hogy a fényképek nem igazán lettek jók. Vakuzni természetesen nem volt szabad.

Malmaisonban Napoleon Josephine-nel élt, egészen válásáig. Tehát még akkor is, amikor császár volt. Akkor a hivatalos "telephelye" a Tuilleriák kastélya volt (Louvre), de sokszor időzött itt nemhivatalosan.

Egyébként el lehet képzelni, hogy itt van ez a kis szende Josephine, akinek a férje időközben ~~popsztá~~r császár lett, nyilván rajongtak érte a nők. Milyen féltékeny lehetett, ha Napoleon néha hazatévedt. És valószínűleg voltak is szeretői. Nemrég láttam egy filmet LaFayette-ről, amiben szó volt erről, mármint, hogy LaFayette is nagy sztár volt, és voltak szeretői és a felesége hát otthon ült, és féltékenykedett. Hát igen, akkoriban ez valahogy így volt...

Aztán elváltak, és a kastély Josephine-re maradt. A kiállítás tehát relatíve sokat foglalkozik vele (fele arányban). Neki (is) vannak kint képei. Ki van állítva némi porcelán. Egész pontosan egy egészen nagy készlet, amely leginkább itáliai képekkel van díszítve.

A legimpozánsabb bútor pedig Josephin ágya. Pontosabban volt neki egy hétköznapi és ünnepi ágya, és persze ez utóbbi a nagyon díszes.

Impozáns még a zeneszoba, ami minden bizonnyal Josephine alkotása. A kertben van egy információs tábla arról, hogy a zeneszobából egy pavilon nyílt, ami azonban már nincs meg.

A kert kicsi, hangulatos, kivétel, hogy durván hideg eső esett.

A legfelső emeleten egy olyan kiállítás volt, ami Charlotte Bonaparteval foglalkozott, aki Napoleon unokahúga volt, és némileg foglalkozott művészettel. Fényképezni nem volt szabad, mert ez külön-kiállítás. Pedig olyan óriási dolgokat nem mutattak be, ez a Charlotte csak közepes művész lehetett, ha nem Bonaparte lett volna, a kutyát nem érdekelné szerintem.

A hideg eső pár nappal később hóba váltott. Egyik nap olyan sűrű, nagy-pelyhes hóesés volt, hogy az olvadás ellenére is esett vagy tíz centi. Az egész régió megbénult, mivel ezek a párizsiak erre nincsenek felkészülve. A kocsikon szerintem nincs téli gumi, nem kötelező. Hóseprő gépek vannak, de a kapacitás nyilván nem nagy. Az emberek nem szoktak hozzá a hóhoz, a vezetéshez. Egy helyen egy kicsit pórul járt kocsival is találkoztam.

De 2010.12.10.snow

A következő napon kimentem egy körre a kocsimmal, mert ki akartam próbálni, hogy mire képes most nyári gumikkal. Mivel újak a gumik, egészen jól teljesített a kocsi. Csak akkor volt baj, amikor tíz százalékos, teljesen havas emelkedőn kellett volna felmenni. Akkor kicsúszott. No meg a jeges részeken kisebb lejtőnél is. De például a mély hóban a parkolóban úgy tudtam forgolódni, ahogy akartam, és nem akadt el.

De 2010.12.10.snow

Találkoztam több út mentén hagyott kocsival. Sokan vasúttal, busszal, gyalog kellett, hogy hazamenjenek, vagy különféle menekültszálláson éjszakáztak, ennyire rossz volt a helyzet. És mindez alig tíz centi hó miatt. Elképesztő. Milyen jó, hogy én közel dolgozok, és gyalog hazamehetek. Aznap nem is jöttem ki kocsival, mert a hotelből rögtön egy emelkedőn kell kijönni. Az nem ment volna.

De 2010.12.04.ursin_poulpe

"Unalmas" szombati napokon azzal is szoktam foglalkozni, hogy a Simplyben veszek valami furcsa halfélét. Sikerült polipot vennem. Ebből ki kell vágni a közepét, meg kell főzni, és nagyon jó kis kaja. Nyersen gusztustalan, és megfogni is alig meri az ember. De amikor megfő, összeugrik gumiállatkává, és kezelhető, ehető.

De 2010.12.04.ursin_poulpe

Továbbá tengeri sünt is ettem. Ennek novemberben van a szezonja, de szerencsém volt, hogy most láttam. Ez nem olcsó, meg nem igazán nagy étel, de egyszer ki kellett próbálni. A labdacs nem csak tüskék, hanem meszes, kemény. Egy nagy ollóval azért fel lehet nyitni. Belül valami májszerű részek vannak, azt meg lehet enni nyersen. Nagyon érdekes máj-hal íze van. De a májas részt ki kell válogatni a fekete, gusztustalan részektől. És ez nem egyszerű, mert egyik sem valami nagyon kemény, nem nagyon szilárd.

De 2010.12.04.ursin_poulpe

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: hó franciaország polip napoleon josephine tengeri sün rueil malmaison

2010.12.04. 23:19 Brendel Mátyás

Megint Barcelona

A hazautazás napját gondoltam, nem csapom hozzá Valenciához. A visszaút a vonaton annyiban volt jobb, hogy most viláégos volt, igaz, annyira nem volt jó idő. Figyeltem a tájat, a narancsültetvényeket, a spanyolos tanyákat a közepén. Igazán jó képet erről nem tudok mutatni, hiszen vonatról van szó. Barcelona fele jobban a tengerparton mentünk, a tenger akár a sínek mellett is hullámzott. Ugyanakkor máshol egészen nagy gyárakat is lehetett látni. Annyira nem is voltak rondák, egészen lenyűgözően nagy csővezeték-tartály-épület-dzsungelek voltak. Mondjuk nem dolgoznék ott.

Nehezen döntöttem el, mit kezdjek a rövid barcelonai napommal. A Parc Güell jó lett volna, de esett, és bőrönd volt nálam. Úgy döntöttem, inkább elmegyek arra a részre, ahol még sok Gaudi ház van, és begyalogolok a Catalunya térre. Ez a rész egy modernebb negyed, hasonlít Párizs vagy Budapest jobb részeihez. Van egy pár érdekesebb ház.

Kerestem egy éttermet, ahol bika farkat lehet enni, de ez nem jött össze, így végül elég normális ebédet ettem, csak éppen spanyol kolbásszal, ami átmenet volt a mergez és az ismert virsli között.

Kimentem a diadalívhez, ilyet ugyebár láttam már, azért nem néztem meg korábban. De most nem volt olyan messze. És végülis érdekes volt, mert vörös téglából épült. A Champs Elysees-től eltérően itt pálmafák szegélyezik az utat, és egy gyalogos sétányról van szó.

Ami igazán megérte, visszamenni a belvárosba este. Nagyon sok kis udvar nyitva volt, és nagyon hangulatos volt így sötétben. Lehet, hogy ezeket korábban is láthattam volna, de nem néztem körül alaposan.

Például ott van a királyi archívum, amelyben Kolumbusz levelét őrzik, melyet Amerikából visszatérve írt a királynak. Egyik múzeumba sem mentem be, mert arra már nem volt időm, de ezek a kis arabos udvarok, ezekkel a fákkal, néha, narancsfákkal igen hangulatosak voltak. és az archívumban olyan mennyezete volt a lépcsőháznak, hogy olyat én még nem láttam.

Ugyancsak jó volt a felszállás Barcelonából. Először elszálltunk a tenger fölött, és azt gondoltam, hát akkor ez nem lesz valami nagy, de utána visszatértünk a partra és elvágtunk a város fölött. Ez nagy volt, csak megint fényképezni alig lehet.

Ugyanígy a leszállás is Párizsban. Ugyanis persze jó oldalra ületem. Mondjuk részben felhős volt az ég, de amikor kibukkant a város, akkor percekig repültünk a fények felett. Ugye normálisan egy-egy ilyen város fél perc alatt elsiklik alattunk, Budapest is mondjuk pár perc alatt, de Párizs, az szerintem vagy tíz percig csak gördült és gördült, mint a Csillagok Háborújában a birodalmi anyahajó.

Sajnos a RATP és az RER megint kibabrált velem és az utasokkal. Az utolsó RER 11 után megy, és ha nem lett volna csomagom, tán még el is érem. Az a busz van helyette, amelyik bemegy az operához. No de hát az tök lassan ér be. Utána az operánál le az RER A-hoz, mert hát az ott áll meg az RER B mellett, a másik vágányon Chateletnél. Ezt már tudtam. Ja, de cserébe az operánál "évekig" kell menni lefele, és lefele, mindenféle más metróvonalakon át, és tovább. Tiszta ideg voltam.

Végül elértem egy RER A-t de csak mert késett. A Chateletnél meg persze várnom kellett húsz percet, de ha nem érem el azt az A-t, akkor nem értem volna el a B-t sem. Aztán meg Massynál még az átszállás, amit be se mondtak. A jó édes.... azt!

No de aztán csak hazaértem. Itthon hideg volt, és egy kicsi hó, azóta még esett hozzá, de sok nem gyúlt össze. Azért szép.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona spanyolország

2010.12.04. 20:27 Brendel Mátyás

Valencia

A vonat Valenciába úgy indult, hogy még az elején láttam valamennyit a tájból. Egyébként olyan biztonsági ellenőrzés volt, mint a reptereken. A vonatok egyébként föld alatt indulnak, ami nagyon jó. Nesze neked Stuttgart 21. A vonat a tengerparton megy, sziklák, tenger, üdülővárosok váltogatják egymást. Helyenként olyan tömegszállásokkal, ahova nyilván a legolcsóbb utak mennek.

Juliék az állomáson vártak, aztán hazamentünk gyalog, egy kicsit kanyargós úton, tehát láttam egy részt a városból. Egyébként egy normális házban laknak, amely olyan bérlakást jelent, ami azért a Havanna laktelepnél messze jobb, mivel modernebb, világosabb, még nincs lelakva. Juli egyébként Erasmus ösztöndíjas, Dávid pedig a barátja. Mindkettőjüket a SZTAKI-ból ismerem, kollégák voltak.

Első este elmentünk egy paelás étterembe és fekete riszt ettünk, ami rizs, tintahal, nagyon fokhagymásan, és nagyon tintásan. Jól néz ki, értem, hogy érdekesen és durván. Az íze kissé egyoldalú szerintem. De egyszer túl kellett élni.:)

Valenciában nincs annyira sok látnivaló, amennyiben az igazán ütős, világhíres látványosságokat tekintjük. Ugyanakkor egy olyan város, aminek egyedi hangulata van. legalábbis nekem. Ugyanis el tudom képzelni, hogy ott lent délen sok ekkora város kb. ilyen, csak én nem láttam még ilyen spanyol városokat.

Amin nagyon elámulhat az ember, azt első nap néztük meg. Ekkor még jó idő volt, és biciklivel mentünk egyet kirándulni a "folyóba". Ugyanis Valenciának persze van egy régi folyója, ami ketté szelte a várost, azonban elterelték. Most megkerüli, és a régi folyómederben végig parkok, játszóterek vannak.

A folyóvölgy egyik szakaszában pedig egy olyan 21. századi építészeti komplexum van, a Hemisferic, hogy az egyik ismerősöm azt kérdezte, Dubaiban voltam-e. Hát majdnem. Van itt koncertcsarnok, átrium, természettudományi múzeum. Mindegyik fehér színű, az esetleges üvegtől eltekintve. Sok a szelvényes, bordázott megoldás. Nagyon tetszettek a közben levő medencék, tiszta, kék vízzel.

Ezután pattantunk biciklire. Ugyanaz a rendszer van, mint Párizsban. Nekem az a határozott véleményem, hogy Budapest kulturálatlanságát jelzi, hogy ott ilyen nincs. Hogy talán nincs rá igény, és hogy valószínűleg nem is lehetne megcsinálni. Akár arra gondolunk, hogy nincs még elegendő bicikliút, akár a biciklis-autós kultúrára, akár arra, hogy valószínűleg szétlopkodnák, tönkretennék a bicikliket. Az egyetlen pozitív "kifogás" lehetne, hogy sokaknak van biciklije.

Még az elején volt egy kis park, modern, ipari szobrokkal, aztán egy olyan játszótér, aminek egy óriási Gulliver volt. Na persze milyen legyen egy Gulliver, de hát óriási ötlet, nemde bár?:) Közben sokat beszélgettünk, és vitatkoztunk, például a biciklikről.

Juli kissé kiakadt azon, hogy én sokmindent nem értékeltem. Hiszen nehéz nekem olyat mutatni, amihez hasonlót nem láttam még, vagy netán még jobbat, nagyobbat is. Hát ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, én sokmindent láttam már, azért, mert akartam látni, és elmentem Valenciába, azért, mert azt is akartam látni. Nyilván nem fogok elájulni a látványtól, de azért ha az ember bölcs, megpróbálja értékelni a dolgokat. Különben mi a fenének menne oda. Tehát nem volt ez rosszabb a vártnál.

A városközpontban egy pár POI-t bepinneltem, és az lett, hogy félig nem is Juli mutatta nekem a várost, hanem én mondtam, hogy merre menjünk. Volt egy olyan hely is, amelyet úgy neveznek, hogy Almudin, amely magtár volt, viszont olyan szép falfestmények voltak benne, hogy még.

Aztán kimentünk a Torres de Quarthoz, amely városkapu. Itt házaspár egy fényképezkedett. Innen valamennyire jó kilátás nyílott a város közelebbi részére, a háztetőkre. Érdekes volt, hogy míg kívülről normális toronynak néz ki, belülről egészen más. Láttunk ágyúnyomokat, amelyek még a napóleoni háborúkból valók.

Utána lementünk André Kertész kiállítást nézni egy múzeumban, amelyben volt vécé is.:) André Kertészről is elvitatkozni, mert ugyanis cinikus, szarkasztikus vagy ironikus voltam. Ennek eredményeként Juli soha többé nem fog velem kiállításra menni, csak vásárcsarnokba.:)

Közben Dávid is csatlakozott hozzánk. Aztán egy viszonylag hosszú úton mentünk haza. Mindenféle házakat, tereket útba ejtve. Dávid kicsit jobban ismerte a várost.

Az utolsó teljes napon már nem volt jó idő. Azért elmentünk sétálni. Például a katedrális nem volt nyitva vasárnap, és felmentünk a toronyba. Innen teljes kilátás nyílott mindenre, és geocache-t is kerestünk, de nem találtuk meg.

Voltunk a piacon is, ahol hát megint csak két dolog volt nekem új, az egyik az egy percebe nevű rákot. Ennek utána kellett nézzek, mert nem ráknak néz ki, hanem növénynek vagy korallnak.

Ebédre ezt készítettük el, no és tintahalkarikákat sült krumplival. A percebe ugyanis persze jóllakásra nem volt jó, mert a csőből lehetett egy ici-pici húst kiszívni. Jól elszórakoztunk az evéssel, és aztán megettük a tintahalat.

Este Real Madrid-Barcelona meccs volt. Dávidék egész nap többször foglalkoztak azzal, hogy legyen asztalfoglalás. Különösen Juli. De ennek nem sok hatása volt a spanyolokra, akiknek a reszortja lett volna a foglalás. Így történt meg az, hogy este az elég erős esőben bejártuk egyhuszad Valenciát a stadion körül, de persze nem volt szabad hely.

A spanyolok közül volt egy Dávid nevű (igen, ő is Dávid), aki megjelent, és totál spanyolosan viselkedett. Barca mez volt rajta, és amennyire én értettem, kicsit felfogta a helyzet drámai mivoltát, de másrészt nem tűnt olyan embernek, aki tervezetten, irányítottan, magabiztosan meg tud oldani dolgokat. Tényleg nagyon spanyolos volt minden mozdulata és metakommunikációja, amit nehezen tudnék leírni. Egyébként viszont azzal törődött, hogy ki vagyok, és szeretem-e a Barcát, ami nem volt fontos, de végülis ebben meg emberibb volt, mint mondjuk egy hidegebb, északi ember.

A végén ők ott maradtak egy kocsmában, ahol nem lehetett leülni. Mi meg hazamentünk és otthon néztük meg a meccset, néhány sörrel és tapassal. A Barca nyert sok nullára, de sokra ebből nem emlékszem, mert közben beszélgettünk. Ekkor kezdődött el az a reggelig nyúló vita Dávid és Juli között, hogy vajon a lányuk hány évesen ihatja le magát a sárga földig az Oktogonnál.:) Most egy kicsit leegyszerűsítve...

Reggel kimentem az állomásra. Jegyet igen nehéz volt venni több napja, mert sorszámot kellett húzni, és óriási sor volt. Aztán este, a meccsre menet vettem, akkor nem volt senki. A Valenciai állomás nagyon érdekes kívülről, kicsit giccses. Belül pedig sok a csempe, akár egy fürdőszobában.

Az állomás mellett van továbbá a torreádor aréna, ahhoz tartozó múzeum, de ezek közül egyikbe sem mentem. Az arénában éppen nem volt bikaölés, a múzeum meg kimaradt. Nyilván azért, mert annyira nem érdekel. Valenciában egyébként van bikaviadal.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: spanyolország valencia torreádor percebe paela

2010.12.03. 21:47 Brendel Mátyás

Barcelona

Nagyon sokszor van az a rémálmom (és ezt szó szerint értem, nem képletesen), hogy lekésem a repülőt. Elalszok, rohanok a buszhoz, taxit rendelek, de nem érek ki időben. Hát, most életemben először lekéstem. Kicsit tehet róla a párizsi BKV (RATP), mert elég nehezen lehet kimenni a CDG-re (Charles de Gaulle) hajnalban. De leginkább én tehetek róla, mert elfelejtettem, hogy CDG, én azt hittem, hogy Orly, és mivel az Orlyval 6 előtt nem megy, ezért hiába voltam már kész ötkor, nem indultam. Aztán, amikor kiléptem az ajtón, jutott eszembe, hogy a fenébe, a CDG-re kell menni. Pedig amikor a jegyet vettem, megnéztem, és kitaláltam, hogy egy átszállással el tudok menni. Az átszállás azért kell, mert ugyan a CDG az az RER B másik végén van, de hajnalban nem minden RER megy végig. Egy hajszállal késtem le egy RER-t, tíz percet várakoztam az átszállásnál, aztán nagyon lassan ment a vonat, de kiértem pontban 7 előtt egy perccel. Csakhogy a CDG abban is különbözik az Orlytól, hogy iszonyat nagy, így végül tíz perccel check-in zárás után értem oda.

A lehetséges opcióm az volt, hogy ötven euróért, majdnem ugyanannyiért, mint a repülőjegy, megyek a következővel, hat órát várva. Ennyi erővel akár máskor is mehettem volna, mert majdnem annyit kellett belefektetnem a jegybe, mint amennyibe került. A szobafoglalásomban is csak tíz euró volt. A 6 órás várakozás butaságnak tűnt, visszamenni Párizsba felesleges kiadásnak. Végül azért mentem, mert ezt most már elterveztem, kivettem a szabadságot, és Juliékkal is le volt beszélve Valencia. Vártam hat órát. Aludtam. Volt nálam hálózsák, így szemérmetlenül homelesskedtem egyet. Vettem folyóiratokat, és elolvastam sok oldalt a francia-angol sci-fi könyvemből.

A hat óra késés annyiban volt rossz, hogy Barcelonában hihetetlen sokmindent lehet megnézni, és például a Parc Güell az így kimaradt. nagyon bosszantott ez a lekésés, mert nem vagyok én ilyen. Az ember elhessegetheti magától, hogy hát egyszer az életben egy ötven eurót simán lehet hibázni. De én pont azért nem szoktam, mert nem hagyom én ezt annyiban.

Azért ez a rossz hangulat már akkor elszállt, amikor Barcelonában leszálltunk. Ez valami csodás dolog, a repülőgép először elhalad a Pireneusok mellett. Már esett a hó, és csodálatos volt a látvány. Igazából az Alpokon kívül soha nem láttam ilyen hegyeket repülőből. Például a Kárpátok soha nem tűnt fel, mert nem is volt jó idő, meg gondolom, magasan repülünk. Itt viszont a gép a Pireneusok csúcsaival egy magasságban közelít Barcelonához.

Még ennél is lenyűgözőbb, ahogy a tenger felől leszálltunk. A jó oldalon ültem, mert számítottam erre. Napsütötte idő, és alattunk a tengerpart, amibe lassan beúszik a város. Abszolút csodálatos látvány volt, totálplánban látni a várost. Van pár szép torony a parton, úgy, mint a Hotel Arts és Torre Marpfe, Torre Agbar, valamint a Hotel Vela. Egyébként Barcelonában van Google Street View.

Amikor szállodát kerestem Barcelonában, akkor a megszokott ötven eurós árfekvésben inkább csak közös fürdőszobás helyeket találtam. A nagyobb baj, hogy nem tűntek igazán megbízhatónak. Végül egy olyat választottam, amelyik mégiscsak jobban nézett ki. A Ronda de Saint Pau-n volt, és hát elég ronda volt.:)

Mégis szerencsés választás volt, hiszen meg voltam vele elégedve. Kaptam fürdőszobát, útmutatást beköltözéskor. Egészen kedves recepciós lány volt. A hostel egyébként Barcelona azon részén volt, ami már a belvárostól messzebb van, de nem is modern rész. Olyasmi, mint Pest. Kicsit már romos. Egy sarokkal arrébb volt egy szép piacépület, amit viszont már nem használtak. A szállodának volt terasza és leginkább a hátulról nézett ki jól a ház. Ezt érdemes volt lefényképezni.

Este felmentem a Montjuic-ra, mert arra gondoltam, hogy ez még belefér, és máskor nagyon enm esik útba. Gyalog mentem neki, pedig van funicular és "sílift" (csille, libegő) is. Érdemes lett volna ez utóbbival felmenni, a kikötőből jön, és fantasztikus látvány lett volna.

A látvány így is fantasztikus volt. A város szürkületben, felgyúló fényekben. Lefényképezni nehéz volt, de látványként. Helyenként ráadásul pálmák, kaktuszok között fényképezhettem. A hegyen sok park, kilátó van, és egy részen egy szép szökőkút, amely szintén ragyogó volt. Ugyanitt a kikötő fényei is lenyűgöző látványt nyújtottak. Ilyen volt Dover is, csak hát ez mennyivel szebb.

Van továbbá egy citadella is, amely éjjel is nyitva tartott, körbe lehetett benne menni. Még majdnem franciás kastélykertje is volt a várárokban. Kint nagyon sokan kocogtak, ami nem csak azért becsülendő, mert hétköznap este volt, hanem erre a hegyre felfutni nem semmi lehet. Itt több kilométeres úttal kell számolni, tekintélyes emelkedővel.

Hátrafelé mentem le a hegyről, ahol az olimpiai stadion van. Ugye-ugye? Merthogy volt itt olimpia. A stadiont hatalmas fénylő oszlopok veszik körül, és egy furcsa tévétorony, a Torre Calatrava. Hátul volt egy sportcsarnok, ahol éppen nagy mozgolódás volt. Kiderült, hogy a helyi szocik gyűlése volt, az elnökjelölttel, Montillával. Most olvasom, hogy vasárnap választások voltak, és kikapott.

Reggel kinéztem a piacra, de nem sok újat találtam. Mindenféle gyümölcsöt és halat lehet Franciaországban is venni. Csak az olcsó bikini volt érdekes, de az egy szendvics volt. Nem ettem, mert semmi különös nem volt benne a nevén kívül.

Aztán be a városba. Először az ún. Rambla, amely afféle sétálóutca. Ez egyenesen levezet a Kolumbusz oszlopához, amely annak állít emléket, hogy Spanyolországba Barcelónába érkezett Amerika felfedezése után vissza. A kikötő szép volt a napsütésben, szemezgettem a libegővel, és sétálhattam volna egyet a szép hídon, de siettem tovább.

Ezután következett Barcelonának az a része, ahol a romantikus sikátorok vannak és a zsidó negyed, El Call. Tiszta napsütésben, frissen locsolt kövek, kiteregetett ruhák, az erkélyen növények... Lassan közeledtem abba a részbe, az ún. "gótikus városközpontba", ami nagyon régen a vár lehetett, és az egész város. Egy térkép ezt jól megmutatta, és a nyugati részen a városkapu is szépen látszódott.

Egyszer csak a Carrer del Bisbe Iruritan "szembe jött" egy "sóhajok hídja", ami persze sok városban van, pl. Oxfordban is, de itt az utca, és a két épület, melyet összekötött, is fantasztikus volt.

Aztán olyat mondok, amit ritkán, következett egy igencsak szép templom. Vagyis, őgy tudom, hogy a katedrális kertjéről van szó, de olyan, mint egy templom, amit lebombáztak, és nincs teteje. Körben a falon ikonok, oltárok, bent egy kert, kúttal, szökőkúttal és libákkal. Valamint betlehemi jelenetekkel. Azt rühelltem, hogy annyi halott volt a padlóban, hogy a szegélyen kellett végigmenni. Így is volt, hogy ráléptem kövekre. (Ha egy müd van rá, nem szoktam sírkövekre lépni).

A sarkon utcazene volt, amiből megint csak sokat láttam már, de ez roppant hangulatos volt. Mind a környezet, mind pedig ez a "próbáljunk meg wokon játszani" hangszer. Még sokminden van ebben a negyedben, ami ki fog derülni, de ezen a napon némi csámborgás közben még megtaláltam a királyi palotát, de minden zárva volt.

A Picasso múzeum csak azért nem volt számomra tévedés, mert volt egy Degas kiállítás is. Pontosabban egy Picasso-Degas, amely azt akarta bemutatni, hogy hogy másolt, lopott, vett el Picasso Degastól. Ebben nem volt túl jó, mert legfeljebb témákban, nagyon általános technikákban volt hasonlóság, és hát mivel Picasso Párizsban élt, ez természetes. Rájöttem, hogy Picassóhoz képest Degas egészen jókat festett és rajzolt. Azt is megtanultam, hogy a fürdőkádak előtt az emberek óriási vízililiom nagyságú tálakban mosakodtak. Fényképezni itt nem lehetett. Picasso meg hát akármilyen híres, nekem hülyeség. Talán, ha egy-két értelmes képe van. Még azelőtt volt értelmesebb, hogy kitalálta volna saját stílusát. Sajnálom, de nekem az eltorzított, elcsúszott mellű nők nem mondanak semmit. És még ha meg is magyarázzák, hogy mit jelent, attól lehet, hogy érteni fogom, de a művészet szerintem nem volna szabad, hogy megértés kérdése legyen, nem elméleti diszciplína, hanem ábrázoló, szórakoztató és kifejező diszciplína. Ha nem fejez ki nekem semmit, nem tetszik, és eleve nem realista akkor nem jó. Ehhez képest például Dali nem reális, nem nondom, hogy olyan nagyon kifejező, de tetszik, mert ötletes, és valahogy jól néz ki.

Daliról jut eszembe, vettem egy Don Quijotét, amiben Dali illusztrációk vannak. Amikor először megláttam, láttam, hogy nem angol, elkönyveltem, hogy spanyol. Amikor rákérdeztem, akkor mondták, hogy hát ez francia. Hát ez haláli, ragyogó, fantasztikus. Don Quijote, franciául, Dalival.

Aztán siettem ki a Sagrada Familiához, immár metróval, mert az túl sok gyaloglás és idő lett volna. Óriási sor volt egyébként. Lehetett venni jegyet a Parc Güellbe is kombináltan, de nem vettem, mert oda nehéz kijutni. Végül nem is jutottam ki soha.

Egyébként a Gaudi épületeket mind bepineltem a GPS-ben, és úgy haladtam a városban, hogy erre ügyeltem. A térképen is rajta voltak egyébként. A legjobb persze az lett volna, ha a GPS-t be is kapcsolom, és útvonalt terveztetek, és azt követem, de ehhez túl hamar lemerül. De térképnek jó.

A Sagrada Familiánál az elején még sütött a nap, ami rendkívül fontos. Nem csak a külső képekhez, de belül is igen ragyogó tud lenni. Most mondom másodszor ebben a bejegyzésben, és utoljára, de ez is egy fantasztikus templom. Mondjuk van benne sok gyerekes és furcsa rész is, de legalább érdekes.

Az időbeosztás nagyon jól jött ki: meg tudtam nézni egészen részletesen a belsőt még napfényben, aztán én voltam az utolsó, aki felmehetett a toronyba. Ráadásul a két torony között át is lehetett menni, és nagyon jó képeket lehetett felvenni a városról a lemenő nap fényében, egy kis kivilágítással.

Egyébként a Sagrada Familiában az is jó, hogy egyetlen ember van ott eltemetve, Gaudi, de az altemplomba. Felülről lehet látni a sírját, de le is lehet menni. Elütötte egy villamos. Nyilván nem így tervezte, de másrészt az is nyilvánvaló, hogy hamarabb meghal, minthogy elkészül a templom, és oda temetik. Gondolhatta. A másik dolgo, hogy Ratzinger, a pápa kicsit elsiette az útját, mert csak pár nappal ment túl hamar ahhoz, hogy találkozzon velem.:)

Visszamentem a hotelem közelébe, és egy sörözőben ettem bika farkát. Nem sörrel, hanem persze sangriával. A bika farka nagyjából marhahús, de benne van egy óriási csont. Egész pontosan olyan, mint a gerinc, hiszen ez a gerinc folytatása. A marhahúshoz képest kicsit zsírosabb, a bőr miatt kicsit olyan, mint a disznócsülök vagy láb. Nem tudom, mit csinálnak a többi bika és marha farkával, kár értük. Egyébként drága se volt.

Az utolsó barcelonai napon már este elindultam Valenciába, így ez egy korlátosabb nap volt. Reggel áramszünet volt a hotelben, és mivel a szobámnak nem volt ablaka, elmentem járni egyet a városban. Nem láttam semmi ördöngöset, csak a reggeli fényben még több utcát. Más utcákat egyébként.

Aztán korán kimentem az állomásra, vettem jegyet. Utána több órám volt, mert biztonsági játékos vagyok. Gondoltam, megebédelek. Az Estacion Sants környéke első ránézésre kietlen, de ez csak a nyugati oldal. A keletin van egy tó, egy csodálatos parkkal. Azon túl egy városrész, majd a Montjuic. Erre tartottam, a Place Espagna felé. Ezt láttam a reptéri buszról is. Két hatalmas torony van ott. Aztán a hegyen egy múzeum, amelyet első este láttam, csak nehéz lefényképezni. Pedig csodálatos a lejtő előtte a mozgólépcsőkkel. Kicsit olyan ez, mint a Trocadero Párizsban.

Itt van az egyik nagy torreádor aréna is, de felújították, és Katalóniában egyébként is betiltották a bikaviadalt.

Még egy-két szót Katalóniáról. Arra gondoltam, hogy milyen jó lehet itt élni. Nyáron meleg van, tenger, ide jön üdülni egy csomó ember, annyira jó. Télen a Pireneusok nincs olyan messze, most is volt hó. A városban sok szép, érdekes épület, kultúra... Van ipar, gazdag országrész, van kutatás. Láttam már barcelonai állást. No de ez a katalán nyelv. Feltételezem, hogy itt spanyolul megszólalni nem mindig ildomos. Azt láttam, hogy a katalán és a spanyol eléggé más. Ha megtanulnék katalánul, tudnék egy nyelvet, amelyet pár millió ember beszél. Ha spanyolul is, akkor lehet, hogy ez részben könnyű, részben viszont a franciával és a katalánnal mindent összekevernék. A katalán sok szempontból a spanyol és a francia között van. Tutira az volna, hogy nem tudnám, egy szó most akkor katalánul így van, vagy ez a francia, vagy a spanyol, vagy mi? Érteni persze könnyen lehetne mindhárom nyelvet, mert akkor nincs ilyen dilemma.

A vonat indulás előtt egy marokkói étteremben ettem, mert mindenhol szieszta volt. Ez a "kora délután fogok ebédelni vonatozás előtt" dolog rossz ötlet volt. De mondjuk mit tegyek? Aztán a parkban csúszdázva vártam meg a vonatot.