Az, hogy nem tankoltam, ezen a napon bosszulta meg magát, és majdnem katasztrófába vitte az utazásom. Reggelre vált világossá számomra, hogy nincs benzin. Sehol. Reims összes benzinkútja zárva volt. Mindennek oka az általános francia sztrájk a nyugdíjkorhatár miatt. Azt persze lehetett tudni, hogy Belgiumban és Luxemburgban nem lesz gond, de hogy jutok el odáig?
Én marha, hogy nem jutott eszembe, hogy emiatt van óriási sor, és emiatt van zárva a másik Carefour. Este még talán tudtam volna tankolni. Ha nem is a városnézés előtt, de legalább utána. Amikor reggel kimentem, akkor már persze, hogy késő volt.
A helyzet kimenete többféle lehetett. Reimsben ragadok, és még pár napot ott töltök, vagy felhasználva a tíz litert, vagy valahol a városban véve ki szobát. Alaposan megnézhettem volna Reimset, de a többi szobafoglalásom előlege elvész, és az egész tervem kútba esik. Végül lehet, hogy vonattal kell hazamennem, és visszajönnöm a kocsiért később.
Folytathatom az utam, megkockáztatva, hogy hátha valahol Metz felé már van benzin. Ez a legkockázatosabb, hiszen ha nincs, akkor a két nagy város között akadok el valahol, talán Verdunig jutottam volna el. Viszont ha szerencsém van, akkor semmiről sem kell lemondani.
A legbiztosabb megoldást választottam, amely még valamennyire össze is egyeztethető a terveimmel. Elindultam Belgium fele. A tíz liter benzin elég lehet a határig. Különösen, hogy autóúton, kilencvennel, fékezés nélkül mentem. A határ fele már javulhat a helyzet, és esetleg kérhetek 5 liter benzint a végén, ha kell. Kihagyhattam volna Metzet, és mehettem volna Luxemburg fele.
Azonban a helyzet jobb volt, mert már Rethelnél tudtam tankolni, persze nem a legolcsóbban, de telenyomtam a kocsit. Innentől már volt elég benzinem Metzen át Luxemburgig, csak éppen egy kerülőt tettem. Ennyi volt a lustaságom ára. Egyébként megfontoltam, hogy akkor már kimegyek tényleg Belgiumba azonnal, és megnézem Sedant, valamint Charleville-Mezieres-t. De végül Verdun felé fordultam.
Az egész manővernek akkor lett egy pozitív végkicsengése, amikor Varennes-en-Argonne-be értem. Emlékszem, hogy a faluba bemenve éppen játszottam a gondolattal, hogy megállok, nézelődök egy kicsit. Ha már erre járok, vidéken, ahol semmi sincs. Ki volt írva egy táblára, hogy "Tour Louis". Hmmm... talán érdekes. De aztán azt gondoltam, "á, nincs itt semmi, az a torony is valami hülyeség". Egészen addig, amíg át nem értem a hídon. Ekkor egyszercsak egy deja vu feelingem lett. Nagyon ismerős volt a híd, és a másik oldalon a folyó felé lejtő út, és a házak, az egész scenario. Pedig egészen tuti biztos, hogy soha nem jártam még itt.
Eszembe jutott, hogy azért ismerős ez a falu, mert pont olyan, mint az, amelyikben XVI. Lajost elkapták, amikor menekült. Amikor Franciaországba jöttem, akkor hoztam magammal egy könyvet, amelynek címe "A Francia forradalom nyomában". John Haycraft útikönyve, amely végigköveti nem csak az akkori történéseket, hanem azt is, hogy ebből ma mi látható. És ebben van egy nagyon részletes leírás Varennesről. Merthogy "csodák-csodája", bizony pont azon a helyen voltam, pont abban a faluban. Ez nemsokára egyértelmű lett nekem, mert a Tour Louis-on volt egy emléktábla, és a faluban szerte-széjjel elhelyeztek modern táblákat, amely igen részletesen elmondott mindent, akár csak egy múzeumban.
Hol állt Souce háza, ahol Lajos megszállt, hol állt meg először, hol volt a gárda laktanyája, hol volt a hotel, amelyben a Drouet és Guilleaume lakott. Mindezt kihagytam volna, ha nem lett volna a benzinhiány. Ugyanis teljesen elfeledkeztem róla, és egyáltalán nem volt betervezve. Nem lehet mindig mindent betervezni, különösen az ilyen kisebb falukat, ezekre vagy rábukkan az ember, vagy nem. Elég nehéz végigfésülni egy környéket. Ha szép idő lett volna, alaposan végigjártam volna az összes táblát és házat, de egy kicsit fáztam, és siettem.
Siettem Verdunbe, és még Metzbe is időben kellene érkezni. Verdun, ugye az Első Világháború egyik legismertebb állandó csatájának helyszíne, és ez azt jelenti, hogy már jó tucat kilométerrel előtte elkezdődnek az emlékművek. Megnézhettem volna még pár ilyet, és egy alagutat is, de az alagútról szerencsére volt olyan információm, hogy zárva van, nem mentem el feleslegesen. Inkább egyenesen Verdunbe.
843-ban a verduni szerződésben egyeztek meg I Lajos fiai a Frank Birodalmat, és ez vezetett igazából Németország és Franciaország létrejöttéhez később. No de erről igazán nincs mit megnézni a mostani Verdunben. De emlékszem, hogy a verduni szerződést nem is iskolából ismerem, hanem apukám mesélt nekem róla, nagyon régen.
Ahogy beértem, rögtön belebotlottam a citadellába, ami kicsit csalódás volt. Először ugyanis úgy tűnt, hogy bár a citadella körbe járható, de semmi több nincs ott. Hatalmas falak, lepusztulás, érdekes, de nyomasztó helyek. Gyalog körbe lehetett sétálni, de még mindig nem volt igazán jó idő. Azért körbe jártam, és a másik oldalon a domb tetején lyukadtam ki. Innen olyan ronda volt a város, hogy azt gondoltam, ha a németek bevették volna a citadellát, és itt kibukkannak, akkor tutira azt mondták volna magukban, hogy "A fenébe, hát ezért harcoltunk? Hát ezért aztán igazán kár volt!"
Ezen a dombon van a Centre Mondial de la Paix, azaz a Béke Nemzetközi Intézete (de hülyén hangzik magyarul), ahova azért mentem be, mert azt gondoltam, nincs itt semmi más. A kiállítás az persze a békéről szólt, és nem volt valami igazán ütős dolog. Sok Gandhi meg ilyenek, egy kis EU. Azt gondolom, hogy Gandhi jókor volt jó helyen, és a történelmi helyzet alkalmassá vált India felszabadítására, de ez amúgy is megtörtént volna Gandhi nélkül is. Amint India felszabadult, a muzulmán-hindu ellentét máris elkezdődött, és Gandhi ez ellen sokat nem tudott tenni. Gandhi "filozófiája" igazából nem alkalmas a béke erősítésére.
King és Mandela is szerepelt, ők szintén a felszabadítás, és az elnyomás elleni közdelem alakjai. A béke ügyében ők sem tettek sokat. Ezzel szemben viszont sokkal fontosabb az EU létrejötte, és ez tényleg sokat jelent a béke szempontjából. Amióta az európai országok szoros érdekközösségben vannak, azóta igazán lehetetlen számukra háborúzni. Ma már furcsa is volna, hogy ha mondjuk Franciaország és Németország háborúba kezdene, akkor mi lenne az EU-val, a NATO-val, a közös vállalatokkal, az másik országban tartózkodókkal. Meg ugye nincs is határ, és mi van a közös energetikai, infrastrukturális hálózattal, és az Internettel. Abszurdum maga az elképzelés is. Ezért azt gondolom, hogy a békéért bizony nem Gandhi, Mandela és hasonlók tettek sokat, hanem Jean Monnet, Robert Schuman, Konrad Adenauer. Valamint például Tim Berners-Lee.
A múzeumban volt még egy kiállítás Napoleonról Egyiptomban. Ebben annyi volt az érdekes, hogy a franciák Egyiptomot a civilizáció eredetének tartották, ami hát nem tévedés, és hogy a gyarmatosítás, a stratégiai megfontolásokon túl a felvilágosodás elvitele Egyiptomban szintén cél volt, és valamennyire sikerült is. Nem nagyon, meg hát sok mellékhatással, de mégis. Ezt a kiállítást igazán kihagyhattam volna, kár volt bemenni, mert kiderült, hogy azért van mit nézni Verdunben, ami fontosabb.
Amikor visszaértem az autó közelébe, és bezártam a kört a Citadella körül, akkor derült ki, hogy ott van a múzeum és a bejárat. A fenébe, én meg a világbékével fecséreltem az időmet, amikor ilyen jó kis háborús dolgok is vannak.:)
A citadella igazán mondható nagyon mély, hiteles kiállításnak, inkább show. Nem mondanám, hogy hiteltelen, de azért van abban egy kis komolytalanság, amikor viaszbábukkal és szellemvasúttal próbálják szórakoztatni az embert. Ugyanakkor viszont profi, gördülékeny volt, és azért valamennyire mégiscsak élmény. Mellesleg én egyébként is tudom, hogy mi történt itt. Figyeltem történelemórán, mindig is jeles voltam, mindig is érdekeltek a háborúk, és sokkal többet tudtam róluk, mint az iskolai anyag. Úgyhogy nekem ez így ideális volt. És a végére egy kicsit megható is.
Igazából azon is nagyon meghatódtam, hogy a német zászlót is kitették.
Beültettek egy automata kis "vagonba", amely végigvitt az automatikus tárlaton, amely német nyelvű volt. Ezt is automatikusan állították be, és egyedül voltam a "vagonban". Szóval minden optimálisra sikerült.
Aztán még bementem Verdun központjába is, és azért kiderült, hogy Meuse partja az bizony egészen jól néz ki. Szép kis vízesés van, egy városkapu, és a szokásos régi házak.
Még mindenképpen meg kellett viszont nézzek egy pár emlékművet az Első Világháború idejéről. Gondolkodtam, hogy egyenesen Metzbe menjek, de azért ez mégiscsak fontos. Verduntől északra, a dombokon van több emlékmű és temető, amik autóval jól elérhetőek. Egy buszos körtúra prospektusát használtam térképként, a szerint mentem, mert a GPS annyira nem tudott sokmindent Verdun környékéről.
A leglátványosabbnak a Douaumont Ossuari tűnt ez egy emlékmű és afféle krematóriumra is hasonlít. Az épületben is vannak katonák eltemetve, és előtte a mezőn is egy regiment. Belülről az épület fényei miatt igazán látványos, és ha jól vettem ki, ez természetes fényből ered, és az vörös ablaküvegek hozzák létre. A toronyba fel lehetett volna menni, de én siettem.
Nagyon megragadó voltak azok a temetők és emlékhelyek, ahol az eredeti lövészárkok és bombatölcsérek által szabdalt felszín eredeti formájában megmaradt. Különösen ott, ahol azóta szép fák vörös lombja tarkítja a vidéket és fedi be a hullámos dombokat.
Még megrendítőbb volt Bezonvaux kis faluja, amely teljesen megsemmisült a háborúban. Több hasonló kis falu van itt, de én erre találtam rá. A kis falu előtte sem volt valami népes, és nyilván nem csak arról van szó, hogy ezt totál porrá bombázták, hanem arról is, hogy itt nem gondolta senki, hogy újra kellene építeni. Csak egy templom van, egy képolna, amely igazából emlékhely. Egyébként az egész nagyon hasonlított a szlovéniai orosz kápolnára Vrsicnél, melyet a hadifoglyok építettek. No nem maga a templom, hanem a környék és a hangulat.
Most már tényleg sietni kellett Metzbe, mert sötétedni kezdett. Metzben szépen leparkoltam a központban, és sétáltam egyet. Nincs olyan sok térkép, szóval egy kicsit összekavarodtam, és elcsászkáltam, de ez nem nagy probléma. Jól néz ki a Saint Louis tér, a folyópart, ahol különösen tetszett az opera, az új templom és a katedrális távlati képe. Közelről már nem volt olyan jó, és fényképezni se nagyon lehetett, a városházát is igen nehezen.
Megtaláltam Verlaine szülőházát is. Lakott itt még Rebalais is, de az ő házát nem találtam, meg ahogy olvastam, úgy sincs már ott, nem olyan fontos. Belebotlottam még a híres sárkányba, amely Metz jelképe, mivel valami püspök a sötét középkorban legyőzött valami sárkányt. Nyílván a pogányság legyőzésének szimbóluma ez a legenda.
De szép kis esti séta volt. Elég hosszú lett a nap, siettem ki a hotelbe, mert még azt is meg kellett találni. Mivelhogy új építésű volt, ezért a GPS a címet nem ismerte. Majdnem fel is hajtottam szembe az autópályára, de aztán rükvercben visszamentem, és csak sikerült megtalálnom a bejáratot a hotelhez.
