Île-de-France

Robiékat én vezettem be a geocachingba, bár Robi elsőre egyáltalán nem mutatott érdeklődést, nagyjából hülyeségnek tartotta. Aztán eltelt pár nap, és nocsak-nocsak, egyszer csak visszatért azzal, hogy menjünk geocachingolni. Első alkalommal Buresben és Orsayben jártunk körbe. Aztán Robiék elutaztak Magyarországra, és most volt az első alkalom megint. Igazából én a jó időt jobb dolgokra használtam volna, de hát ők nem akartak messzebbre menni. Ellenben Robi a fél labort beszervezte, jó káder:). Így velünk jött Djelal (algériai francia) és Remi (az egyetlen igazi francia a csapatban) is.

Amikor tervezgettünk, akkor említettem Robinak egy cache-t egy rejtvénnyel. Erre nagyon rákattant. Már jobban, mint én. Mindketten írtunk egy programot a levél megfejtésére. A levél Ursulának szól, akinek 31. születésnapjára a nagynénik és nagybácsik pénzt raktak össze, és egy ládába rejtették el.

Idáig egyszerű volt, mivel csak egy shift kód. Igazából 7 számot kapunk, ami dekódolás nélkül is látszik. Ebből nyilván össze kell rakni koordinátákat, és valószínűleg összeadással. De sehogy sem sikerült, a nagynénik és nagybácsik összeadva nem adtak ki értelmes koordinátákat. Robi jött rá, hogy a nagybácsik és nagynénik neve a NORD és az EST szót adják össze. Ezek szerint összeadva a számokat még mindig nem jött ki jó dolog. Pedig az nyilvánvaló volt, hogy ezt kell tenni, nem lehet véletlen a dolog.

A megfejtés végül az volt, hogy UTM koordináták voltak, és a 31-es szám a harmadik. A képeket összehasonlítva a google street viewval, egyértelmű volt, hogy ezt megfejtettük. Lám, lassan már interneten is lehet geocachingolni, ki se kell mozdulni.:) Az első cache így megvolt, és nagy problémát nem is jelentett a megtalálása.

Ezek után bevettünk még másik cacheket a környéken, olyanokat, amik szintén rejtvényesek. A következő mindjárt a Simon de Beauvoir hídnál kezdődik, amely egy csodálatosan nagy, modern gyaloghíd a Szajnán át. A Parc Bercy-t köti össze a Bibliotheque Nationale de France szép épületeivel (Robi szerint randák, de hát c'est la vie). A hídról lehetett látni a Josephine Baker uszodát, ami egy hajón van. Ez egyébként kellett a megfejtéshez.

Az út a Parc de Bercybe vezetett, ahol nyírfákat kellett megszámolni, és egy manga találkozó volt. Itt bolyongtunk, a Purcell Operát keresve, aminek őszintén szólva nem sok esélye volt, hogy ott legyen. Mármint, hogy ott egyáltalán legyen opera. Nem is volt ott. Kiderült, hogy a Purcell operákat még az interneten kellett volna megnézni.

Még egy pár feladatot megoldottunk, aztán megpróbáltuk összerakni a megfejtés koordinátákat, de úgy, hogy a parkon belülre mutassanak. Az ismeretlen számot így kellett alakítani. Egy kép is a segítségünkre volt, és így végül sikerült kitalálnunk a helyet, és lám, ott is volt a cache. Nagy bravúr volt, mert tulajdonképpen elakadtunk, és fel lehetett volna adni.

Kajáltunk egy kicsit egy padon, meg kávéztunk egy kávézóban. Majd visszamentünk a kocsihoz.

Autóval indultunk az utolsó cache-hez. Ez a Vincennes erdőben volt. Itt hosszabb távokat kellett sétálni, de az elején eléggé straightforward ment a dolog. Szép nagy erdő volt, futópályával, erdei tornaösvénnyel, ami szerepelt is a feladatban.

Ott akadtunk meg, amikor egy intézetet kellett megtalálni, ami sikerült, és a nevét megadni, ami viszont nem, merthogy nem volt kiírva. Nem is tudom, hogy a cache alkotója mire gondolt. Mások is itt akadtak el, olvastuk a logokban. Elég sokat gyalogoltunk, elindultunk körbe, kérdezősködtünk, és végül valaki tudta a megoldást. Namost képzeljétek el, hogy az ottani lakosok mondjuk hetente találkoznak valami őrülttel, aki az intézet nevére kíváncsi! Elég furcsa lehet.

Azóta néztem utána és fedeztem fel, hogy amikor de Sade márkit élete végén egy pszichiátriai intézetbe csukták, akkor az ebben a blokkban volt.

A GPS-em nem sokáig bírja áram nélkül, és éppen az utolsó percekben akadtunk rá a cache-re, megint a fényképeket is segítségül hívva. Hazafele még az volt a jó, hogy a Chateau Vincennes-re egy egészen szép kilátásunk volt a nagy erdőből.

3-ból 3 az nagyon jó teljesítmény, és jól éreztük magunkat a csapattal. Bercybe egyébként kevés okom lett volna elmenni. Pedig szép kis modern park, modern házakkal, sok érdekes híddal, tavacskákkal, szobrokkal. Remivel azt beszéltük, hogy még laknánk is itt akár. Ne értsétek félre, külön-külön.:)

Jövő héten meg Vincennes.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: franciaország párizs geocaching vincennes bercy

2010.09.10. 02:19 Brendel Mátyás

Blois barátokkal

A hétvégén leugrottunk a Loir-menti kastélyokhoz megint. Ezúttal azért, mert Robiékhoz jött a testvére Berci, és a felesége, Eszter. Én már az összes nagy kastélyt láttam, csak Blois-t nem. Még az elején úgy döntöttem, hogy nem megyek be, mert siettem Chambordba, és valamiért később is úgy döntöttem, hogy kihagyom. Igazából nem is tudom, miért.

Most viszont csak ez az egy maradt, és mondtam Robiéknak, hogy csak akkor megyek, ha oda bemegyünk. Egyébként ez volt az egyetlen kastély Robinak és Böbének is, amely nekik új volt és bementek, ők is voltak már mindenféle kastélyban.

Chamborddal kezdtük, ahol mi kint sétálgattunk, ettünk, vásároltunk, amíg Berciék megnézték belülről. Csak néhány modern szobor volt új látnivaló.

Ezek után jött Blois. Blois-ban ugyebár az egyik nagy dolog az a reneszánsz spirál lépcső, melyet lehet, hogy Leonardo tervezett, mert valami ilyen van a fejemben, de nem ellenőriztem más forrásból.

A jegyvételnél történt, az a furcsa eset, hogy megkérdezték, honnan jövök. Ezután francia prospektust adtak. Mondtam, hogy inkább angolt kérek. Robinak meg adtak magyart. Szóval van magyar prospektus, de hogy nekem miért nem azt adtak, nem értem. No mindegy, nem baj, csak furcsa volt.

Egy kis játék: rögtön az első gyűlésteremben van egy nagy trón, ahova be lehet ülni. Nyilván egyáltalán nem történelmi, mert kifejezetten írják, hogy bárki megpróbálhatja. Szóval így itt tudtunk egy ilyen "vicces" fényképet készíteni, ami azért könnyebb volt Böbével, mint fotóssal, mint egyedül.

A kastély egy négyzet alakú udvart vesz körbe három és fél oldalról. Ennek szárnyai más és más stílusúak, más korban épültek, illetve épültek újra. A kiállítás nagy része a reneszánsz stílusú szárnyban van, a spirál-lépcső mögött. Az egyes emeletek között szerencsére a lépcsőn kell közlekedni. Ennek a szárnynak a nagy részét I. Ferenc építette, és rá is emlékeztetm valamint III. Henrikre

A Loire menti kastélyokban sok hely őrzi emlékét, Chambord nagyon is hangsúlyosan, de mégis talán itt van legjobban egyben I. Ferenc, a reneszánsz stílus, és a csodálatos fa mennyezetek, burkolatok. Ezek közül egyébként sok rekonstrukció, de a dolgozószoba az eredeti.

A másik szárnyban művészeti kiállítás volt, amit nem néztünk meg, mert időpazarlásnak tűnt. A klasszicista szárnyban a lépcsőház mennyezetét lehet csak megnézni, az viszont egészen lenyűgöző. A kastély Blois közepén van, és egész jó a kilátás, de igazából csak a városra, nem a folyóra.

Blois után Chenonceau jött. Oda fele menet ejtette el Robi "hírhedt" megjegyzését, miszerint a vidék olyan, mint Békés-megye. És valóban, viszonylag lapos, és ha kivesszük a kastélyokat, annyira nem is szép. A kis faluk sem olyan szépek, mint más, középkori városok.

Chenonceau-ban sem mentünk be a kastélyba. Akartunk csónakázni, de ahhoz már belépőt kellett volna venni. Ez elég sajnálatos. Másrészt persze olyan óriási igény csak csónakázásra nyilván nincs.

Aztán Berciék bementek, mi meg ebédeltünk. Nem volt drága, de egy kis étteremben egy elég szánalmas kis quiche-t ettünk. A sör az nekem elég jó volt, de ennyi.

Aztán lementünk Ambiose-ba, ahol meg már lekéstük a kastély nyitva tartását, így csak sétáltunk. Emlékezetes az marad, hogy itt is bevásároltunk, illetve söröztünk egyet. Eddig ennyi vásárlásra, sétára és sörözésre nem volt időm a Loire mentén.

Hát ilyen az, amikor már a Loire környéke is kezd hétköznappá válni.:)

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: kastély loire chambord blois chenonceau ambopise

2010.08.29. 19:06 Brendel Mátyás

Vaux le Vicomte

Vaux le Vicomte volt az a kastély, ami két hete, Fontainebleau-nál az ultimate destination lett volna, de hát elszaladt az idő, és jó volt ez így is. Szombaton és délután akartam odamenni, mert akkor van fontainshow. A hétvégére huszonkevés fokot mondtak, eső nélkül, pont jó egy kis kastélyozásra. Nem túl meleg utazni, az ember nem izzad le, ha szebb az idő, kimehetek a kertbe, ha túl hideg vagy meleg van, vagy mégis jön egy zápor, akkor meg az épületben nézhetem a kiállítást.

Megint, sőt, most különösen nem sikerült a korai indulás, bár ahogy végül alakultak a dolgok, ez édes mindegy is volt. Egyébként megint meg kellett állnom bevásárolnom. A péntekeket sem sikerül úgy intéznem, hogy elmenjek a boltba, mindig bent maradtam későig dolgozni.

No mindegy, ez most nem volt gond, sőt, mint majd látni fogjuk, az volt talán az első olyan hétvégi kirándulásom, amikor nagyon is ráérősen, egyetlen helyen töltöttem az egész napot, és ez tényleg jó volt.

Egy hosszú, platános úton át érkeztem, és a kastéllyal szemben kialakított parkolóban tettem le a kocsit. Árnyékos helyet is kerestem, hiszen nincs légkondicionálóm, és mindig nagyon meleg a kocsi. Felkészültem rövid és hosszú nadrággal, nyilván ki és be tudok menni, hogy visszajöjjek, ha kell valami, vagy átöltözzek. Azért ez roppant kényelmes, nem?

Olyan jegyet vettem, amiben a candellight este is benne van, ez így 19 euro volt. Az első rész az a gazdasági épületekből állt, ahol egy hintókiállítás volt. Mivel sok időm volt, ezt is megnéztem, méghozzá egészen alaposan. Például érdekes volt, és érdemes volt figyelmesen végignézni, hogy a hintók felfüggesztése hogyan fejlődött. Az, hogy az utastér ne legyen közvetlenül rajta a tengelyeken, hanem függjön, hogy a rezgéseket ez csillapítsa, viszonylag triviális ötlet így utólag, de mégiscsak fontos előrelépés lehetett az utazóknak. Képzeljünk el egy egész napos utat azelőtt és azután!

Aztán jött a tulajdonképpeni palota. Nem tudtam erről sokat előtte, és nem is kellett, a lényeg kiderült, ha nem is rögtön, de a végére már igencsak jól tudtam. A kastélyt egy bizonyos Nicolas Fouquet építette, aki pénzügyminiszter volt még XIV. Lajos korai időszakában, amikor Mazarin kormányzott.

A kastély valójába a francia "kastélyizmus" bölcsője volt. Értsd, az a fajta kastély és kertépítészet, amit Versailles-ből ismer az ember, itt született. Voltak előtte is kastélyok, gondoljunk csak Chambord-ra, Chenanceau-ra, és szinte az összes Loire völgyi kastélyra, de ezek mind egy korábbi, diverzebb stílust képviseltek. Le Notre itt lett fiatal kertészből a kertészépítészet "istene", Le Brun itt lett egyszeri festőből királyi festő.

Fouauet összehozta Le Notre-t, Le Brun-t és Le Vau-t és egy olyan kastélyt valamint kertet építtetett, ami egyedülálló volt, mintaadó volt az összes későbbi kastélynak. Egy fantasztikus ünnepségen avatták fel a kastélyt, amelyre a királyt is meghívták, és Moliere darabot mutattak be, valamint tűzijáték is volt.

Hogy még jobban csodálkozzunk azon a kulturális koncentráció, ami ide összpontosult, említsük meg, hogy La Fontaine is a kastélyban lakott egy ideig ebben a korban, és Vatel volt a főszakács, aki szakácsból később a királyi ünnepségek "pápájává" avanzsált.

Ez a Vatel lett öngyilkos Chantilly-ben amelyről láttunk egy filmet, és elmeséltem ott. Ebben a kastélyban alakítottak ki először a világon étkezőszobát, mert előtte mindenféle szobákban ettek a nemesek és királyok. Ezt az étkezőt is láthattam, egy egészen érdekes bemutató keretében, ugyanis a lenyűgöző terem és berendezésen túl viaszbábok voltak, és ezt egy ötletes vetítéssel fejelték meg, amely egészen életteli volt, ízléses, és bele lehetett élni magunkat.

Fouquet a kastély kedvéért három falut romboltatott le, tehát óriási munkát intézett el. Ehhez nyilván sok pénzre volt szüksége, amit nem feltétlenül becsületesen szerzett, de a korához képest valószínűleg mégis viszonylag pozitív szerepet töltött be, hiszen irodalmat, kultúrát támogatott.

Az ünnepség olyan jóra sikeredett, a kastély annyira lenyűgözővé sikeredett, hogy a király valószínűleg féltékeny lett. Mazarin halála után Colbert javaslatára letartóztatta, bíróság elé állította, és életfogytiglan bezárta és Pignerolba záratta, ahol a híres vasálarcos is raboskodott, akiről máig sem tudják, hogy kicsoda, de azt mondták, nem Fouquet volt, hanem például a király valamilyen rokona lehetett. A vasálarcos filmjében egyébként feltűnik a kastély.

Voltaire azt írta erről, hogy "Fouquet este hatkor Franciaország 'királya' volt, másnap reggelre viszont egy senki". Hogy tovább sziporkázzanak a nagy nevek, a letartóztatást az a D'Artagnan kivitelezte, aki Dumas egyik testvére. Szóval sziporkázó egy történet és részleteiben nagyon mély bepillantást ad a francia viszonyokra. Mondjuk például D'Artagnan képét is jelentősen "árnyalja".

Ebben a keretben például La Fontaine meséi is fontos aláfestést kapnak, értjük azt is, hogy miért állatokkal mondta el őket, és azt is, miért lettek oly népszerűek. Szóval azt gondolom, hogy ez volt eddig talán az a kastély, amiben az ember a legtöbbet tanult, illetve ahol a legtöbb dolgot tudta kötni a kiállításhoz. Ez nyilván a rendezőket, tulajdonosokat is dicséri. Fouquet a börtönben halt meg, a kastélyt más birtokolta, majd bizonyos hanyatlás után egy bizonyos Sommier vette meg, akinek családja rendbe hozatta, és máig viszik a birtokot. Kicsit drágák a dolgok, de azért jól csinálják.

A letartóztatás után Lajos elvitte mindhárom mestert, hogy Versailles-ban felépítsék az új kastélyt, amely nagyobb, fényesebb, jobb, minden... Le Brun már nem tudta befejezni a nagy szalon kupoláját, ahol most emiatt csak egy viszonylag egyszerű, sasos kép van, viszont császárok szobrai sorakoznak. Emlékszünk? Van egy kísértetiesen hasonló szoborsorozat a Louvre-ban. Vajon van közük egymáshoz? Nem tudom.

A kastélylátogatás közben fel lehetett menni a kupolába, ahonnan fantasztikus képeket lehetett készíteni a kertről. Ez Le Notre "gyermeke", és azt mondták, hogy ez a klasszikus, kompaktabb, mint a Versailles-i, és mesteri. A nagy, négyszögletes ágyások, fasorok, bokorsorok, "labirintus"-alakzatok, tavak itt lettek kipróbálva. A medencék előre fele keskenyednek, így a park a kastély felől kisebbnek, befogadónak látszik, míg messziről hosszabbnak, mint valójában.

Különösen megfogott egy kis erdős rész, amely sárga, vörös volt a száraszságban, és kontrasztot alkotott a többi, zöld erdővel. Mostanában ez már a második ilyen jelenet, amire felfigyeltem.

Ekkorra vártam a fontain-showt is, de nem tudom, csak annyi volt, hogy pár szökőkút működött. Nem figyeltem, hogy előtte is be voltak-e kapcsolva. Mindenesetre ez Versailles-hoz képest gyenge volt.

Folytattam tehát a kastélyt, ahol ezek után még sok faliszőnyeges szoba következett, XIV., XV., XVI. Lajos korabeli berendezéssel. Ha az ember venné a fáradtságot, akkor ezt is megtanulhatná, hát ez azért nem érdekel. Nekem mindegyik jól mutat, és jó, hogy vannak különböző fajták, de nagyjából mindegy, hogy melyik.

Ami nagyon tetszett még, az egy játékszoba, ez lesz a mintám az otthoni szobám kialakításához. Persze nem akarok mindent lemásolni, és nem is lesz pénzem ilyen berendezésre, de valami olcsó részbeni utánzatra talán telik.

A pincében egy Le Notre kiállítás volt, illetve elismételték Fouquet történetét, amit addigra már kívülről fújtam. Hamar kimentem a kertbe. Ez hatalmas, szép, nagy, de nincs rajta mit annyira bejárni, mint pl. Villandryban, vagy Versailles-ben, ami zegzugosabb. Hoztam a kocsiból ételt, és felkészültem, hogy amíg lemegy a nap, eszek, sétálok, alszok... Már ekkor elkezdték kihelyezni a gyertyákat, illetve, amíg a medence mellett feküdtem, már meg is jelent a gyújtogató. Hamar eltelt azért a nap.

Ekkor mentem csak leghátra, a nagy csatorna ugyanis elállja utat. Ez egy völgyben van, amit a kastélytól nem is látni, és több medence is megbúvik az alacsonyabb szinteken.

A másik oldalra "gyakrolatilag születni kell".:) No jó, van egy kör alakú medence, azt kell megkerülni. Közben felfedeztem az egyik patakot, ami táplálja a vizeket, és hátul a folyón egy hidat. A nagy csatorna másik végén a grotte van, azaz egy nagy, sziklás fal, bemélyedésekkel, szobrokkal.

Itt vártam meg az estét, elolvastam pár fejezetet a francia bécsi körös könyvemből, meg egy brazil csoporttal találkoztam, akik lefényképeztették magukat, meg én is magam velük. Utána kínáltak pezsgőt, amit elutasítottam, mert az egész maradék üveget oda akarták adni, én meg vezetek. Simán megihattam volna, de mindegy.

Ott, a kert végén vártam be a napnyugtát. Elég hamar hideg lett, még a múlt héten Bayeauxban éjfélkor, rövidnadrágban meleg volt, most meg dzsekiben, hosszú nadrágban is fáztam. Lassan visszamentem, keresve a jó fényképezési lehetőségeket. A gyertyafény ugyanis olyan hihetetlen dolog, amit nem csak élvezni lehetett, hanem fényképezni is kellett. Igaz, ez azért elég kihívás volt.

Nehéz visszaadni a hangulatot, olyan volt, mint mindenszentekkor a temető, ami azért egészen lenyűgöző és megható, csak hát temető. Vagy ilyesmi a japánok lampion-ünnepe. Csak itt ugyebár a lampionok egy óriási térségben, rendezetten helyezkednek el, mintát rajzolnak ki. Mindez lenyűgöző, körbevesz, és szinte visszaadhatatlan. azért próbálkoztam.

Mindig bosszantanak a hülye fotósok, akik nyitott térségben vakuznak. Én szinte sosem használom, mert az elemből sokat merít, és mert a legtöbb kép megoldható nélküle, illetve, ha nem, akkor vakuval sem jó. A legtöbb helyen pedig tilos, vagy illetlenség vakuzni. Ilyen esetekben azért van, hogy kipróbálom, nem sok reménnyel, de hátha. Hát nem. Nincs jó vakus kép, de azért sikerült egészen jó képeket készítenem hosszú expozícióval, ami ugye állvány nélkül elmosódó szokott lenni. Tényleg, veszek már egy kis állványt.

Utána még visszamentem a kastélyba. Kíváncsi voltam, hogy milyen este. Ugyanis még mindig voltak látogatók, többen is. Szóval bosszantóak is voltak, mert persze hallgatták a guide-ot, és álldogáltak, és egyáltalán nem gondoltak arra, hogy lehet, hogy valaki csak végig akar szaladni. Általában az emberek nagyon nem figyelnek másra. Főleg a franciák és a turisták. Nem nagyon érdekli őket, hogy kinek vannak útjában.

A szobák csodálatosak voltak. Olyan is volt, amelyik nappal nagyon sötét volt, és villanyfénynél még kicsit világosabb is volt. Van pár kép, ami este sikerült jobbra. Szép volt a szalon is, így kivilágítva. Nero és Cicero jól nézett ki "karácsonyfával".:)

Egyébként innen sikerült a legjobb képet készíteni visszafele a kertről. Az ablaktáblának nyomva a gép stabilabb volt, mint máshol.

Hazafele Melunba mentem még be, de semmi különös, csak egy kis francia város. Aranyos, és eleven, sok szórakozóhely volt nyitva, de látnivaló az semmi. A Szajna az szép jól nézhet itt ki, de éjjel ez kevésbé látványos. Annyiban volt érdekes, hogy volt egy koncert. A színpad az egyik oldalon, a nézők a másikon. Jó ötlet. Lám, a kreatív franciák. Nálunk ilyen sincs. Milyen jó volna a Metallica a vár alatt, a nézők meg a parlamenti rakparton! Na jó, lehet, hogy István a királlyal jobb.:)

Még elkanyarodtam Fontainebleau felé, csak, hogy egy éjszakai képet készítsek az ottani kastélyról. A kivilágított kastély előtt az a lépcső, amelyik nem világos, elnyeli a fényt, egészen furcsa, és egy hatalmas, rejtélyes tömeget alkot.

Bár nem rohangáltam annyit, ugyanúgy későn és fáradtan érkeztem haza, mint máskor.