Már másodszor tudtam részt venni a párizsi nagy, nemzetközi go versenyen, ami igazán szerencsés dolog. Igaz, ma nem volt olyan jó helyen, mint tavaly, igazából nem is Párizsban volt, hanem Antony-ban. Ami egyébként szerencsés azoknak, akik Easyjettel jöttek, hiszen onnan már csak egy ugrás az Orly.
Tőlem sincs messze, RER-rel talán fél óra, de mentem kocsival is, mert úgy még gyorsabban oda lehet érni, és kényelmesebb. Árban meg ugyebár az RER és a kocsi egy személyre eléggé hasonló.
Antonyban egy egyszerű gimnáziumban volt a verseny, igazából még Antonyban is kellett gyalogolni egy keveset. Ezért aztán a kocsi összességében tényleg kényelmesebb volt. Különösen, hogy még esős időre is esett a dolog. Hagyományosan egyébként a verseny húsvétkor van, és így három napos tud lenni, hat fordulóval.
Ami engem illet, a versennyel kapcsolatban ugyanaz igaz, mint tavaly, sőt, még hatványozottabban is. Már legalább egy éve csak a dragongoserveren játszok, ami azt jelenti, hogy lassú játszmákat, és még a számítógépet is használom, azaz nem gyakoroltam sem a fejben számolást, sem pedig az idő-kontrollt. Mint az már tavaly is kiderült, ráadásul ez a verseny sokkal erősebb mezőnyből áll, mint egy magyar, és így a minősítésem valójában itt gyengébbnek számít. Sokan szándékosan gyengébb minősítést mondanak be, hogy jobban szerepeljenek. Főleg az én szintemen. Végül, legtöbben fejlődő fiatalok, akik a legutóbbi verseny óta egész biztosan fejlődtek.
Sajnos nincs időm arra, hogy a KGS-en vagy klubban éles meccseket játsszak, így nem fogok tudni tovább fejlődni, sőt, még vissza is esek. Nincs tehát itt többről szó, mint szórakozásról, és a go élet segítéséről.
A segítésről szólva, vittem ki szórólapokat és plakátokat a magyar kupára. Néhányan olvasták, de alapvetően nyilván akik elmennek oda, azok tudnak róla. Nem sok több embert lehet elvinni reklámmal. Gondolom én.
Ahogy ide Párizsba is csak a legerősebb játékosok jöttek el más országokból, akiknek fontos egymással játszani egy erős mezőnyben, és akiknek van esélyük elég sokat nyerni ahhoz, hogy megérje a nevezési díjat befizetni. Az utazást és szállást nem tudom, talán a legelső helyek díjai fedezik, de igazából nem tudom, lehet, hogy még azoknak sem.
Én így végül is franciákkal játszottam, akikkel azért máskor is tudtam volna játszani. Volt könyv, készlet és mindenféle kiegészítők vására, de igazából ismerem Párizsban a rue des Artes-en a játékboltot, ahonnan jött az árus, és bármikor bemehetek megvenni bármit. Azért vettem egy tesuji könyvet, mert annak látom legtöbb értelmét. Ebben ugyebár feladatok vannak, amit lehet olvasni vonaton, repülőgépen, fürdőkádban, akárhol. Van egy régebbi is, azt rendszeresen olvastam. Olyan könyvet felesleges vennem, amit elmélyülten kellene tanulmányozni, esetleg tábla is kellene hozzá, mert ez nem jön össze mostanában.
No de azért mégiscsak megérte, hiszen húsvétkor egyébként is mit csináltam volna? Az idő még nem olyan jó. Párizs tele van turistákkal. Esetleg elmehettem volna valahova. Vagy dolgozhattam volna. Azért mégiscsak megérdemlek egy kis kikapcsolódást három napra. Tulajdonképpen mindkét nap, amikor kocsival mentem reggel, olyan jó érzés volt az, hogy ünnepnap van, és van hova mennem, dolgom van, programom van. Szól a zene a kocsiban, megyek az autópályán a Go Tornára. Európa legjobbjai között játszhatok, még ha sok sok szinttel lentebb is vagyok.
És ha nem is foghatom fel a dolgot olyan versenynek, ahol a fejlődésem gyümölcse beérik, tekinthetem szórakozásnak, kikapcsolódásnak és tréningnek. Mert ugye mégiscsak egy három napos verseny egy olyan fajta megerőltetés, ami más, mint a munka. Egy másfajta kihívás, egy élmény. Továbbá edzés is. Mert ha év közben nem is fejlődtem, azért a versenyen sokat lendült a formám. Az első két napon végig kikaptam, az utolsó napon már mindkét játszmámat megnyertem. Persze azért is, mert az utolsó napon már végleg gyengébb játékosokat kaptam, de egész biztosan azért is, mert belejöttem megint a gyakorlatba.
Egy olyan meglepetés volt még, ami az eddig versenyekhez képest új volt: Chizu Kobayashi profi 5 danos mester játszott a MoGo nevű programmal. Ez számomra azért érdekes, mert több szálon is távoli kapcsolatban állok a programmal. Egyrészt az elméleti alapokat Magyarországon is, a SZTAKI-ban is fejlesztették. Ott Szepesváry Csaba és Kocsis Levente írtak egy cikket erről, amit olvastam, és megértettem, már amennyire egy a számítástudományban járatos, de nem az adott területre specializált szakember megértheti.
Akkoriban írtam a francia programozónak is. A programozást és az elméleti alapok egy másik részét érdekes módon itt Franciaországban, hozzám nagyon közel fejlesztették ki. Egész pontosan Olivier Taytoud csoportjában, és én ehhez az Olivier-hez is pályáztam postdoc állásra. De mint már említettem, nem egészen ez a területem, szóval ebből nem lett semmi.
Ugyanakkor például megismerkedtem Juliannal most a tornán, aki Olivier és Balázs doktorandusz hallgatója. Tehát még egy szál van, ahonnan el tudok jutni a MoGo-hoz. Még a végén talán csinálok valamit. Ez nem egyszerű, hiszen időm nincs, azért a MoGo nem hoz pénzt, és nem annyira fontos szakmai szempontból, végül én nem igazán vagyok otthon a Monte-Carlo algoritmusokban. De hátha.
Valójában persze már az élmény volt, hogy láttam a meccset. Viszonylag rosszul szerepelt a program, Julian szerint a paraméterei rosszul lehettek beállítva. A játszma érdekessége, hogy Chizu végig beszélt, kommentált. nagyon kedves nő, és ő mindig a go tanítás felől közelített, aminek van köze a go programozáshoz, de lényeges különbségek vannak. A játszmában végig sok filózgatás volt, nem annyira a játék volt az érdekes, hanem a beszélgetés.
Végól is az volt még érdekes, hogy azért viszonylag sok embert ismertem a tornán. Találkoztam a finnek közül Antti-val, aki akkoriban, amikor Ouluban játszottam, már nagy, fiatal tehetség volt. Ismerem még Victor Lint, és persze a magyarokat: Csabát és Palit. Szóval a legjobb játékosok termében mindig tudtam, hogy van olyan játszma, aminél valakinek szurkolok.
Az eredményhirdetés képei megint nem lettek jók, mert ugye oldalról, amatőr fotókat készítettem, és minden olyan gyorsan történik, és bemozdulnak az emberek. Nem baj, akit igazán érdekel, megtalálja a hivatalos képeket, és jó sok képet a tornáról itt és itt. Később talán a harmadik napról is lesz album itt.
Egyébként tetszik a párizsi díjosztó. Végül is ez talán általános, de én itt figyeltem meg. A hat fordulóból az átlag a három pont. Aki négy pontos, az már kap egy könyvet. Ha meggondoljuk, mindenki, aki átlag felett teljesít, már kap valamit. Persze az egy könyv és a nevezési díj együtt azt jelenti, hogy igazából kb árban megvettem egy könyvet. A kereskedőnek így is jó, hiszen nagy tételben eladott könyveket, sokkal nagyobb a forgalma, van rajta haszna. Aki pedig ötöt vagy hatot nyert, vagy az első tízben van, annak pozitív a mérleg. Persze utazást és szállást nem számítva. Mindenesetre a rendezvény szempontjából a legközelebb van a dolog a nonprofit mérleghez. A terembérlés és a szervezők munkadíja, a díjak végül is bizonyára szponzoroktól is jün, illetve onnan, hogy azért a három pontosok nem kapnak semmit, és azért egy normális-eloszlásban az átlag az az esetek jelentős százaléka. Tehát a díjrendszerben van nyereség, csak a legközelebb vitték a dolgot az egyenlőhöz. Ás ezt a nyereséget biztos elviszik a díjak, költségek.
