Vasárnap a Guimet múzeumban voltam. Ezt a múzeumot először a Louvre-ban láttam előtte egy héttel. Mégpedig az ajándéküzletben. Voltak bizonyos ázsiai kis agyagfigurák, és oda volt írva, hogy az eredeti a Guimet-ben van. Ahogy a többi szobornál is ott volt, hogy hol van eredetileg.
Ettől persze még nem feltétlenül szaladtam volna a múzeumba, ha nincs Melinda. Melinda itt lakik, magyar, és hivatásszerűen foglalkozik az indiai, délkelet-ázsia kultúrával és buddhizmussal. Egy indiai drámát fordít franciára, beszél szanszkritul, és más ottani nyelven is. Nos, ő javasolta, hogy menjünk a múzeumba, és nálánál jobb társaságban nem is lehettem volna.
A múzeum a Iéna téren van, és a Trocadéróról gyalog mentem oda. Több emeleten, egy nem olyan óriási, és igen érdekes beosztású épületben különféle ázsiai kultúrák kiállítása található itt meg.
Nem vagyok teljesen műveletben történelemben, és földrajzban, valahogy eltájékozódtam volna, és megértettem volna pár új dolgot magam is, tudtam volna hova helyezni, amit látok. De Melinda gyakorlatilag minden istent ismert: történetüket, alakjaikat, ábrázolási módjaikat. Néhány írást eredetiben el tudott olvasni. Egyszóval olyan profi, de privát, interaktív:), személyes tárlatvezetésben volt részem, ami másnak nem adatik meg. Ráadásul ismerkedéssel, beszélgetéssel egybekötve, nem pedig egy totál idegentől.
Mit is mondjak, hogyan foglaljam össze a kiállítást? Láttunk több tucat Buddha-szobrot, kb,. egy tucat Visnu és Shiva szobrot. Köztük darabokat Angkorból, a híres romvárosból Kambodzsában. Amikor már nagyon elegem lett az indiai és indokínai Buddhákból, akkor egy kis Tibet jött, ahol mandalák, falfestmények is voltak, pont olyanok, mint amire az ember asszociál, ha Tibetről van szó. De hatalmasok, és ebből is igen sok.
Volt aztán némi kínai szobor, de inkább régiek, és murisak, mint szépek. Festmények, kalligráfiák is voltak, de nem olyan sok, és nem olyan lenyűgöző. Aztán japán, ahol érdekes módon több szekrény is volt, méghozzá egészen érdekes, impozáns darabok Sajnos gót nem mutattak.
Végül megint egy kis buddhizmus: sztúpák Afganisztánból, és még több Buddha-szobor. Ja és, a kövér Buddha szobrok azok ugye kínaiak, és a többi az teljesen normális. Viszont sokszor göndör a haja, mert ez egy görögös behatás.
No és valahol közben volt sok Káma-szútra jellegű női szobor, Tara istennőről.
Ami még nagyon érdekes volt, az a könyvtár, mert olyan impozáns, szép, antik szoba volt, ahol kör alakban a falnál voltak a polcok. Egészen olyan, mint ahol egy szabadkőműves összeesküvésről lehetne filmet forgatni. Tutira szerepel is pár ilyen filmben.
A múzeum után sütiztünk és kávéztunk a Trocaderonál a Le Coq nevű helyen. Hát kérem, nem volt olcsó. Színvonalas hely volt, ahova sok gazdag fiatal jár. Láthatóan státusszimbólum ide járni. Egy középkorú hölgy egy könyvet olvasott, miközben csak vizet ivott. Nyilván olvasni jár ide, kikapcsolódás neki itt olvasni. Melindának is tetszett, hogy milyen fiatalos, divatos, felkapott, de színvonalas helyre ültünk be.
A pincér sajnos nem adott vissza a pénzből, ami itt azért nagy udvariatlanság, ugyanis nem feltétlenül szoktak borravalót adni, benne van az árban. Annyira nem volt sok pénz, de mégis pimaszság volt. Nagyon megvető pillantást vetettem rá, elmenekült.
Nem értem, hogy másfél euróért valaki képes ilyet tenni. Boldog biztosan nem lesz tőle.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.