Île-de-France

Október utolsó napjaiban egy Montmartre hétvégét csináltam. Érdekes módon ott még nem voltam a kis múzeumokban, mivel arra gondoltam, hogy majd még később valakivel megnézhetem. Illetve annyira nem is érdekelt. Most viszont már el kellett menni.

Az Abbesses megálló egyébként nagy szívás, mert szerintem több száz lépcsőt kell felmenni egy szélesebb csigalépcsőn. Még mozgólépcsőt sem építettek. Érthető, ez egy kis forgalmú megálló, biztos régi, és hát itt a Montmartre, persze, hogy magasra kell felmenni, Lányegében meg kell mászni a domb emelkedését, mert a metró nyilván sokat nem tud emelkedni.

Az első múzeum a Dali múzeum volt. Korábban arra gondoltam, hogy Dalit sok helyen meg lehet nézni, de az volt a benyomásom, hogy ez a múzeum mégiscsak egy egyedi gyűjtemény. Tele volt szobrokkal, olyanokkal, amelyek közül párat már láttam képen, de sokat egyáltalán nem.

Aztán jött a Montmartre múzeum, amely egy nagy házban van, Renoir korábbi házában, de itt lakott Utrillo is. Közel van Montmartre egyetlen szőlőjéhez, és a Lapin Agile-hoz is. A múzeum nagyobb volt, mint gondoltam, egészen sokmindent összeszedtek a Montmartre történetéről. Sokmindent az impresszionisták korából, a kabarékról, a egy kicsit a kommünről, és a Moulin Rouge-ról. azt ugye tudjátok, hogy a Montmartre-on nagyon sok szélmalom volt, és a Moulin Rouge ennek állít emléket, bár nem eredeti malom volt. Van egy korabeli malom is, amely híres étterem.

A következő hétvégén megint egy guided tour volt, de előtte a napot én a Musee Carnevalet-ben töltöttem. Ez a Marais közepén van, és ingyenes. Jobb volt, mint gondoltam, lényegében Párizs történetéről szól. Különösen sokminden van a forradalomról, így Robespierre és Danton személyes használati tárgyait is lehet látni.

Meg egy csomó lerombolt templomot.:)

Volt még pár festmény, és valami festőiskolások éppen ott másolták őket.

Az épület udvara is egész szép, bár nehéz kiigazodni, és megtalálni a szép belső udvarokat. De van, csak meg kell találni.

A guided tour a galériákról szólt, azaz a fedett átjárókról. A francia tanárunk egy valódi guide-ot keresett meg, és ő beszélt nekünk róluk. Nagyon aranyos és profi volt. Van weboldala is, és akartam is menni másik idegenvezetésre, de hiába kérdeztem, nem válaszolt, hogy mikor van legközelebb a Pere Lachase temető.

az első galéria a Palais Royalban volt, és a nemesi részt választotta el a közösségi résztől. Ez utóbbiba a pórnép is bejárhatott, nagy élet volt itt, és sok prostituált. Az előbbiben meg nyugalom, és csak luxuskurvák. Egyébként castornak hívták őket, ami hódot jelent.

A galériákból sokat korábban is ismertem, de mégis érdekes volt az idegenvezetéssel. Ezeket a galériákat például úgy építették, hogy pár lakást felvásároltak, és áttörték az átjárót. Az üzlet addig virágzott nagyon, amíg még nem volt világítás, és utcakő sem, mert ezekben az átjárókban volt.

Nagy harc is volt a galériák között, amikor az egyik új a régi mellett egy jobb átjárási lehetőséget biztosított, és persze ráadásul új volt. Olyasmi ez, mint manapság a bevásárló központok versenye. Az új mindig nagy szenzáció.

Az estét egy jó étteremben zártuk a Palais Royal mellett. Nem volt olcsó, de francia volt, és jó. Főleg a társaság. Természetesen az egész este franciául zajlott.

A következő hétvégén Saint-Germain-en-Laye-ba mentem. Ez az RER-rel elérhető, igaz, nagyon távol van, mert az RER A végén van. Saint Germainban egy régi királyi kastély van, óriási park, egy lerombolt másik kastély helyén, és óriási kilátás. De ezt már mind láttam egyszer.

Most az archeológiai múzeumba mentem be, hiszen ingyen volt. A kastély belseje érdekes, ez egy nagyon régi kastély, melyet többször átalakítottak. Különleges alakja van, és a téglaberakásos belső udvara is igen szép.

A kiállítás alapos, de végül is annyira nem érdekes. Összességében mégis megéri, csak egy hosszabb, nyugodtabb program, csak akkor éri meg, ha az ember rászánja a fél napot. Rossz idp volt egyébként, szép időben legalább a kert nagyobb élmény lett volna.

A következő ingyenes hétvégén a Notre Dame tornyát néztem meg. Ezt kihagytam, mert gondoltam, nem érdekes. Annyira nem is, de télen nem kell annyit sorba állni. És azért mégis kap az ember egy Párizs-panorámát. Először használtam a gépem panoráma módját úgy, hogy utána össze is raktam a képet.

Egy kicsit beugrottam a Louvre-ba, ahol Nagy Sándorról volt kiállítás, illetve a Kínai császári palotáról. Az előbbi fizetős volt, és se fizetni nem akartam érte, sem sorban állni. Az utóbbira meg regisztrálni kell. Na bumm, láttam egy fura autót, a császári palotából egy kis részt, amely nyitott volt mindenkinek. És egy két másik érdekes részt. Azért a Louvre olyan nagy, hogy mindig fel lehet fedezni valami újat, vagy valamit, amit elfelejtett az ember, vagy valamit, ami megváltozott. Például most néztem meg először a koronákat.

Este elmentem még az Arc de Triomphe-hoz, mert most az is ingyen volt, és azért csak felnézek már rá. A jó panorámán kívül nem volt ott semmi különös, szóval érdemes volt a végére hagyni. Legalább esti fényben volt a Champs-Elysees. Itt sétálgattam egy kicsit a karácsonyi díszítésben.

Valamivel később Párizsban egy konferencián voltam, és elugrottam Pasteur múzeumát megnézni. Ez kicsit félreesik, az azonos nevű metrómegállónál van. A múzeum egy működő kórházban van, ezért nehéz bejutni, el kell magyarázni, hogy a múzeumba mész. Először arra gondoltam, nem is lesz senki, de jött két orosz látogató is, és aztán a guide is.

A múzeumban van egy nagy szoba a tudományos kísérleteknek, eszközöknek. Sok szoba van, mert Pasteur családja itt lakott. De itt nem szabad fényképezni.

Ami érdekes, az a kripta, ugyanis Pasteur ott van eltemetve a pincében, egy olyan kriptában, amely nagyon ki van díszítve csempével, ehhez hasonlót még nem láttam.

Egyik szombaton Saul Pearlmutter, a Nobel-díjas csillagász előadásán voltam, ugyanis ő a CNRS-hez szorosan kötődik, és Párizsban tartott előadást. Az előadás nyilvános volt, csak időben ott kellett lenni. Érdekes volt, angolul, és hát értettem. Laikusoknak szólt, tehát ez nem csoda, de egyébként is azért sokmindent tudok a csillagászatról is.

Előtte a Musee Luxemburgban néztem meg egy Cesanne kiállítást, amelyet úgy reklámoztak, hogy Párizsról szól, de azért annyira sok Párizsos kép nem volt. Inkább Párizs környékén volt sokat. Cezanne.t annyira nem szeretem, de még mindig jobb Picasso-nál, mégiscsak felismerhető dolgokat fest, értelmezhető stílusban, csak kicsit egyedi. Ennyi belefér néha.

Az utolsó karácsony előtti történés pedig az, hogy az első CNRS laboratóriumomból a kollégák hívtak meg egy étterembe. Nem is engem, hanem mindenki összejött egy találkozóra, de engem is hívtak. Nem volt ez a lab annyira nagyon barátságos korábban, idegen voltam, idősebb a doktoranduszoknál, de azért úgy tűnik, ici-picit "szívükbe zártak", hiszen meghívtak. Igazából az egyetlen házibulira is ők hívtak itt a franciák közül, de arra nem tudtam elmenni. De tényleg nem. Én meg meghívtam őket magyar étterembe, amikor eljöttem. Meg adtam nekik egy tokajit is. Szóval azért mégiscsak kedvesek voltunk egymáshoz.

Én korábban bementem, mert nem olyan szoros a munkaidőm, és ha már bemegyek Párizsba, akkor csinálok valami mást is. Hát azt találtam ki, hogy a Katakombákban még sosem voltam. Arra gondoltam, hogy hát az turisztikai közhely, és úgyis csak sok koponya van ott. Láttam már ilyet Hallstadtban.

Hát a katakombák az előtte kőbánya volt, hiszen Párizs épületeit is valamiféle kőből kellett építeni, és sokat ott bányásztak Párizsban. Aztán sok temetőből behordták ide a csontokat, mielőtt felszámolták őket. Így került oda az a nagyon sok koponya és csont.

De odalent egy csomót kell gyalogolni mielőtt eléri az ember a csontokat. A csontok között meg egy másik kilométert megy az ember. Szerencsére sokan vannak, óriási sorok szoktak állni.

Volt egy érdekes jelenet. Azt olvastam, hogy itt van La Fontaine, Robespiere és Danton is. Amikor a középkori részt elhagytuk, és az egyik őr azt mondta, hogy, na innen kezdődik a forradalom, akkor én megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy hol van La Fontaine. Persze, mondja, már elhagytam. Gondoltam. Na vissza kell menni, és ott van balra.

Elindultam vissza. Éppen nem jött senki, szóval egyedül kellett menjek. De hát az mégiscsak furcsa lett volna, ha megint visszafordulok, hisz az őr biztos figyel. Láttam, hogy örül, hogy kérdeztem valamit. Hát de La Fontaine sehol. A fenébe, már nagyon egyedül voltam. Hát csak visszafordultam, legfeljebb azt mondom, nem találom, ennyi idő után már feladhatja az ember. Na de persze jött az őr, kérdezi, hogy nem találom? Hát nem. Na jöjjek. Frankó, nem kell egyedül menni. Na visszavitt egy kúthoz. Voici la fontaine. Basszus. hát franciául a La Fontaine azt jelenti, hogy szökőkút, kút. Neki is leesett a dolog, mert csalódottan néztem, kérdezi, hogy hát a híres emberre gondoltam? Ja. Ha jól értettem, ő nincs meg. Azaz ott van valahol, csak nem tudni, melyik ő. És ha jól gondolom, Robespierre és Danton is így van ott.

Na ezek után volt az esti találkozó. Volt egy kis félreértés, mert nem vittem az étterem címét. Én azt gondoltam, hogy ha a Denferten találkozunk, az a RER állomás. És persze ők meg késtek, jó franciákhoz méltóan, és elkerültök egymást. Szerencsére egyvalaki még később jött, és összefutottunk.

Ez volt az első alkalom, amikor franciául beszéltem szinte mindenkivel, az egyik legnagyobb kihívás, mert talán az első alkalom, hogy franciákkal franciául beszéltem úgy, hogy az igazi beszélgetés akart lenni. Azért nem volt ugyanaz, mintha francia lennék, de annyira nem maradtam ki a beszélgetésből.

Igazából van a laborban valaki, aki eléggé tetszett, de van barátja, és közben gyereke is született, szóval az udvarlásnak semmi értelme nem volt. Közben arra is rájöttem, hogy azért nem annyira az esetem, csak külsőleg. De azért közben szerintem csak megkedvelt ő is egy kicsit, mert elég sokat beszéltünk, és ő kezdeményezte. Vele mondjuk érdekes módon angolul, pedig nem olyan jó az angolja.