A hazaút Francia része külön érdekességeket tartalmaz, ezért külön vettem. Természetesen a komp visszafelé már semmi váratlan dolgot nem hozott. Kicsit volt már csak érdekes a tengeren való átkelés, a kacsázó léptekkel való járkálás.
Tervem az volt, hogy Calais-t megnézem érkezéskor. Olyan sokminden végül is nem volt ott. Pár templom, természetesen katedrális is, kikötői épületek, amelyekben belső híd van, hogy az úton átnyúljanak. Vagy utak, amelyek átmennek épületeken. Talán a nagy világítótorony az egyetlen igazán egyedi dolog.
Visszafele többet mentem az autópályán, mert amíg nem fizetős, azon vezetett a GPS. Utána megint kis utak, de most nem siettem, nem volt baj. Elég álmos lettem, így nem kockáztattam, bizony aludtam megint egyet. Már ragadt le a szemem, és úgy vezetni igazán hajmeresztő lett volna. Bár Amiens-ig szerettem volna.
De világosodásig egy Carefournál aludtam, ahova aztán be se mentem, hiába volt nyitva. Volt nekem még angol kajám. Siettem Amiensbe, mert tízre oda akartam érni. Úgy gondoltam, akkor nyit a Jules Verne múzeum, ami igaz is volt. Sajnos valamennyit késtem, ami elvesztegetett idő volt. Úgy értem, hogy a múzeumot csak meg akartam nézni, de utána már jöttem volna haza minél előbb. Elvben ez munkanap lett volna.
Ideális esetben mondjuk már kilenckor odaértem volna, és a múzeum előtt megnézem a várost. Hát sajnos tíz után érkeztem. Megint fizetős nap, de volt egy furcsa parkoló a múzeum mellett, ami nem volt fizetős. Kicsit furán álltam be egy kerítéssel körbevett kis részre, és kicsit akadályoztam autókat, meg egy kijáratot. De a kijáratot a többi autó is akadályozta, azokat meg én végzetesen nem.
Nos, a Jules Verne múzeum első meglepő ténye, hogy a recepciós tudott magyarul. 4 évig tanított Magyarországon franciát, és úgy megtanult magyarul, hogy teljesen elintéztük a dolgokat jegyvásárlástól suvenirig. Láttam, örül, hogy használhatja a nyelvet, és próbáltam hálás lenni, elismeréssel adózni neki. Végül is szép tőle.
A múzeumban szintén nem volt szabad fényképezni, de pár képem azért mégis van, annyira érdekes volt. A múzeum verne amiens-i háza volt, ahol sokat lakott és írt. Nem az egyetlen amiens-i háza, és Verne amiens-be Nantes-ból költözött, a felsége kedvéért.
A háznak egy van egy aranyos kis tornya, és egyébként sok emeletes. A kiállítás fantasztikus. Ő az első író, akit szeretek, akit olvastam, akivel igazán tudtam mit kezdeni. A Darwin múzeumhoz hasonlóan komplex, és változatos volt. A legalsó szobákban néhány hitelesen berendezett szoba. Felül egy dolgozószoba. Ezekből képet kaphatunk Verne életéről, hol dolgozott, és hogyan.
Ahogy ezeket az írókat nézem, a múzeumait járom, egyre pontosabb, részletesebb képet kapok róluk. Több író, Verne, Hugo, Dumas sokat utazott, és könyveikhez sok ihletest vett az utazásokból. Nehéz is lenne bizonyos regényeket elképzelni úgy, hogy az író soha nem volt a helyszínen. Igen nehéz úgy írni, és lehet, hogy nem lesz hiteles. Ma már könnyű egy másik városról nagyon sok információt kapni tévéből, internetről, könyvekből, de az ottlét élménye nélkül hitelesnek lenni nehéz.
Néhány író gazdag volt, mint Darwin (ok, ő tudós, de idevettem), Verne. Mások szegények, mint Balzac. Szegény és gazdag között a különbség, hogy gazdagnak kicsit könnyebb. Nem megélhetésért dolgozik. Ugyanakkor ez az is jelenti, hogy nincs kényszer, és több belső motiváció kell.
Mindegyik író iszonyat sokat írt, dolgozott. Egyikük sem futott be, nem lett híres, csak mert volt egy ötlete, de még azzal sem, hogy volt egy jó könyve. Bizony az ötletet könyvvé kell tenni, a könyvet pedig életművé. Ha valaki sok, jó könyvet ír, akkor nyilván ismert lesz. Ha kiadják.
Hugo, Dumas és Verne is újságoknak írt. A regények folytatásban jelentek meg, így könnyebb dolgozni, hiszen több motiváció van, hamarabb jön a sikerélmény is. Semelyikük nem született jó írónak, hanem nyilván munkával tanultak, csiszolódtak, fejlődtek.
Mindez Verne múzeumában is tapintható, és különösen érdekes az, ahogy megtudjuk, hogy dolgozott Verne. Mert bár sokat utazott, de nemvolt mindenhol. A híreket gyűjtötte, kiírta, katalógusolta, rendezte, előkészítette. Amikor utazott, akkor is naplót írt, és rajzolt. Verne pontosan olyan kis rajzokat készített, amelyek könyveit illusztrálják. Talán nem övék azok a rajzok, de hasonlóak.
Az íróknak fontos kapcsolataik voltak, a társadalomban fontos pozíciókat töltöttek be. Verne mindenféle társaság tagja, vezetője volt, nyomdász barátja pedig igen fontos kapcsolat volt. Lényegében együtt terveztek egyfajta művelődési programot, ami nagyjából Verne regényeiből állt. Ennek köszönhető a Verne életmű, egy barát, összefogás is kellett hozzá,nem csupán egy jó író.
Van még a múzeumban egy kis jacht-szerű szoba, ahol Verne jachtjának berendezése található. Mert persze ő is hajózott. A hajózás, hajótörés fontos motívum volt nagyon sok regényében.
Vannak még eredeti könyvek, plakátok, hirdetések, reklámok, újságcikkek kiállítva, valamint jelmezek, amelyek színházi és mozi változatokból valók. Mert Verne több könyvét játszották színházban és moziban is.
A múzeumban az a jó, hogy hiteles is, gazdag is, informál is, és roppant széleskörű, gazdag, szerteágazó. Nem kell a fantasztikus irodalom, a technika megszállottjának lenni, hogy valakit érdekeljen a kiállítás. Akit a színház, a cirkusz, a hajózás érdekel, onnan is megközelítheti a kiállítást. Kap hozzá fogódzót, egy szobát.
Amiens-t odafele már láttam, de sötétben. Most világosban azért még körbementem. A sötétben nem is láttam, hogy egy érdekes toronyház magasul a város fölé. De a katedrális, a városháza és a Beffroi is szebb volt nappal, és jobban fényképezhető. A Beffroi igen régi óratorony, a város feudális függetlenségének szimbóluma.
Amiens után már tényleg sietnem kellett haza. Elvben nem volt hosszú az ót, de tudtam, hogy sokáig fog tartani. Mindig húzódott és húzódott az idő ahhoz képest, amit a GPS mondott, mert kis utakon vezetett, majd Párizs peremén át. A GPS a lámpákat nem számolja, azt sem, hogy kis utakon, kanyarodva, nm lehet annyival menni. Végül este estem be a munkahelyre, még mielőtt hazajöttem volna. Éppen egy meetingre, amire fontos volt megjelennem, mert mérges lett volna a főnök. Ideálisan alakult tehát az utam, még kifacsartam belőle egy napot. De mondjuk az, hogy Chantilly-ben megálljak, már túlzás lett volna. Még ha azt is mondtam volna, hogy, "á, ez a napom már úgyis oda", túl fáradt voltam, és egy ideig elegem lett mindenféle látványosságból.
Anglia számomra kicsit furcsa ország. Nem csak a közhelyes értelemben, hogy baloldali közlekedés van, hanem mindig az az érzésem, hogy hát bizony ott furcsa emberek vannak, sokminden megeshet. Nincs teljes biztonságérzetem, mintha bármikor leüthetnének, kifoszthatnának. Jó kérdés, hogy miért "gondolom" ezt az angolokról. Mert persze komolyan nem gondolok ilyet.
Mégis, amikor megjöttem, az a furcsaság volt, hogy kicsit hiányzott Anglia. Megszoktam már, kezdtem megszeretni. Végül is több napot voltam ott, csupa jó dolgot néztem meg, és jó barátokkal voltam egész nap. Vakáció volt, és nem munka. Hát kérem, így eshetett meg, hogy végül is olyan érzésem támadt, hogy "de kár, hogy haza kellett jönnöm az érdekes Angliából az unalmas Párizsba". Persze Párizs valójában sehol nem unalmas, és pár nap múlva ez az érzés gyorsan elszállt.
