Egyik barátom a családjával (anyu, apu, gyerekek) Readingben él (dolgozik) mostanában, és természetesen már vagy egy hónapja terveztem, hogy meglátogatom őket. Egy közös barátunk, Sáti azt írta nekünk egy e-mailben, hogy Reading=boring. meg kell jegyezni, hogy fizikus, tehát lehet, hogy ért a világegyenletekhez. :) Persze én nem ijedtem meg egy ilyen trükkös egyenlettől, és egyébként is, még Ouluban sem unatkoztam.
Ari bizonygatta, hogy Sátinak nincs igaza, de azért érdemes ezt az elméletet is, mint bármelyik fizikai teóriát, empirikusan letesztelni. Valóban unalmas Reading? Erre a "metafizikai problémára" kerestük a választ unos-untalan egész látogatásom során. Az alábbiakban ezen útkeresés kalandjait fogjátok olvasni, és megkapjátok a választ, hogy vajon a Sáti féle formula helytállóan írja-e le a világ állapotát a Minkowski féle téridő egy rögzített pontjában.:)
Utólag teljesen zseniális döntésnek bizonyult, hogy kocsival megyek. Előzetesen gondolkodva, a mérleg igencsak billegős: azért egy főre számíva, a benzinköltségnél valamivel olcsóbban oda lehet jutni még Readingbe is. Ugyanakkor ez macerás. A kocsi előnye az, hogy nem kell információkat keresni a buszról vagy vonatról, nem kell jegyet venni, nem kell várni, nem kell csomagokkal cipekedni, hanem nyugodtan bevághatok az autóba egy csomó mindent, ami kell, vagy ami kellhet, vagy amire az égadta világon semmi szükség nincsen (pl. jégkaparó).
A legnagyobb előny mégis az, hogy az autó szabadságot ad: Readingben ugyanis nincs olyan sok látnivaló, sok napra, tehát körbe lehet nézni. És ehhez a kocsi ideális. Ehhez jön még az, hogy útközben, Franciaországban és Angliában is, meg lehet még állni egy csomó helyen. Igazából utazhattam volna akár napokig is. Végül, számomra érdekes volt az, hogy átkompozzak a csatornán, illetve vezessek Angliában is, ami ugyebár eleve különc egy dolog.
Az egész terv romba dőlni látszott azzal, hogy pár nappal indulás előtt megbetegedtem (H1N1:). Először reménykedtem, hogy addigra meggyógyulok. Pihenni sem nagyon tudtam, mert egy cikk leadási határideje is ekkorra esett. Végül egy nappal elhalasztottam az indulást, mert a betegségem csak stabilizálódott, és reméltem, hogy egy nap alatt sokat javulok. Az hajmeresztő dolognak látszott, hogy betegen ennyit vezessek.
Mostanában az influenzáim egészen jól alakulnak: lázas vagyok, és gyenge, de szinte semmim nem fáj, és alig vannak kellemetlen egyéb mellékhatások, mint tüsszentés, eldugult, vagy folyó orr, torokfájás, meg ilyenek. A legkisebb fájdalmat sem bírom hosszú távon. Ellenben a láz és fáradtság az elmegy. Így tehát bejártam dolgozni, de lehet, hogy emiatt nem gyógyultam. A fene se tudja ezt, hiszen sosincs kontroll csoport.
Nos, a halasztott indulás sokat nem ért, egész nap pihentem, szenvedtem, de sokat nem javult az állapotom. Annyi előnye volt, hogy nem kutyafuttában indultam el (hanem macskavánszorgásban:). Az ideális egyébként az lett volna, ha reggel elindulok, és egész nap a francia városokat nézem, amik útközben vannak. De ez sem az eredeti tervben nem volt, amiben munka után indultam volna, sem a valóságban, mert a betegség miatt indultam későn.
A kompjegy egyébként éjfél utánra szólt. Ilyenkor a legolcsóbb. Még így is jó tervnek látszott, hogy éjjel átkelek, kicsit alszok, és délelőtt Readingben leszek.
Úgy indultam, hogy sok óra tartalékom volt, emiatt Franciaországban a fizetős autópályákat kikerültem, valamint megálltam a közbenső városokban.
Az első Beauvais volt, ahol már sötétség fogadott, és olyan sokmindent nem találtam. Igazság szerint a betegségem és a munkám miatt nem nagyon néztem meg, mik vannak erre, a GPS meg nem olyan jó, illetve a francia térképem sokat nem mond erről a vidékről.
A következő város, Amiens már ígéretesebbnek látszott. Itt van Jules Verne múzeum, katedrális, és nagyobb város, sokkal szebb városközponttal. Ebből sokat nem láttam, mivel este volt, és kezdett fogyni az időm. A múzeumhoz már igen késő volt, ahhoz tényleg reggel kellett volna indulnom.
Ekkor már sejtettem, hogy húzós lesz a dolog. Egy óra tartalékom volt, de kicsi utakon kellett mennem. Az autópályákon kívül itt az utak nagyon kicsik. Nem rosszak, csak hát ugye sokat kanyarognak, nem lehet rajtuk kilencvennel sem menni, és rengeteg falun vezetnek át.
Ráadásul, valamiért egy csomó útlezárás volt. Az útlezárás azért nem jó, mert az embernek fogalma nincs, merre menjen. A GPS ugye vinné arra, és ha megyek másfele, akkor is egy ideig csak vinne vissza. És a sok, kanyargós, zegzúgos úton, sötétben az ember elveszti a tájékozódási képességét. Még én is. Szóval pár helyen egészen "el voltam veszve", hogy akkor most merre is kerüljek. És tényleg, vagy egy tucat útlezárással találkoztam.
Ennek eredményeképpen egészen kis utakon, sokszor egysávos kis "ösvényeken" haladtam, mert a GPS erre vitt. Soha nem csapott be, mert végül is mindig volt út, lehetett menni. Nem is voltak rosszak azok az utak. Csak nekem meg fogyott az egy óra előnyöm. Pedig száguldoztam, ahogy csak lehetett. Igazából jó pár pikárdiai kis falun átmentem vagy nyolcvannal és fényszóróval.
A táj ugyanakkor nagyon az agyamba vésődött. A keskeny utakat szőlők, zöldségesek, veteményesek, mezők, legelők övezték, és mindenhol vastag sövény és bozót szegélyezte. Sok helyen a bozót igen magasra nőtt, és kétfelől az út fölé hajolt. Hasonló tájat fogunk később látni Anglia déli részén is. Azokat a képeket kell elképzelni, csak sötétben.
Az egy óra előny úgy volt kimérve, hogy a kompra 45 perccel előbb kell becheckolni. Végül úgy értem oda, hogy csak fél órával előtte. A komp egyébként késett vagy 15 percet, és semmi gond nem volt. Tényleg csak akkor lett volna baj, ha szigorúan veszik, ami igen irreális dolog. Elvégre ha ott vagyok, és még nem ment el a komp... Azt mondták, lesz ellenőrzés, de csak az útlevelet nézték meg. Akármit át tudtam volna csempészni, ami nem túl nagy. És talán még embert is a csomagtartóban. Még a takaró alá sem néztek be, amit alváshoz vittem. Úgyhogy emiatt igazán laza lett a dolog, kár volt aggódni. Lehet, hogy a következő komppal is átengedtek volna, de ebben nem vagyok biztos.
Calais-t természetesen így már nem tudtam megnézni. A kompon az út elég prózai ilyenkor éjjel. Olyasmi, mint az a komp, amin Finnországból Svédországba utaztam, csak nincsenek hálófülkék. Vannak szerencsejátékok, tax free shopok, ugyanolyanok, mint a reptéren, éttermek. Éjjel nem minden van nyitva. És hát nem éppen atomfizikusok utaznak éjjelente át a csatornán..:)
Soha nem utaztam még igazán nagy tengerjáró hajón. Igazából ez volt a legrázósabb, mert a Turku-Sockholm úton sima volt a tenger. Itt a hajó eléggé billegett, és amikor járkált az ember, akkor igencsak cikloisokat tett meg. Nem lettem rosszul, de azt olvastam, hogy jobb, ha az ember nézi a tengert. A tengeri betegség oka ugyanis, hogy az egyensúlyozó szervünk billegést jelez, miközben a szemünk nem jelzi. Mi nem látjuk, hogy billeg a hajó. Ha látjuk, hogy a tengerhez képest billegünk, akkor jó.
Mivel az út nem hosszú, aludni, vagy olvasni nem akartam, körbenéztem. Felmentem a fedélzetre is. Calais a tenger felől nézve nem volt igazán érdekes. Egy ponton láttam Calais-t és Dovert is egyszerre, ez érdekes, mert egyik partról sem látni a másikat igazán. Dover sokkal fényesebb, van egy gyűrű a kikötő körül, és kis világító tornyok.
Kifelé menet sem ellenőriztek semmit, hamarosan kint voltam egy sok sávos úton. Természetesen nagyon óvatosan kezdtem a vezetést. Ha éjjel kel át az ember, akkor az a jó, hogy üresek az utcák. Ugyebár bal oldalon kell menni, és a körforgalomba is bal felé menni, és bal oldalra adni előnyszabályt. Közben meg jobb oldalon jönnek szembe, és engem az zavart, hogy nehezen tudom felbecsülni, hogy van-e elég hely a két kocsi között. István megoldása: bal oldalon látom az útszegélyt, és ha jól csinálták az utat, akkor el kell, hogy férjek. OK, de ha nem? Mert ugye vannak az egysávos, keskeny kis utak is.
Igazából nem az a leginkább szokatlan, hogy bal oldalon megy az ember, inkább az, hogy bal oldalról kell elsőbbséget adni, és a legfurcsább az, hogy jobb oldalon jönnek szembe. Az embernek "rángatózik az idege", hogy valami nincs rendben. Az a vicc jut az ember eszébe, hogy "hát itt mindenki szemben megy az autópályán?":) Különösen gyors döntési helyzetben rossz. Később, már rég megszoktam a baloldali közlekedést, de hirtelenjében még mindig elrontottam dolgokat. Persze Dover környékén egy magyar rendszámos kocsival az emberek megértik, ha nem jól vezetek. De azért nem érdemes kipróbálni, hogy szembe megyünk a forgalommal.
Elég hamar tankolnom kellett, és amit a GPS mutatott, az a kút nem is létezett. Ott bolyongtam Doverben a baloldali közlekedésben, igaz, üres utakon éjjel, keresve valami kutat. Fontom sem volt, mivelhogy hát kártyával manapság minden működik. Ez így is volt, végülis mindig tudtam kártyával fizetni.
Mivel nem akartam beállítani hajnalban Readingben, ezért elmentem Hastings fele a tengerparton. Aztán St Mary's Bay-ben arra gondoltam, hogy alszok egy kicsit. Csak megvárom már a napfelkeltét, és megnézem a partot. Az alvás ebben az időben takaróval, párnával nem rossz, de csak pár óráig, utána már kihűl a kocsi. Egész éjszakát csak nyáron vállalnék. Egyébként viszont nem rossz ötlet, a jövőben meg fogom gondolni, mikor vegyek ki bárhol is szállást.
A napfelkeltében a part szépséges volt, az a fajta angol beach, amit tévében szoktunk látni, a hosszú mólókkal.
Utána Hastings és Battle. Ugyebár itt volt 1066-ban a csata a normannokkal. A dátumot nem lehet elfelejteni, mert a megyét így hívják. A hastingsi csata persze nem a városban volt, és a falut, ahol volt, emiatt ma Battle-nak nevezik. Itt van egy apátság, és abban egy múzeum. Sajnos nem tudtam megnézni, mert korán volt, és nem is akartam megvárni, tízre már Readingben akartam lenni.
Egy jó darabot megint kis utakon mentem, ugyanolyan tájon, mint Calais felé, de már nem bántam, mert sehova nem siettem. Legalábbis nem igazán volt égető. Ez a táj olyasmi, ami egy kicsit a Gyűrűk Urára emlékeztet: kicsi utakat besátorozó fák és bozótok. A felkelő nap fényében gyönyörű volt. Igen, a ködös Albion napsütéssel fogadott.
Aztán csak felkerültem egy autópályára, és Readingig majdnem végig azon mentem. Vagy másikon. Angliában az autópályák ingyenesek, és London körül van egy nagy gyűrű, ami a párizsinál szerintem jobb, mert nagyobb, és nincs rajta dugó. Egyébként a sebességkorlátok 30, 40, 50 mérföld per óra, ami nagyjából megfelel a mi sebesség-határainknak. Az autópályán meg 110 kilométer per óra, amit megszoktam Fraciaországban.
Így aztán gyorsan Readingbe értem, és az ígért tíz órás érkezést alig késtem le. Ami ekkora úton szép teljesítmény. Persze ha nem aludtam volna, órákkal hamarabb ott lettem volna.
Istvánék egy olyan sorházban laknak, ami tipikusan angol. Unokatestvéremék, Debrecenben laknak hasonlóban, és még az is érdekes, hogy ők nagyon szeretik Angliát. Emlékszek, hogy angol teásdoboz volt a polcon, Agatha Christie regények, suvenirek, és hasonlók. Istvánék lakása viszont angol volt, teljesen hitelesen, suvenirok nélkül. A házról sajnos nincs is képem, most jut eszembe.
Ari angol reggelivel fogadott, de én vittem az útra croissont és teát, nem voltam éhes. Aludhattam volna, de azzal sok időt kihagytam volna. Így zuhanyzás után bementünk Readingbe. István vezetett, mert fáradt voltam, és a gyerekeket is féltették. Itt mondom el, hogy István kocsija hengerfejes volt, ezért volt jó, hogy én kocsival mentem, mivel végig az enyémmel mentünk kirándulni, és segítettem Istvánnak a szerelőhöz vinni a kocsit. Potosabban a szerelőtől eljönni.
A legnagyobb baj az volt, hogy hűvös volt az idő. Persze november elején milyen lett volna, de így például mindenhol fáztunk, és mentünk tovább. A belvárost, üzleteket, templomot, tornyot néztünk meg. Van egy régi kolostor, ami miatt Reading fontos város volt régen, a királyoknak is.
Elmentünk a Temze partjára piknikezni, és szép hely volt, de igazából túl hideg. Olyan sok kacsa és hattyú volt a Temzében, hogy azzal - hogy egy képzavarral éljek - Dunát lehetett volna rekeszteni.
Este pedig Armistice Day volt. Namos ez úgy van, hogy november 11.-én kötötték meg az I. VH. után a németek és a franaciáka békét, abban a bizonyos compiegnei erdőben, ahol már jártam. Ez franciaországban szünnap, de csak a következő hét szerdájára esett. Az utazás tervébe ezt bele is számoltam. Az angoloknál meg nem szünnap, viszont egész héten petárdáznak, meg volt tábortűz és tüzijáték. A tábortűzhöz sok ember kiment, mi is. Fénykép sajnos csak ilyan ócska van, mert az elején nem volt nálam a gép. Utána meg végül is olya tüzijáték volt, ami egészen szép volt ahhoz képest, hogy nem valami állami szervezés volt, hanem magánembereké, vagy a város csinálta.
Hát szóval, Sátira visszatérve, az első napot mérlegelve, mit is mondhatnánk? Reading novemberben valóban nem a nyaralók álma. Sok szép kis rész van benne, az egész város viszont nem az a nagy szám. Ugyanakkor, ha valaki a barátaihoz megy látogatóba, akkor talán nem is az a legfontosabb kérdés, hogy az a város turisztikai paradicsom, vagy sem. Sok műlik az ember hozzáállásán, és azon is, hogy van-e kocsija, továbbá, hogy rendesen körbe néz-e. Ari végül is sok gondot fordított arra, hogy a szép kis helyekre menjünk, és a jó benyomásokat kapjam a városból. Így az egész benyomás is jó lett. Számomra, aki csak Londonban voltam pár napot, minden érdekes: Ariék háza, az angol élet, a sörök, a cider, az étel, az angol élet.
Tehát számomra Reading nem volt unalmas, és ráadásul most jön a java ( 7.0 :).
