Ermenonville-ban járunk, Girardi jastélyában, és a parkban, ahol Rousseau-t a halál érte. Sok egyéb között a sírhelyét is meglátogatjuk. Majd Chaalis apátságának romjaival ér véget a beszámoló, de nem a nap.
Ermenonville-be régóta el akartam menni. Amikor még volt biciklim, terveztem, hogy az RER D-vel elmegyek Survilliers-ig, és onnan keresztbe az út tízen-néhány kilométer. Ugyanúgy megtehető, mint Chenanceau-ba tett kirándulásom Amboise-ból.
De ez a terv - ismert okokból - meghiúsult. Ezután terveztem még azt, hogy valahogy csak el lehet jutni busszal is oda, de ebben nem voltam biztos. Utána néztem, vonattal nem lehet oda menni közvetlenül.
Amióta viszont autóm van, semmi probléma. A cél nincs messze, és még más is belefér. Meg is terveztem egy egész napos kirándulást, sőt, mint látni lehet majd, nagyon is sűrű programom volt, ugyanis ha már, akkor elmegyek Compiegne-be is. A google maps-szel még megnéztem, mi van a környéken. Az érdekes fényképeket szoktam nézni, így jutottam az Abbaye de Royale de Chaalis ötletéhez. A GPS-t is meg szoktam nézni, de ott a POI-k bejelölése igen szórványos. Viszont ezáltal találtam rá Alexandre Dumas múzeumára. A terv tehát ez volt: Ermenonville, Chaalis, Villers-Cottierets, Compiegne. Hogy ebből mi kerekedett ki, azt meglátjátok.
Kissé idegesen kezdődött a nap. Viszonylag későn indultam, mivel interneteztem egy fél órát, azt nem kellett volna. Előkészítettem teát, és szendvicseket is, ez helyes volt, mert olcsó, és kocsival igazán érdemes vinni ellátmányt magunkkal.
A GPS rosszalkodott. Először nem találtam a stiftet, de e nélkül elboldogul az ember. Aztán a szokásos gond, hogy nem volt feltöltve, ezért állandóan lekapcsolta a képernyőt. Ráadásul Párizstól délre az autópályákon nem nagyon vannak pihenők. Nem tudtam megállni. Végül pedig nem beszélt a GPS. Ez sem nélkülözhetetlen, hiszen látom, merre kell menni, de sokkal jobb, ha mondja is. Vannak dolgok, amik elkerülgetik a figyelmemet. Vágül, észrevettem, hogy nem tölt a GPS. Állandóan ki kellett húznom, vissza kellett nyomnom, és akkor pár másodpercig töltött. Érintkezőhibás - gondoltam. A másik ötletem az volt, hogy feltöltött, de ezt nem tudtam ellenőrizni.
Végül, és itt Böbének adok igazat, a GPS simán bevitt Párizs szívébe. A Denfert Rochereau-n vettem észre, hogy hol vagyok. Azért mentem tovább, és annyira nem is volt rossz. Végül is a Bld. Saint Michael egyirányú, többsoros út, és a Rue Sebastopol is. Hát így végül átvezettem Párizs szívén, ami azért egyszer mégiscsak érdekes dolog. A Mt Saint Michelen, az Ile de La Cité-n át.
Kétszer is erőszakos ablakmosókba botlottam lámpáknál, akik bekenték az ablakot, hiába mondtam-mutattam, hogy nem kérem. Hát volt rajta egy kis folt, ami így eltűnt. Nem baj. Később rájöttem, hogy a GPS azért nem beszél, mert azt hiszi, fejhallgató van. Nem volt benne, de nem kapcsolt át. Kikapcsbekapcs után sem. Fejhallgatóm nem volt, de volt egy kis átalakító dugóm nagy fejhallgatóhoz a táskámban, így azt bedugtam, kivettem, utána jó lett.
Egy kicsit szemerkélt, de tudtam, később jó idő lesz. Az autópálya mellett az Orlyról, majd a Charles de Gaulle-ről felszálló gépek húztak el. Egyre jobb kedvem lett. Hamar meg is érkeztem Ermenonville-be, annyira Párizs nem is került sok időbe. Nemvolt dugó.
Ermenonville-ról azt kell tudni, hogy ott halt meg Jean Jacques Rousseau és ott is temették el egy szigeten, a kastély előtti tavon. A kastély tulajdonosa, Girardin nagy rajongója volt Rousseau-nak, de amennyit én tudok, Rousseau csak élete utolsó pár hónapját töltötte ott. De lehet, hogy tévedek, mert a befolyása komolynak látszik.
Rousseau filozófiáját mélyen nem ismerem, de azt tudni kel, hogy a francia forradalom aligha történhetett volna meg nélküle, hisz például Robespierre is nagy rajongója volt. Rousseau a felvilágosodás része, de ugyanakkor a romantika előfutára is, amely már erősen szembe szállt a felvilágosodás tudományos-mechanikus nézeteivel. Ugyanakkor a szabadság, a társadalom-filozófiájában Rousseau könnyebben meg tudott volna egyezni például Diderot-tal. Számomra pontosan annyira szimpatikus, amennyiben megegyezik vele.
Van Rousseau filozófiájában egy olyan naiv idealizmus, amely azóta is nagyon jellemző a technika, tudomány-ellenes nézetekre, és ezzel sehogy sem tudok azonosulni.Túl érzelgős, szentimentális. Hume írta, hogy amikor nála volt száműzetésbe, paranoiás lett, majdnem megőrült. Hát igen, nincs mit csodálkozni, ha valaki ennyire nagy súlyt helyez az érzelmekre, és túl keveset az értelemre.
Rousseau szerette a természetet, és annak filozófiájában nagyon hangsúlyos eleme volt. Nézetei szerint az ember eredendően jó, és a mesterséges társadalom rontja le. Ez megint naiv számomra, de lehet, hogy ez leegyszerűsítés. Jelszava: vissza a természetbe, ami szép és jó, és igen sokat köszönhet ennek Ermenonville.
Nem sokat néztem utána a részléteknek, azt gondoltam, hogy mivel Rousseau népszerű filozófus, nyilván öles betűkkel lesz kiírva, hogy hol a sírja. Amikor megérkeztem, a kastélyt könnyen meg tudtam találni, kényelmes, tágas parkolót is találtam az egyébként aranyos, kis faluban. A kastély maga elragadó, bár a sok kastély után nincs benne számomra olyan nagyon nagy újdonság: egy nett, négyzet alapú, tornyos kis épület. Természetesen, ha ilyen volna mondjuk Veszprémben, akkor roppant mód becsülném.
Mindenhol vizek veszik körül, és ez is sokat hozz tesz bájához. Elindultam bal oldalt, gondoltam, megtalálom én azt a sírt. Találtam szigeteket, valamiféle urnát, egy pavilont, de nem derült ki, hogy ez Rousseau sírja lenne. Sok kis híd, patak, aranyos kis részlet került elibém, még élveztem a sétát, és nem bántam. Az egyik baj volt, hogy a tavon viszont nem lehetett átkelni. Én a kastély tulajdonosaként építettem volna egy hidat, hogy körbe lehessen sétálni. Így vissza kellett mennem. Megkérdeztem szép, "ékes" franciául, mit tudnak az ott tevékenykedők a sírról, azt mondták, a másik oldalon van a Rousseau-park. Megértettem, hogy nem a jobb parton, hanem a kastély frontja felé, a másik oldalon. Egyébként ez volt az első nap, hogy többször is következetesen franciául beszéltem az emberekhez. Már nem az angollal kezdtem, hanem franciául kérdeztem.
Azért sétáltam egyet a jobb oldalon is a pavilonig. Utána a polgármesteri hivatalhoz mentem, és találkoztam egy Rousseau-szoborral. Az világos volt, hogy ez nem a sír, de az nem, hogy a dolgozó ember erre gondolt, vagy valahol tényleg van még egy sziget a sírral. Végül találtam egy térképet, amin egyértelmű volt, hogy a sír egy kis szigeten van, a kastély homlokzata előtti tavon, és nem mögötte. Rendben, de az nem volt világos, hogyan közelíthető meg.
A parkolóból tettem egy hiábavaló utat a bal oldalon, ami közelebbnek tűnt, de látszódott, hogy a tó végig körbe van zárva, és akkor már sejtettem, hogy az, ami a térképen Rousseau-parkként van jelölve, az egy zárt térség, és annak a bejárata a jobb oldalon van. Így is lett, csak éppen még messzebb volt a bejárat, mint gondoltam, de csak eljutottam oda.
Kiderült viszont, hogy olyan szerencsém van, hogy nyitott múzeumok napja volt, és így aznap a belépők ingyenesek voltak, vagy legalábbis olcsóbbak. A park ingyenes. Mindjárt láttam, hogy ez nem egy két perces séta lesz a sírhoz, hanem egy hosszabb séta. Kaptam egy térképet, és elindultam.
A tó körül sok kis építmény van, és többé-kevésbé körbe lehet járni, bár az ember dilemmába kerül, hogy milyen sorrendben. Van például egy barlang, ami a tó két része között van, és nem túl látványos, de mégis érdekes. Itt van egy pad is, ahol állítólag Marie Antoinette fogadta a helyi lányok hódolatát, amikor itt járt. Én itt ebédeltem a szendvicsemből. Jó, annyira nem nagy dolog, elvégre Rousseau meg összetaposta az egész parkot.:)
Volt egy kis kikötő, de ez modernebbnek tűnt, és aztán egy kis pince, ahol a jeget tartották. A tóról télen jeget gyűjtöttek, és nyárig el tudták tartani ebben az árnyékos, hűvös helyen. Nyilván olvadozott, de maradt is belőle. És nyilván akkoriban kissé hidegebb telek voltak (ld. mini-jégkorszak).
Utána van egy bizonyos festő, Frederic Meyer sírköve, ha jól értettem, ő sem nyugszik itt. Annyit tudok róla, hogy sokat megestette az itteni tájat, és Girardin emiatt támogatta. Rousseau koporsója egy olyan szigeten van, amelyre nem lehet eljutni, csak csónakkal. De nem is baj, mert távolról is szép, látványos, és minek is zavarjuk. Még ha halott is, és nincs is ott (Akit eddig sikerült "megvezetnem", és úgy tekint a képre, hogy "hú, ott van Rousseau", annak azért elárulom, hogy valójában ma a Pantheonban vannak maradványai). Egyébként nagyon szép, kis sziget, magamnak is ilyet kívánnék. Derűs,nyugodt, nyitott hely, nem egy hullaszagú, szomorú temető.
Itt is, mint máshol, a park tervezői hálókkal, "fátylakkal" díszítették a helyet, talán, mert Girardin is ezt tette, talán nem. Számomra a mesterkélt természetesség nem volt tökéletes, de nagyon zavaró sem. Végül is elég egyedi.
Található még itt egy másik barlang, amely állítólag prehisztorikus, és találtak itt bizonyos nem annyira fontos leleteket. De Girardin idejében akár fontosak is lehettek. Elvégre a régészet akkoriban még igen zsenge tudomány volt. Aztán egy névtelen ember sírja, aki állítólag öngyilkos lett szerelmi bánatában. Roppant romantikus, ugye?
Ezután Rousseau filozófiája dominál. És itt tűnik úgy, mintha hosszabb időt is eltöltött volna itt. De lehet, hogy ez pár hónap eredménye, vagy Girardin magától vitte véghez. Van mindenesetre egy görögös épület: a filozófia temploma. Van egy oltár, ami Rousseau kedvenc helyén áll, itt álmodozott állítólag, és Girardin ezért állíttatott itt egy ilyen oltárt, ami tulajdonképpen csak egy vastagabb oszlop, nem éppen keresztény imahely. Rousseau sírja innen is látható, tehát mondhatjuk, sokszor látta jövendő nyughelyét, talán ezen el is gondolkodott.
Aztán egy nyitott színpad, ami csak egy tisztás, néhány kővel, ami jelzi a peremét. Fent egy igazán furcsa épület, ahol - neve szerint - íjjászversenyeket rendezhettek esetleg. El tudom képzelni. Utána egy víztorony, amit fellengzősen Chateau de Eau-nak neveznek, és később épült. Egy dolmen, jelképezvén talán az ősi időket, amikor az ember még természetesebben élt. Végül egy régi híd, amely a - már nem meglévő - sörfőzde mellett állt, és szintén igen ősi alakja van, mint a mostari hídnak.
Az egész park a gyönyörű időben roppant elragadó, nyugodt, romantikus volt, az idő és a helyszín is teljesen idilli: a szikrázó napsütés megtörő sugarai a párás levegőben, a fák levelein, és a fátylakon megcsillantak, könnyed, táncos, álmos, révületes hangulatot kölcsönözve a tájnak. Tetszett, mert nem keresztény, hanem görög hangulatú hely volt.
Ermenonville környékéhez tartozik a Chaalis-i apátság is, amely igazából már akkor rom volt, amikor a kastélyt építették, legalábbis, ha nem értettem félre. Azaz magától vált elhagyatottá, majd romossá, nem a forradalom rombolta le. Korábban viszont fontos volt, és a korai királyok sokat látogattak ide.
Ma ideális helyszín esküvői fényképezkedéshez. Itt volt belépő, de igen kicsi. Az apátságon kívül egy kiállítást találtam a Montgolfier fivérekről, akik a léghajózás mellett a hidraulikában jelentős fejlődést értek el, és itt a környéken. Nem véletlen, annyi itt a tó, patak,folyó, sík a felszín, sok feladat adódik a víz irányítására, terelésére, átmozgatására és hasznosítására is. Abban nem vagyok biztos, hogy konkrétan nekik volt-e közük Ermenonville-hez, vagy csak úgy ott volt ez a kiállítás.
Mindenesetre volt egy vízimalom is, amin már nem látszott, hogy az, a kereke már nem volt meg. Volt még egy parfümkiállítás, ami nyilván az apátsághoz kapcsolódik, hátul volt is egy olyan szép és illatos kis rózsakert, hogy csak na. A parfüm-alapanyagokat meg lehetett illatolni, és megpróbálni, mifélék lehetnek. Ebben nem vagyok túl jó, de voltak fenyők, az biztos.
El lehetett volna tölteni egy egész napot csak Ermenonville-ben,mert van ott még egy múzeum Jacquemart-André-ról, akiről fogalmam nem volt, hogy ki. Úgy tűnik, műgyűjtő. Mindenesetre oda még egy belépő kellett volna, láttam, hogy a tárlat nagy, és siettem tovább.
A továbbiakról azonban egy következő bejegyzésben írok majd, mert ennyi elég egy napra, és szép kis egység Ermenonville magában is.
