Az éjjel először túl meleg volt, de nem akartam kiengedni a meleget, mert később nyilván lehűl a kocsi. Hajnal fele már megfelelő is volt a hőmérséklet, takaróval, pulóverben éppen jó volt.
A második napra egészen Angers-ig voltak betervezve célpontok, de láttam, hogy ez nem fog menni. Egyébként érdekes, hogy olyan kastélyokat, mint Villandry és Azay-le-Rideau hogy tudtam kihagyni anno. Egyébként úgy, hogy a Wikipédián találomra válogattam, név szerint, aminek semmi köze nem volt ahhoz, hogy ennyire érdekes a kastély. Ezeket egyszerűen meg se néztem.
Korán elindultam, és a Loire mentén elindultam Villandry felé. Először a Cherbe ütköztem, és fürödtem egyet, ami jól is esett a kocsiban alvás után. Bár rövid volt mert inkább horgászhelyet találtam, mint strandot. Utána a Cher és a Loire között haladtam. A másik oldalon megtaláltam Luynest. ahol voltam anno. Igaz, bármikor elmehetnék még egyszer, mert a kastélyba nem mentem be.
Volt időm elmenni a Cher és a Loire összefolyásához is. Ez a rész egy nagyon csendes kis hely, kevés nyaralóval. Magánál az összefolyásnál egy vasúti híd van, erdős, nádas terület, emiatt nem volt nagyon jó kilátás. Láttam egy férfit, aki machetét kapott elő, de szerencsére csak fát vágott. Kempingező lehetett.
Aztán visszafordultam a Cher mentén, és megálltam, ahonnan lehet Villandryt látni. Itt meg is reggeliztem a grillcsirkéből. Bár a kastély karnyújtásnyira volt, vissza kellett menni a legközelebbi hídig, ahol egy biciklis versennyel találkoztam. Villandryhoz aztán éppen nyitásra érkeztem. Először úgy látszott, franciás késés lesz a nyitásból, de tök pontosan kilenckor nyitottak. Nem voltam az első, de azért még nem volt tömeg.
Ez jól jött a kastélyban a termek fényképezésénél. A kastélynak sok tulajdonosa volt, utoljára egy tudós házaspáré volt, akik felújították. Igen vallásosnak tűntek, tele voltak Szent Ferences képekkel a szobák. Ennek köszönhetően a kert nagyon alaposan meg volt tervezve, és kolostoros jellege is volt. Ez szép, bár maguk nem tudom, mennyit élveztek a kastélyból, inkább takaros fenntartónak tűntek.
A kastély hangulatában az volt számomra a nagyon varázslatos, hogy reggel volt, nem túl hűvös, de nem is túl meleg. A szobák berendezése nem túl nyomasztó, de elegáns, varázslatos. A legtöbb helyen kinyitották az ablakokat, és a kert ott volt előttünk. Különösen a déli részen, ahol a kert a kastély meghosszabbítása, ott tűnt úgy, mintha "bejönne a szobába" és a sétányok maguk is szalonok volnának.
A berendezés elég szokásos, bár tényleg semmi grandiózus. Kivétel az a szoba, amelynek mennyezetét egy toledói kastélyból hozták, és arabos volt. Azt írták, keresztény elemek is vannak benne, de nekünk ránézésre egyértelműen keleti. Aztán volt még egy kiállítás modern természeti képekkel, ami érdekes volt, de hát sok időt erre nem fordíthattam. Egyébként annyira nagyon nem volt nagy szám. Még a toronyba fel lehetett menni, ahonnan nagyon jó kilátás volt a kertre.
Aztán ki a belvedere-re, ami magasan van, kicsit még a kastély fölött is. Ez egészen szokatlan dolog, és innen is nagyon szépen rá lehetett látni a kertre. A brosúra egy bejárási útvonalat is tartalmazott. Az egész látogatás jól meg volt tervezve, egyetlen hosszú útvonalon bekacskaringóztuk a kastély belsejét, majd hátul, fent kijőve tovább a kerten végig. Ezt is egyetlen kacskaringós útvonalon abszolválva. Csak a legvégén tértem el még egy kis vándorlásra.
Az ágyasok csodálatosak, Különösen az a pirosas rész, aminek szimbolikus jelentése is van: a különféle formák a szerelem típusait jelenítik meg. Hát nem szép? Nem csak úgy össze-vissza valami szép kertek ezek, hanem még jelentésük is van. Azt már megszokhattuk, ahogy különféle tavak, csatornák gazdagítják ezeket a kerteket, és azt is, ahogy a virágokat a haszonzöldségekkel vegyítik, ezzel a káposztának és spenótnak is díszítő szerepet adnak. Viszont levendulából ekkora tömeget eddig még nem láttam.
Villandry mellett egy menhir is van, amit a kirakott tájékoztató táblán láttam. Sajnos címe nincs, mivelhogy kint van az erdőben, és koordinátákat sem adtak meg. De azért a GPS-en az utak alakjából be tudtam lőni, hova kell menni. Szerencsére kocsival ez mibe sem kerül. Az ember meglát valamit, és ha közel van, akkor elmegy, megnézi. Gyakorlatilag amúgy is dél fele kellett folytatni az utam, csak egy pár perces kitérő volt.
Meg is találtam a megfelelő elágazást, ahol egy földút kezdődött. Szerencsére ki volt táblázva a menhir, mert különben azért csak nem indultam volna neki a földútnak a kocsival. Aztán az erdőnél is volt tábla, ami nélkül nem feltétlenül találtam volna meg a menhirt. A menhir meg hát Carnac után nem volt akkora csoda, de hát ez is megvolt na. És ha Carnac-ban nem jártam volna, akkor azért nagyon is érdekes lett volna ez a sok ezer éves emlék. Amúgy meg egészen jó alakja volt.:)
A következő állomás Sache. Ezt nagyon sajnáltam, hogy kihagytam anno. De hát csak utólag tudtam meg. Persze Párizsban is van Balzac múzeum, de hát mégis. Ez egy aranyos kis kastély, ami egyébként a gyönyörű Indre völgyében fekszik.
Balzac a kastélyban sokszor megfordult, sok időt eltöltött, de ha jól vettem ki, soha nem volt az övé, bár meg akarta venni. Egy kis szobát tartottak fent neki odafent, és itt sok regényt írt, köztük a Goriot Apót is. A kiállítás nagy része Balzacról szólt, de olyan tárgyakkal, amik bárhol lehettek volna. könyvek, grafikák, életrajzi kivonatok, idézetek, történetek. Jó az ilyen, és ha már ott vagyok, meg szoktam nézni, de ez az, amit otthon is el lehetne olvasni. Igaz, nem keresnék utána, ha itthon lennék.
A könyvek kicsit jobbak, de hát az ember csak egy borítót, oldalt lát. Sokkal érdekesebbek a kézírásos levelek, vagy ahogy itt volt, a könyvek első kiadásai, amibe Balzac belejavított. De a legérdekesebb mégis a berendezés és a magánélet. Azt látni, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között élt valaki. Nos, akit ez érdekel, azért van Sacheban ilyen is.
Aztán jött Azay-le-Rideau. Nagy meglepetés ért megint, ugyanis én már itt is jártam, La Rochelle-ból hazajövet. Akkor este értem ide, és csak az Indre folyón átívelő csodás kis hidat, illetve a malmot és az aranyos környezetet vettem észre. A falucska hangulata is nagyon kiváló volt, de a kastélyt nem vettem észre.
Hát kérem ez a fantasztikus környezet ad otthont egy igen jelentős kastélynak is, amit most hát meg is látogattam. Egyébként hiába tudtam volna akkoriban, mert a kastély zárva lett volna, és hát kívülről még látni se nagyon lehet.
Ha az ember bemegy, akkor a legszembetűnőbb az a "lépcsőház", ami az épület közepében van, és hatalmas, nyitott ablakok tárják elénk. Ugyanez a lépcsőház belülről díszített berakásaival nyűgöz le minket.
Ennek a kastélynak is sok tulajdonosa volt az idők során, és megtalálható itt minden, ami egy kastélyban keresünk: terebélyes faliszőnyegek, baldachinos ágyak, barokkos kredencek, hatalmas kályha, kulináris konyha és reneszánsz képek...
Kívülről érdemes körbesétálni, mert a tóban tükröződik a kastély képe, és innen igazán szép. A parkot nem néztem meg alaposan, mert siettem, lehet, hogy a folyó sok ága igen romantikus parkot szabdal keresztül kasul. Legalábbis el tudom képzelni. Főleg az alapján, amit a parkoló környékén láttam.
Az utolsó kastély Le Riveau volt. Odafele menet tudatosodott bennem, hogy valóban, én ezt a környéket már keresztbe-kasul átjártam. Nem messze volt Richelieau, a másik oldalon Chinon, voltam már Rabelais múzeumában is. Éppen csak a maradék kis spotokat gyűjtögetem össze, mert itt annyi minden van, hogy még mindig maradt.
Le Riveau inkább vár. Sajnos még nem is újították fel teljesen. Emiatt a kastélyba magába be se lehetett menni. Bosszankodtam ezen, de aztán mit tehettem? Végül felengedtem, mert láttam, hogy a tulaj megpróbál valami érdekeset kialakítani, és a bevételt a felújításra fordítja. Egy présházban alapos történelem volt kifüggesztve, olyannyira, hogy el sem olvastam végig. Ha valaki építész, akkor nagy csemege lett volna neki.
A park tele volt mindenféle mókás dologgal. Kerti törpék, szobrok, Alice in Wonderland, kalitka, furcsa sakktábla... Volt továbbá egy istálló, mert Le Rivau anno a lovairól volt híres. Elsőnek itt építettek kőistállót. Ezek meg is vannak. Odabent egy filmet vetítenek, ami nem annyira fontos, de hát ez is szórakoztató, miért ne? Szóval a végén díjaztam az igyekezetet, amin látszik, hogy pár év múlva még jobb hely lesz ez.
Egyben azon is érdekes elgondolkodni, hogy ezek szerint itt, Franciaországban, ahol nagy a jólét, régóta mindenféle EU-s programok vannak, még itt is igaz, hogy sok kastély az utóbbi években lett igazán jól megcsinálva. Sok helyen olvastam, hogy kétezer után nyitottak meg valamit. Le Rideau-t meg még csak most renoválják. Szóval még itt is van még hova fejlődni.
Még odafele, Saint-Gillesben megálltam, és kinéztem magamnak, hogy itt a Vienne partján nagyon jó kis strand van. Hazafele itt megálltam, mert megint csak nagyon kellemes kis helynek tűnt. Persze kérdezhetnétek, hogy minek fürödtem, hiszen már hazafelé tartottam. De még több, mint kétszáz kilométerre és sok órára voltam, az idő pedig igen kellemes.
A saint-gillesi strand emlékeztetett az ouluira: gyors sodrású folyó, egy hosszú stég. Éppen csak itt sokkal melegebb volt a víz. Ouluban ugye örültem ha húsz fok felett volt, és tartósan sütött a nap, a víz meg tíz fok felett volt. Itt azért a víz is megközelített a húsz fokot, holott egyébként a levegő nem érte el a harmincat. Mindegy, nagyon jó volt. Érdekes módon angolok fürödtek ott, nem is franciák.
Utána befejeztem a grillcsirkét, éppen elfogyott az utolsó alkalommal. Néztem a fürdőzőket. Még baywatch is volt, akik egy idő után összepakolták, és hazamentek. Előtte valamit Montgolfielről beszéltek, és valami zaj is hallatszott.
Én persze tudom, kik voltak a Montgolfier fivérek, de hát gondoltam, ez egy francia név, biztos a Montgolfier család kocsija nem indul, ezek meg ismerik. Kis hely, nem lehetetlen. No, a Montgolfier az bizony megint egy léggömb volt, amely felszállt, és délnek ment a folyó felett, akár csak Amboise-ban. A napom tehát hasonlóan csendesedett, mint tegnap.
Aztán megint Tours, ahol eddig már vagy háromszor voltam, de mindig éjjel. Most még nem sötétedett, meg is álltam az északi parton. Innen még nem is láttam rendesen a várost, egy pár fényképet készítettem. Az látszik, hogy nappal azért el lehetne jönni egyszer ide.
Aztán indulás fel, Vendome fele. Ezen az úton is jártam már párszor. De mivel most még világos volt, észrevettem egy kolostort, vagy majort, nem tudom. Mellette cigányok parkoltak, lakókocsiban. Először láttam itt cigányokat, pedig időnként beszélnek róluk a hírekben. A tyúkok a kis úton szaladgáltak, kivártam. A lakókocsikkal egészen modernnek néztek ki.
Aztán egy hosszú út Chartres-ig. Oda tizenegy körül érkeztem. Nos, gondoltam, megnézem a katedrálist, iszok egy kávét. Hát képzeljétek, a katedrális a GPS-ben sem látványosságként, sem templomként nincs benne. Annyi kis hülye templom van benne, csak éppen ez nem, a világ egyik leghíresebb katedrálisa. És sötét volt, és Chartres-ban a katedrális nem a GPS szerinti városközpontban van. Van egy modernebb központ, ott van a polgármesteri hivatal is, meg egy érdekes szökőkút.
Azért lassan csak rájöttem, hol a katedrális, csak nem lehetett jól megközelíteni. Igazából még vasárnap éjjel is egy körforgalom közepén parkoltam le. Végülis azért akartam közel menni, mert hallottam, hogy zenés vetítés van. Sajnos a fényképezőgép már nagyon lemerült, és a mobilom is, pedig azt hülyeség volt bekapcsolva hagyni. Pont ilyenkor kell csak, ha valami filmezni való van. Hát nem igazán bírta. Mondjuk nehéz is volt felvenni bármit, mert sötét volt nagyon. Azért sikerült a hangulatot megjeleníteni.
Ittam egy kávét is az egyik kávézóban. Már nem akartam elaludni a volán mellett. Szép befejezése volt ez a napnak. Chartres, koncertes vetítés. Aztán csendben a hazaút. Limours környékén Csajkovszkij szólt. Mintha legutóbb is ez szólt volna...
