Île-de-France

Visszaúton végül is úgy alakult, hogy hétfőn este indultam. Nem tudtam volna elég korán indulni, és emiatt inkább úgy terveztem, hogy éjjel megyek át Ausztrián, ahol olyan sok mindent nem is akarok megnézni. Emiatt aztán matricát sem vettem, ami egyébként tényleg nem drága, és megéri, kivétel, hogy én abszolút nem kellett, hogy siessek.

Wienerneustadtban álltam meg először, itt még érdekes módon soha nem voltam. Este volt, és a piactéren sörözés, mulatozás. Érdekes módon egy csomó halas kajával, különféle halsalátákat és egy alkoholmentes sört vettem is.

Utána kis utakon mentem, ami tényleg fárasztó dolog, mert sok kis falun megy át, ahol csak hatvannal szabad menni. Aztán valahol az egyik faluban megálltam, hogy aludjak egy kicsit, ez hosszúra sikerült. Így végül hajnal fele vágtam át Linznek az Alpokon. Ez egyébként így nagyon is költői volt, hiszen hajnalban, egészen kicsi, és üres utakon haladtam a hegyek között. Néha sűrű erdőkön át, néha pedig egy-egy helyen falvak, házak, domboldalak bukkantak fel, fantasztikus kilátással. Maradandó élmény volt..

Linzet valahogy sikerült új oldaláról megismernem, pontosabban, furcsa módon legutóbb hagytam ki egy fontos részt valahogy. Ez pedig a Duna-part a Donaupark, a Hauptplatz és hasonlók. Korábban a várat néztem meg, így maradhatott ki a központ.

Aztán Passau felé megint a Duna mellett haladtam, ezt már ismertem, és legutóbb is csodáltam.

Passaut most délelőtt láttam, míg korábban naplementekor. Sokkal nagyobb sétát tettem a lassan forrósodó időben. Valamennyivel többet láttam a belvárosból, hiszen legutóbb gyakorlatilag csak a hídról néztem körül. Most egy nagyobb sétát tettem a félszigeten, ahol a Duna és az Inn összefolyik.

Hasonlóan jártam Regensburgban is, ahol egészen a sétám végéig amiatt voltam megdöbbenve, hogy egy egészen más várost láttam, mint korábban. Ez részben annak köszönhető, hogy nappal volt, tehát csak metaforikus, de másrészt tényleg más részeket jártam be. Találtam is látnivalókat, melyeket korábban kihagytam, például ez egy római kaput.

Nürnbergben ugyanaz a helyzet: már kétszer jártam itt, és a Dürer-ház mindkétszer zárva volt. Most végre napközben értem ide. Egyébként Franciaország.Magyarország viszonylatban oda is és vissza is, Nürnbergbe nehéz napközben érkezni, mivel középen van.

A Dürer-házat megnézni meg mégiscsak meg kell. Ez azért is érdekes, mert a bombázások közepette érdekes módon fennmaradt. Szóval már az unikum, hogy valóban az eredeti ház van itt.

A berendezésben sok a korabeli, és ez érdekes. Sok emelet, szoba van, és sajnos siettem, szóval nem olvastam mindent végig alaposan. De sok órát el lehet itt tölteni. Azon meglepődtem, hogy mennyivel többet utaztam és láttam Dürerhez képest. Ő, a nagy humanista, az állítólag polihisztor, és közben alig mozdult ki otthonából, és a világnak csak egy kis falatkáját látta. Legalábbis egy sokat utazó, modern emberhez képest. És ennek megfelelően a tudása is legfeljebb az analfabetizmus közepette lehetett olyan óriási. No de azért nincs semmi bajom Dürerrel.

Ja, a magyar vonatkozást majdnem elfelejtettem. Ugyebár az Ajtósi Dürer sor Dürer apjáról van elnevezve, aki Ajtósról származott. A neve meg tulajdonképpen ismétlés, hiszen a Dürer a "Türer"-ből jön amely ajtókészítőt jelent, és az Ajtós név valahogy szintén innen jöhetett.

Sietnem azért kellett, mert Frankfurt mellett, egészen pontosan Langenselboldban volt randim egy algériai nővel. Őt egy francia társkeresőben ismertem meg, és mivel Németországban és Franciaországban üzletel, ezért alkalom is volt találkozni, és némi esély is volt arra, hogy valami összejön.

Emiatt Wurzburgot kihagyva mentem Offenbach fele, ahol szobát foglaltam. A 3-as úton azonban végig építkeztek, ezzel nem számoltam. Sok helyen megállt a forgalom, és majdnem végig nagyon lassan ment Würzburg után. Nemhogy kétszázzal, de harminccal sem lehetett menni. Egyébként meg kiderült, hogy az autó már csak 177 kilométer per órát bír. Tavaly még ment a kétszáz is. No mindegy.

Az algréiai nővel végül találkoztam. Aranyos volt, és egy szép étteremben találkoztunk, de nem lett belőle semmi. Azért nem, mert kiderült, hiába van ő is, én is Németországban pár napot, nem találkozhatunk. Én kész voltam, és még maradtam is egészen a hétvégéig, mert négy napos szünnap következett, de ő nem tudott, vagy akart velem találkozni.

Azt mondta, hogy a testvére ott van, és figyel rá, és bár 27 éves, elvált nő, az arab kultúrában így nem találkozhatunk, legfeljebb titokban. Volt már német barátja, de ő is titokban. Nem akar szembe szállni a kultúrájával, a szüleivel, a testvérével. Én sejtettem, hogy a kulturális háttere ilyen, de azelőtt úgy tűnt, inkább kitörni akar ebből. Most kiderült, hogy nem, és számomra hajmeresztően konzervatív szabályokhoz ragaszkodik, illetve megalázó dolgokba kellene bele menni.

Persze valószínű az is, hogy mindez kifogás is lehet, és ha mondjuk első ránézésre belém szeretett volna, az más lett volna. De nyilván nem szeretett.

Mivel sem ezzel, sem pedig az elmondott "indokokkal" nem tudtam mit kezdeni, mit változtatni, és elfogadni sem, ez így maradt.

Egyébként Franciaországban az a jó, hogy az ember sok Észak-Afrikaival találkozhat. Arabokkal is és feketékkel is. Különösen sok az algériai, és Algériával más országokban egyébként sem lehet olyan sok tapasztalata az embernek, mert eléggé zárt egy ország. Nos, amennyit én tudok Algériáról, ott megtalálható a szélsőséges iszlamizmus, továbbá az emberek nagy része hisz az iszlámban. Ennek ellentételezéseként van egy katonai kormányzat, amely elég diktatórikus. Nem egy rózsás helyzet.

Azt gondolná az ember, hogy azért csak vannak normális emberek is. Mert ugye üzletemberek ott is vannak, és tévé, internet azért szintén van. Azt is gondolná az ember, hogy a franciaországi algírok nyugatiasabbak, talán azért jöttek ide, de ha nem, akkor legalább itt adaptálódtak kicsit. Azt gondolná az ember, hogy tán csak van egy olyan algír, aki mondjuk eurokomform tud lenni. Akikkel eddig találkoztam, azokkal azért meglehetősen nagy volt a távolság, és nehezen értettünk szót. A legjobb, ami eddig előfordult egy olyan Ph.D.-s "kolléga", akivel lehet civilizáltan beszélni az iszlámról, de ebbe az is beletartozott, hogy nem mentem bele a vitába. Amikor pedig tényleges kapcsolatról lenne szó, akkor nem lehet nem belemenni, nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Utazásom ezzel nem ért véget, még napokig maradtam Németországban, de ezt a részt most itt lezárom.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: ausztria németország regensburg nürnberg linz passau

2011.06.22. 23:40 Brendel Mátyás

Franciaország-Magyarország 2011

Jó ideje nem írtam, és ennek az oka nem az, hogy nem utaztam, sőt, éppen, hogy sokat, és pont emiatt, valamint más okokból nem volt elég időm megírni az élményeket. Szóval az elkövetkezők régebben történtek, még májusban.

Haza kellett menni Magyarországra, méghozzá kocsival, mert vizsgáztatni kellett. Ez persze hosszabb, és drágább, mint a repülő, de hát akkor már szokás szerint egy kis Németország-nézést belevettem. És mivel már egyszer jöttem ki kocsival, ezért egy másik utat kellett kinézni. Ez végül is az Ulmot, Augsburgot és Münchent érintő útvonal lett.

Májusban nagyon szép idő volt Európa nagy részén, és a hazaút, de még a visszaút is beleesett. Ez jól jött ahhoz, hogy éjjel a kocsiban aludjak, de az utazáshoz túl meleg volt.

Még Baden-Baden előtt tettem egy pár vargabetűt. Lementem az autópályáról, mert gondoltam, el tudok menni kis utakon is, az E35-tel korábban nem volt teljesen jó élményem. De aztán megláttam egy várat fent a hegytetőn, melyet Yburgnak hívnak. Fel lehetett menni kocsival, szóval nyugodtan belevehettem. Egész aranyos kis vár volt, egy nett kis étteremmel, idős házaspárok sétálgattak ott, és el kell ismerni, akkor lett volna az igazi, ha eltöltöttem volna ott egy pár órát, mert nyugis hely volt.

Onnan elmentem Baden-Badenbe, mert ott van a Brahms háza, de hát megint nem volt nyitva, mert csütörtökön szünnap van. Már másodjára jártam ott. Hát az a helyzet, hogy a "Szereti Őn Brahmsot?" kérdésre most már inkább nemmel válaszolok. Legalábbis a múzeumát már nem fogom akarni megnézni.

Bementem viszont Caracalla fürdőibe, most is zárás előtt voltunk, de igazából nem kell hozzá sok idő. Egy pár tucatszor pár tucat méter nagyságú hely, de szépen láthatóak a fűtés, a vízvezetékek, a padló, a falak.

Utána meg mégis visszamentem az autópályára, hiszen onnan már azon kellett menni, de felhajtás után rögtön egy teljes dugóba ütköztem, értsd, egy fél óráig teljesen álltunk. Ez azért a tűző napon elég rossz volt, és még az ablakot sem lehetett lenyitni, mert a levegő rossz volt. Magyar kamionosoktól kérdeztem, mi az ábra, azt mondták, baleset. Ugye ők rádióznak, ezért tudják jobban. Amikor elindult a sor, gondoltam, lemegyek a pályáról, de a rádióban meg mondták, hogy Rastattig van a dugó. És ki is tisztult.

Aztán jött egy zivatar, ami azért jól esett. Lassan elhúztam Stuttgart mellett, ott már voltam pár éve, most kihagytam. Inkább Ulm.

Ulmban először ahhoz a házhoz mentem, amely Albert Einstein szülőháza. Egy szobor van ott, és a házat nem lehet mát látni, mivel lebontották, és most egy modern vásárközpont van a helyén, konkrétan vodaphone.

Ulm központja nagyon tetszett, ez az ú.n. Fischerviertel, ahol a Blau a Dunába ömlik. Több kis patak folyik át a házak között, és arra gondoltam, hogy na, ez olyan kesze-kusza, hogy Einstein akár hivatkozhatott is volna rá, hogy ez inspirálta a relativitáselméletet. Egy Ulmos példa jól mutatott volna, bár tudtommal nincs a könyvében.

Mindenféle szép, kis belső és konyhakerteket lehet találni, és van egy pár madár-szobor, amelyek olyan szerepet töltenek be, mint máshol a tehenek, de mégis csak jobban néznek ki.

A legnevezetesebb a Schiefes Haus, amely kissé belecsúszott a patakba.

Vacsoráztam egyet egy étteremben a patak mellett, ahol egy malomkerék forgott, szóval elég egyedi volt. Késő este jöttem rá, hogy elrontottam a tankolást, mert más Augsburgig nem jutok el, és kockázatos volt elindulni az éjszakában, szóval Ulmban egy benzinkúton aludtam.

Reggel korán elindultam Augsburgba, amint kinyitott a kút. Ezen a szakaszon tényleg lehetett akárhánnyal menni, szóval nagyon hamar odaértem. Augsburg nem tetszett annyira. Bár a Fuggerei elég érdekes volt, de nem szántam rá sok időt. Az tetszett, hogy sok patak fut át keresztbe a városon, és a centrumban mintha minden utcában patak folyt volna.

Augsburgnál volt még egy dolog, nevezetesen ott volt a Lech-mezei csata, amely a magyar kalandozások végét jelentette. A Lech-mezőn utána egy kis falu, Königsbrunn épült ki, amely ma egy nagyon átlagos kis kertváros. Érdekes módon azonban a falu közepén még ma is van egy kis mező. Szimbolikusan jó. A múzeum is egy bérházban volt, és nem volt nyitva, nem emlékszem pontosan, de valószínűleg csak vasárnap van nyitva. És persze valószínűleg nincs bent semmi, csak makettok, térképek, esetleg viaszfigurák. A csatából nem maradhatott fenn semmi, legfeljebb pár nyílhegy. Aki arra jár, és megnézte, megírhatja.

München mellett Dachaut néztem meg. Már régen elhatároztam, hogy ez benne lesz, mert egy koncentrációs tábort meg kell néznie az embernek. Ez a történelemnek végül is egy nagyon fontos, sajnálatos része volt, és hát elég speciális is.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a sok holokauszt-tagadót, ha már törvénytelen, arra kellene kötelezni, hogy ide elvigyék őket. A helyszín, az, hogy az orrod előtt van a tábor, megdöbbentő. A barakkok nincsenek már ott, de egyet újra építettek, a többi nyomát pedig lehet látni. A legdurvább helyszín persze a krematórium, amelyben még gázkamra is van, bár azt írták, csak esetileg használták. De mégis, olyan gázkamrát látunk, ahol bizony megöltek pár embert. És egy olyan tábort, ahol bizony sok ezer ember halt meg.

A gázkamrák, a barakkok, a főépületek, a fényképek, melyeket kiállítottak, tárgyak, ruhák, kínzóeszközök megdöbbentőek, és az ember az eszébe vési, hogy igen, a holokauszt sajnos megtörtént, és ezt legalább olyan biztosan tudjuk - megint sajnos - mint sok más huszadik századi történelmi eseményt. Emberek élnek, akik ott voltak, látták, túlélték. Vallomások, fényképek ezrei vannak, és a megdöbbentő, hogy például a felszabadulás után az SS katonákkal is vallomásokat készítettek ott helyben az amerikaiak.

A másik, hogy a német foglyokat is ott tartották, de nem csak, hogy jobb körülmények között, mint a zsidókat, hanem az akkori német lakosságnál is jobb körülmények között. Hát ilyen az élet. Nem lehet azt mondani, hogy valami iszonyatos vérbosszú következett volna. Bár pár német katonát agyonlőttek az amerikai katonák, amikor látták, hogy mit műveltek: hullahegyek voltak a krematóriumban, és mellette. Szörnyű fényképeket lehet látni.

Az nem tetszett, hogy természetesen a katolikus templom volt középen, és a zsidó jobb oldalt. Mintha a katolikusoknak sok köze lett volna a dologhoz. Holott tudjuk, voltak ugyan ellenálló papok, de ugyanúgy voltak kooperálók, és a Vatikán egyáltalán nem állt ellen a nácizmusnak, vagy a fasizmusnak.

Münchenbe már nem mentem be, mert sok idő lett volna. Egyébként is péntek volt, és munkaidő vége, minél gyorsabban az osztrák határ felé akartam elhúzni, hogy a dugókat kikerüljem. Tudtam, hogy anyukám otthon addig nem fekszik le, amíg meg nem jövök, és számoltam komplikációkkal.

Mivel ilyenek szerencsére nem voltak, nem is érkeztem meg olyan későn, jól végződött az utazás.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország franciaország németország augsburg ulm dachau

2011.05.16. 21:17 Brendel Mátyás

Egy apátság, két kastély

Egyszer már megnéztem magamnak ezt a két kastélyt, melyet egy hete, hétvégén néztem meg. Vasárnap úgy gondoltam, megnézem őket. Nem mintha sürgős lett volna, de szükségem egy kis kikapcsolódásra.

Ezekkel a kastélyokkal, és más múzeumokkal nyáron az a gond, hogy délben nagy szieszta van. Tizenegy körül határoztam el magam indulásra, lett volna egy fél órán Breteuil-ra, úgy gondoltam, hogy azt még megnézem a délelőtti műszakban, aztán ebédelek, és délután Dampierre. Ebédre vittem magammal rákos rudakat, meg banánt, csak egy kenyeret kellett vennem.

Azonban. mivel a Breteuil kastély nincs benne a GPS-ben, ezért tábla irányába mentem, és végül valahol elrontottam a dolgot. Így jutottam el egy egészen más helyre, szintén tábla irányában: a Vaux Cernay apátságba. Nézegettem, hogy most akkor adjak-e a katolikusoknak 5 eurót, de hát most pár óráig mi a fenét kezdjek az időmmel? Bementem, és egészen érdekes volt.

Az apátság bizonyos századokban teljesen lepusztult, nem is a forradalom idején, hanem jóval hamarabb. Aztán valamilyen gazdag befektető megvette, és most luxusszállodát csinált belőle. Szakrális dolgokra egyáltalán nem szolgál. A templom teljesen lepusztult, a központi lakóépületekből hotel lett, az étkezőből étterem. Egyébként nagyon jól néz ki, és láthatóan különféle újgazdag, vagy régigazdag emberek mindenféle összejövetelt rendeztek ott.

A helikopterről meg egy francia jegyezte meg, hogy "micsoda kontraszt". Először azt gondoltam, hogy a fotózásra és a tűző napra gondol, csak aztán fogtam fel, hogy a modern és az antik ellentétére.

Az időbeosztásom így tökéletesen alakult: Dampierre-ben vettem egy baguette-t, és megebédeltem. Utána futotta még egy sétára a tó körül.

Aztán a kastély következett, amely kötelezően vezetéses, és emiatt kellett várni. A kastély nem olyan nagy, mint Versailles, a király itt csak látogatóban volt, minisztereket tulajdonolták. De emiatt végül is egészen érdekes volt, stílusában elütött más kastélyoktól. Fényképezni tilos volt, szóval a belsőről nincs fényképem, csak a Minerva szoborról, az is a netről.

A Breteuil kastély nem volt nagyobb, vagy szebb, de különféle szempontokból sokkal érdekesebb. Az egyik, hogy vannak fényképeim az idegenvezetésről, és az idegenvezetőről, aki egészen aranyos volt.

Itt is csak valami miniszterek éltek, de ezen kívül Henry de Breteuil, politikus, Gambetta és Marcel Proust barátja, és Emilie de Breteuil, aki Newton Principiáját fordította franciára, rendkívül tehetséges volt, és 6 szeretőjén kívül Voltaire szeretője is volt. Igen, neki volt 6 szeretője, erre rákérdeztem az idegenvezetőnél. Azokban a libertinus időkben ilyen is volt.

Azon kívül van egy másolata Marie Antoinette nyakláncának, amely egy érdekes botrány középpontja volt, és van valami köze a kastélyhoz, de nem tudom, pontosan mi. A kastély kertjében ezen kívül pár kis érdekes kiállítás, illetve néznivaló van, ezek közül csak azt említeném meg, hogy az "öregtoronyban" 3D makettek voltak híres, lakomát ábrázoló festményekről, amelyek közül én Renoir egy festményét ismertem fel.

Külön élmény volt, hogy egy balett-együttes Apocalypticára táncolt, illetve, hogy a kertben "velencei karnevál" volt, azaz beöltöztek színes ruhába, és álarcban lehetett őket fényképezni, sőt, külön meg-megálltak. Egészen jókor értem tehát oda, valószínűleg sok nyári vasárnapon van hasonló látványosság.