A következő nagy utazás is konferencia volt, méghozzá Írország. Ez nemrég volt, kezdem utolérni magam, július elején. Dublinba repülőjegyet vettek nekem, és volt annyi eszem, hogy itt kiterjesztettem az utazást. A konferencia előtti hétvégét mindenképpen hozzá kellett csapni, és utána a vasárnapot is. A hétvégére vidékre mentem, hiszen Dublinban később elég sok időt töltöttem. Itt most ezt a vidéki hétvégét írom le.
Dublinban megérkezni, ha sikerül jó időt kifogni, egészen látványos: a gép elhalad a tenger felett, mielőtt északon leszállna. A kicsit felhős időben a látvány jó volt, de a fényképek nem tudják igazán visszaadni, különösen, hogy azért nem volt olyan közel a város.
Tervem szerint bementem volna az állomásra, és vonatoztam volna, de a buszmegállóban láttam Corkba induló buszt, ami sokkal jobb volt. Mint később kiderült, olcsóbb is, és végig busszal mentem, ugyanis a vasút sokkal drágább. A buszállomás a reptéren igen érdekes, mert nagyon sokféle magánvállalkozás szolgáltat, és az egész kész kavalkád. Turistaként ez kicsit zavart, de végül is nem volt gond. Olyasmi volt, mint Argentínában, ahol szintén sokfajta busz volt.
Ez egyébként jó, hiszen ez az igazi szabad-versenyes kapitalizmus. Lehet, hogy ezért olcsóbb a busz. Ha több lehetőség van, akkor a helyi lakos biztos ki tudja ismerni, melyik a jó. Esetleg azt is, hogy az árakon felül szolgáltató szolgáltatása jobb, vagy rosszabb. Én az első adandó buszra befizettem, nem tudom, lett volna-e másik lehetőség.
Corkba az út négy órán át tartott, ami a vasúthoz képest nem csak árban volt jobb: nagyon sok kis falut, várost láttam. Ezek közül a legemlékezetesebb Cashel, ahol egy dombon egy nagyon látványos vár van. Éppen felújították, de még így is jól nézett ki. Sajnos nem sikerült jól lefényképezni.
A buszozás a vasútnál jobb, de azért nem lehet mindenhol megállni, nem én irányítom a dolgokat. Nem is gondoltam autókölcsönzésre, csak amikor már ott voltam. Drágább lett volna, de sokfelé el lehetett volna menni. Legközelebb talán. Elvégre most megnéztem a nagy városokat, legközelebb jön a még vidékibb vidék. Most úgy sem fért volna bele.
Útközben megálltunk, és végre ettem. Ugyanis a gépen nem adtak kaját, pedig ez nem fapados volt. Úgy látszik, most már nincs ingyen-ebéd sehol. A reptéren nem ettem, és ez volt az első alkalom.
Írország annyiban jobb, mint Anglia, hogy ugyan bal oldalon közlekednek, eltérő az elektromos konnektoruk, de legalább eurójuk van. Szóval ezzel nem volt gond. Egy kis boltban vettem sült krumplit és valamit, ami utána elkísért, a puding. A puding az nem vaníliás édesség, hanem véres hurka, és fehér hurka. azért nem májast mondok, mert nem biztos, hogy az. A véres biztos véres, de mindkettő különbözik a magyartól. Az egyik legegyszerűbb kaja, útközben kajálható, mert felszelik, és száraz. Ás mint kiderült, szinte minden boltban van. Az ír élmény egyik fontos eleme volt számomra.
Amikor Corkba megérkeztem, megkerestem a szállást. Egy nagyon aranyos, tipikus angol-ír otthon volt, csak sok emelettel, és így kiadtak szobákat. Mindenhol puha, süppedős szőnyeg volt.
Először kimentem venni adaptert, mert hát elfelejtettem. Mondjuk nem baj, Írországban könnyebb ilyet venni, mint máshol, csak szombat este volt, sietnem kellett. A gépen volt egy univerzális adapter, de a laptopom túl vastag volt bele. Európai dugaszokból van vékonyabb és vastagabb, és a vastaggal itt is szenvedek, de ott egyáltalán nem ment azzal az adapterrel. Na ezért végül egy gyógyszertárban vettem, az utolsó pillanatban.
Corkban a központhoz közel laktam, könnyedén besétálhattam a városba, vagy az északi városrészbe. Nincs semmi igazán nagy attrakció, csak hangulat-elemek. Sörgyár, egy tarka utca üzletekkel, ír templom és temető. Shing Fein iroda. Egész Írországban nagyon jónak találtam azt, hogy sok információ található táblákon a látnivalókról, és a történelmükről.
A hangulatról beszélve, Írország köztudomásúan nagyon jól fejlődő ország volt, amely hirtelen nagyon összeomlott. Mindkettő látszott a városokon. Egyrészt voltak "hirtelen nőtt", új épületek, de nem olyan sok. Az a benyomásom, hogy az ír gazdasági csoda viszonylag felületes lehetett, talán felfújt. Mert másrészt meg nagyon szörnyű részek is voltak a városban, Magyarországhoz hasonlóan ronda, elhanyagolt részek.
Továbbá az a benyomásom is volt, hogy nagyon sok csavargó, elhanyagolt, képzetlen gyerek is tengődött mindenfele. Sok lengyel, és más külföldi is volt, de sok ír is. Mintha valami nagy probléma lenne itt a fiatalokkal. Nagyobb, mint Magyarországon. Ezek a fiatalok például azt játszották, hogy kosaraztak, kosár nélkül. Ha fejen találták a másikat, hát akkor fejen. És ez még nem is durva szerintem. Csak mondjuk jobbat is tudnék.
Vasárnap reggel megint pudingot vettem, és volt egy érdekes dolog. Egy viszonylag idős, de nem nagyon öreg, elhanyagolt, majdnemhogy homeless bácsi szólított meg. Angolul beszélhetett, de annyira helyi tájszólásban, hogy alig értettem szavát. Annyira nem volt kellemetlen, nem akart semmit, valószínűleg csak egy szegény bácsi volt, akinek van lakása, csak unatkozik. Az viszont bosszantott, hogy nem értettem.
Nem írül beszélt, azt kell, hogy mondjam. És akkor itt jön a másik nagyon általános kérdés Írországról. Ugyebár az íreknek volna egy eredeti, kelta nyelvük. Ezt a WP szerint negyven százalékuk beszéli, de az emberek azt mondták nekem, hogy igazán csak nagyon kevesen. És gyakorlatilag mindenki tud angolul. Sőt, majdnem mindenkinek az angol az anyanyelv.
Namost engem végig az fúrta az oldalam, hogy ez hogyan történhetett. És itt meg kell, hogy magyarázzam, hogy nem a történet érdekel, amit meg lehet találni, hanem az, amit elég nehéz megtalálni könyvekben. A történelem szerint ugyanis az van, hogy Írország Nagy-Britania gyarmata volt, és az angol nyelvet erőltették. Igen ám, de Írország már a huszadik század eleje óta szabad. Azóta lecserélődött már pár generáció, igazán visszaállhattak volna. És mégsem. Az ír tanulása folyik, kicsit még biztos divat is nacionalista körökben, de még sincs sok hatása. Miért?
Egyrészt érdekes volna tudni, hogy amikor felszabadult Írország, mi volt az arány, és, hogy azóta hogy alakult. Másrészt mindenképpen úgy tűnik, hogy a legnagyobb nacionalizmus sem ér semmit a lustaság és a praktikus megfontolásokhoz képest. Mert ugye azért nyelvet tanulni nehéz, pláne olyan szinten, hogy mondjuk a felnőttek a gyerekeket megint ír anyanyelven neveljék. Másrészt az angol mégiscsak nagyon hasznos.
És mindennek eredményeként azt látjuk, hogy a nagy nacionalizmus mennyire szánalmas tud lenni, másrészt azt, hogy előttünk van egy ország, egy nemzet, amelynek egyedülálló módon elvették a nyelvét, és mégis él. Tehát nem "nyelvében él mégsem a nemzet". Ezt mutatja az ír példa.
Elindultam tehát Limerick felé busszal. A vidék itt nem tetszett. Sok bokor, sem hegyek, sem mezők nem voltak, csak ez a jellegtelen bokros. A buszon végig tájat néztem, és olvastam. Több, mint egy egész könyvet elolvastam francia klasszikusokból. Ez egy válogatás, amely francia és német nyelven van, kétnyelvű könyv. Nagyon szeretem, mert franciául olvashatok, és németül ott van mellette, nem kell szótározni. És németül sem árt gyakorolni.
Limerickben elkövettem azt a hibát, hogy a hotel kicsit kint volt a központból. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kényelmetlen lesz, de azért ki lehetett bírni. Egy modern, a célnak épült szállásom volt, amely egyébként tetszett, csak mire eljutottam oda, elég ronda részeken kellett átmenni.
Csomag nélkül sem volt igazán jó, de azért persze bementem a városba. az egyik említésre méltó dolog a Hunt múzeum, amely igazából egy gazdag család gyűjteménye volt. Archeológia, festmények. Részben esetleges összeállítás volt, de azért mégis volt egy stílusa, és az ír archeológiába egész jó bepillantást adott. Fényképezni nem volt szabad.
Utána még megkerültem a várat, mely egészen impozáns, csak már nem volt nyitva. No nembaj, azért láttam elég sok várat már.
Utána át a hídon, ahol megint egy érdekes eset történt, ott üldögélt egy ember, a hullámokba nézve. Először nem tűnt fel, természetesnek vettem. Aztán persze láttam, hogy kissé nagyon bambul, talán részeg. És talán öngyilkos akar lenni.
Hát ha az akar, akkor az akar - gondoltam, nem fogok beavatkozni. Tényleg nem volt kedvem lebeszélni az embert, hát ha egyszer nem akar élni, akkor nem akar. Ha meg akar, csak nem gondolta meg, hát akkor így járt.
Ott volt mellette a mobil, és érdekes módon nemsokára jöttek érte, és elvitte a családja. Egyébként meg a Shannon folyóban olyan könnyen nem is lehet meghalni, túl sekély.
A folyó másik oldalán van a Treaty Stone, amelyen Limerick ostroma után aláírták a felek. Egyébként ez egy jó példa arra, amikor speciel a katolikusokat üldözték a protestánsok. Írországban ilyen is volt. Tilos volt a katolicizmus, leromboltak kolostorokat, templomokat.
Utána már igazán éhes voltam, leültem enni egy kiülős kocsmánál, melyet előtte már kinéztem. Vártam a pincért, és néha láttam is, de sehogy sem jött oda hozzám. Bementem, gondoltam, egy sört rendelhetek is. Egy sok lányból és egy homoszexuális srácból álló csoport ült mellettem, és az egyik lány beszólt, hogy hideg van, nem adom-e oda a dzsekim. Hét odaadtam, mire odahívtak.
Előtte éppen ezen gondolkodtam, hogy milyen érdekes volna beszédbe elegyedni velük, de aztán rögtön gondoltam azt is, hogy hát nem biztos. És sajnos ez lett. Valamennyit beszéltünk, de nem mélyedtünk bele. Ők jól elvoltak magukban, és nagyon gyorsan beszéltek angolul. Tudtam követni, de azért igazán beleszólni nem tudtam, és nem is akartam. Nem voltunk hasonló emberek, ha érti a kedves olvasó. No nem baj, azért érdekes élmény volt. És végül is az általában érdekes, hogy az írek egészen nyíltnak tűnnek.
Hazafele még sok kis dolgot láttam. Többek között egy templom előtt veszekedő, nagy családot, akihez a rendőrség jött ki, és egy kislányt, aki sárkányt eregetett egy fal tetejáről.
Amikor a városokban sétáltam, akkor legtöbbször beugrottam egy boltba egy ír sörért, és azt ittam. Megkérdeztem, hogy ez nem legális. No nem baj. Azért a parkban rám szóltak.
Másnap vissza kellett jussak Dublinba. Az egyik lehetőség az volt, hogy Limerickben még egyszer körbenézek, bemegyek a várba. A másik, hogy elmegyek valahova még. Dublinban csak este akartam megérkezni.
Hát végül az lett, hogy Galway-be mentem, mert nem volt drága. Galwaybe menet a táj érdekesebb volt, a busz rosszabb, mert tele volt emberekkel. Nagyon sok francia van egyébként az országban, amire mindig felkaptam a fejem, és magyarokkal is találkoztam.
Galway fele elkezdődnek azok a legelők, melyek kőkerítéssel vannak körbevéve. Ez nagyon tetszett, és mivel az egész táj ilyen volt, ez nagyon meghatározó.
Galwayben leadtam a csomagot, és bementem a városba, amely nem volt messze. Egyáltalán nem készültem erre, így egy tourist informationban kértem egy térképet. Galway nagyon hangulatos volt, de ezen sokat dobhatott az, hogy művészeti fesztivál volt, és tele voltak az utcák.
A főutcán hömpölygött a tömeg, és mindenfele zenészek voltak. Szép ír házak, kocsmák, de rendes boltok is.
A legjobb rész mégis a folyó mentén a sétány. Ez egy szigeten halad a csatorna és a folyó között, sok vízesés, ilyen-olyan átfolyás, gát övezi. A végén el lehet jutni a katedrálishoz, de abban semmi különös nincs. Inkább a nagy duzzasztógát és vízesés, meg a folyóban horgászó ember. amolyan amerikai stílusban. Nem semmi.
Egy kocsmában ittam egy sört, nagyon hangulatos hely volt, és nem is sötét, mert középen tetőablakot nyitottak. Nem is úgy volt ír, ahogy a budapesti ír kocsmák, hanem érdekesebb módon.
Írországban egy másik általános dolog, hogy az összes köztéri órából kettő, ha a jó időt mutatta. Nekem meg nincs órám, és ott a mobilt sem használtam. Mégis tudni kellett a buszindulást. Az ember a köztéri órákra támaszkodna, de ha egyszer azok nem is járnak. Ráadásul Galwayben el sem tudtam ezt dönteni, mert nem totál hülyeséget mutattak éppen. A buszon egyébként szintén nem jártak az órák, csak az nem volt olyan fontos. De azért mégis jó tudni, mennyi van még hátra, szóval megjegyeztem, hogy mi az eltérés.
Dublin felé először ugyanaz a táj kísért, és tovább folytattam a könyvolvasást. A könyv és a táj együtt végül is egy olyan élményt ad, amely viszont vezetéssel nincs meg. Szóval emlékezetes volt ez a hétvége.
