Az Európai Unióban élünk. Nem csak mi itt, hanem ti otthon is. Szép és jó. Valóban EU párti vagyok, nem is lehetnék más, hiszen a nyugati civilizáció, a demokrácia híve vagyok, és meglehetősen kozmopolita. De úgy egyébként kinek is köszönhetjük az EU-t?
Annyit én is tudtam, hogy a Második Világháború után kezdődött a dolog, és valamilyen vas és szénszerződésről volt szó, amely elég limitált volt, merőben gazdasági dolog. Persze a vas és a szén nem volt akkoriban pitiáner dolog, de mégis hova jutottunk azóta ezzel az EU-val? Még ha persze gondok is vannak az alkotmánnyal, a parlamenttel, sokszor az euróval, most a görögökkel, és hasonlók. Szóval voltak a Benelux államok, és a franciák, meg a németek, akik elkezdték. De mégis, hogyan?
Mert nem arról volt szó, hogy Adenauer, meg a francia elnök összeült, és ezt akarták. Nem, valakinek köszönhetjük mindezt, akit nem is ismertem, és nem is olyan nagyon ismert. Az illetőt Jean Monnet-nak hívják, és a hajdani háza ma múzeum Bazoches-sur-Guyonne-ban.
A GPS-en régóta feltűnt már ez a múzeum a POI-k között. Terveztem, hogy elmegyek oda. Most nevetni fogtok, de a helyzet az, hogy én simán elkönyveltem, hogy ő az impresszionista festő. Amennyit mi erről tanultunk, abból az maradt meg, hogy van a "moné", meg a "mané", és hát a "moné", az Claude Monet, akinek a házában jártam már Givernyben. Hát a másik, a "mané", az valójában az Eduard Manet. De hát én ennek nem néztem utána, mert simán elkönyveltem, hogy erről a festőről van szó.
Bazoches-sur-Guyonne nincs messze. Már terveztem egy ideje, hogy elmegyek oda. Most a hétvégén határoztam el magam teljesen, viszonylag hirtelen, nem voltam teljesen biztos benne. De hát a dolog csak annyiból állt, hogy felkerekedtem a kocsival, és vagy negyven kilométerre elutaztam. Mivel elég kis utakról van szó, ez nem csupán fél óra volt, viszont legalább megnéztem a környéket.
Bures-ből igazából ebben a szögben nem mentem még ki. Voltam ugye Chartres-ben, északra Versailles felé sokat járok. Teljesen nyugatra, Chevreuse-ben meg szintén sokszor. Jártam ugye a Port Royal des Champban is. Gif meg itt van a szomszédban. De itt most kicsit messzebb, nyugatra kellett menni, csak kicsit északnak.
Odafele meg sem álltam, pedig a vége fele egészen szép kis helyeken jártam. Szembe került egy kastély, egy szép fasor, a végén egy érdekes kis templom, aztán ott is voltam.
A ház maga igazából festői helyen van, Bazoches-sur-Guyonne szélén, egy tanyasi környezetben van, ahol kisebb utak által behálózott kis tanyavilág van. Nem egészen alföldi tanyavilág, részben egy üdülőhelyre is hasonlít, másrészt meg Dartmoor kis útjaira.
Amikor megérkeztem, sehol nem volt senki. A múzeum tárva-nyitva, még a pénztár is. A belépő ugyan ingyen volt, de azért volt ott számítógép, ajándéktárgyak, mindenféle érték, amit nem kellene őrizetlenül hagyni. De persze a kutya nem jár arra, és ezek szerint betörő sem. És ha már nyugati civilizációval kezdtem a bejegyzést, úgy tűnik, a látogatók sem élnek ezzel vissza.
Azért egy idő után jött a múzeumos néni, ami jó volt, mert volt guide, és így nem kellett végigbogarásznom a walkmanokat. Merthogy sok nyelven volt guide, csak éppen kazettásak voltak, ennyiben nem volt túl modern a megoldás. De végül is működött minden, csak meg kellett keresni a megfelelő kazettát, és sorban bejárni a szobákat a kazetta irányításával (itt nem lehetett összevisszáskodni:).
A ház egészen hagyományos, vidéki kúriának tűnt, ugyanakkor egészen modern is volt egyben. Pont, ahogy ezt egy EU "központtól" elvárnánk. Mivel itt esett le, hogy lehet, hogy politikusról van szó, minden információ új volt. A guide-ból, a kiállított iratokból és a hiányzó festményekből jöttem rá idővel, hogy mi az ábra.
A földszinten nappali, ebédlő, hálószoba. Mindegyik kényelmes, otthonos, hangulatos kivitelben. Itt tényleg nyugodtan lehetett tervezni nemzetközi összefogásokat. Az emeleten egy dokumentumfilm, sok nyelven, és néhány plakát a tagországokról. Járt itt Kennedy, Adenauer és hasonló nagy emberek.
Monnet apja kereskedő volt, és a fiát elküldte a világba, a konyakot árulni. Így építette ki a kapcsolatait, így lett diplomata. Azt mondta fiának, könyvet ne vigyen, mert mások gondolkodni úgy se tudják megtanítani. Beszéljen az emberekkel, gondolkodjon maga! Hát azért ez ennyire eltúlozva igen nagy marhaság, már megbocsásson, Monnet-papa.
A könyv az emberiség egyik legforradalmibb találmánya. Az emberiség az állatok közül azzal is emelkedik ki, hogy kommunikálunk. Nem csak az összefogás nagyobb lehetőségei tárulnak ezzel fel, hanem a tudás átadásának is. És ennek a kommunikációnak egyik magasabb formája a könyv. Ezáltal a nagypapa nem csak szóban tudja átadni, és nem csak az unokájának a bölcsességét, hanem sokaknak. Jean Monnet írt is eleget, ezzel akaratlanul demonstrálta is, hogy micsoda butaságot mondott az apja.
Természetesen az igaz, hogy a gyakorlat fontos. A könyvmolyoknak sokszor hiányzik a tapasztalat. A könyvek sokmindenről nem beszélnek. Bár Monnet papa idejében blogok még nem voltak. Másrészről viszont igen nagy luxus az, ha magunknak kell elkövetnünk egy csomó hibát ahhoz, hogy tanuljunk belőle.
Ahogy Newton mondta: "Ha messzebb láttam el, mint mások, az azért volt, mert óriások vállán állok!". És erről van szó. Newton nem jutott volna el Arisztotelész fizikájáig sem, ha nem olvasott volna az elődeinek tudásáról, és nem onnan kezdhette volna, ahol ők abbahagyták.
A konyakra visszatérve, vettem egy üveggel, meg EU matricát is a kocsimra.
Hazafele már lassabban jöttem, és több helyen megálltam. Lefényképeztem a kastélyt, a fasort, találtam egy óriási champignont is. A kastély zárva volt, nem is tűnt látogathatónak, és egyénként ilyenből itt 12 egy tucat. :) De amikor megálltam ezt a fényképet megalkotni, akkor találtam a gombát az út szélén. Elég volt vacsorára.
Aztán Guayancourtnál álltam meg. Volt ott egy erőd, de az le volt zárva, biztos NATO rakéták vannak bent.:) Tankolni akartam, de azt nem találtam, nem baj, kibírta a kocsi hazáig, nem volt gond.
Amin viszont ledöbbentem, a Guayancourtban a városközpont, ahova amikor begurultam, leesett az állam. Abszolút fantasztikus filmbe illő, futurisztikus városközpont. És a kocsiból valahogy még lenyűgözőbb is volt, mint amikor kiszálltam. A képek sem tudják visszaadni az ovális, bezárt tér összhatását.
Hazafele még sok leszálló repülőgéppel találkoztam, mert valahol Gif határában van egy reptér kis-repülőgépeknek. És egy ilyen, kékre graffitizett érdekes trafóház, vagy mi.
Amit érdemes még említeni, illetve végül is pont, hogy nem érdemes, hogy közben július 14. volt. Most nem mentem be Párizsba, mert délelőtt esett. A tűzijátékot már láttam, és nehéz onnan hazajutni. Gondoltam, most megnézem, mi van itt a kis falvakban. Sajnos 14.-én nem volt semmi, lehet, hogy az eső miatt. Előtte való nap voltunk viszont Orsay-ben "búcsúban". 13.-án szokott bál lenni a francia városokban, de ez a bál, inkább csak afféle búcsú. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, és volt tűzijáték. Minket magyarokat ezzel nehéz levenni a lábunkról, hiszen az egyik legnagyobb tűzijátékot rendezzük, de ebben az volt érdekes, hogy egészen erős lézershow is volt. Érdekes megoldás, hiszen az csak áramba kerül, és egészen látványos. A fejünk fölött lézerfelületek mozogtak, időnként "levágták a fejünket".
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.