A szombat nem indult valami jól. Azt tudtam, hogy eső lesz, a BBC-n az időjárás jelentés azon morfondírozott, hogy Obama talán kap egy kis napsütést Normanidában. Én azon morfondíroztam, hogy talán elál az eső, és mi is kapunk egy kis meleget.
Egy egyszerű kérdés ugyebár: ha nem jó az idő, minek megyek Versailles-be? Hát azért, mert ez a Science Accueil szervezett (tudósoknak fogadó segédszervezet) túrája, amire már befizettem. Elég nehezen, mert mint kiderült, nem tudok ám csak úgy akármilyen számlára pénzt utalni, előbb regisztrálni kell a cél bankszámlát. Még ilyen bürokráciát! És mivel nincs francia mobilom, ezért ez csak személyesen, a banknál lehet. Na tehát személyesen fizettem be, amihez le kellett bicikliznem egyik nap Orsay-be. Egyébként Virginie, a nő, aki fogadott, nagyon kedves volt, és félig-meddig megbeszéltük az egészségügyi biztosításomat is.
Egy jó dolog kiderült, Versailles-be el lehet menni Massy-Palaiseau-n keresztül, egy keresztben közlekedő RER-rel. Igazából láttam én ezt az RER-t már amikor Brieves-be mentem. Oda is mehettem volna így, csak akkor az nem túra.
Reggel még mindenképpen le akartam tölteni pár francia leckét audióban, ugyanis rájöttem, hogy az azért nagyon is jól jönne. Például azt lehet hallgatni úgy, hogy közben nézem a tájat (ld. vonatozás Amboise-ba), és egyáltalán, valamivel hatékonyabb, mint a könyv.
Még így se lett volna baj, mert 10:45-kor kellett volna találkozni XIV Lajos szobránál, és én leindultam kilenc után nem sokkal. Csakhogy az átszálláskor, Massy Palaieseau-ban éppen fél óráig nem volt vonat. Még jó, hogy franciát tudtam hallgatni. Minden órában három vonat van, de abban az órában csak kettő volt. Így nem érhettem oda időre.
Valóban, mivel Versailles-ben még gyalogolnom kellett egy darabot, ezért 55-re értem oda. Reméltem, hogy megvárnak. hát tíz percet csak várnak. Vártak, sőt, még utána is vártunk egy órát, mert valaki annyit késett. Azt gondolom, ez túlzás volt. Esett az eső, és kicsit fáztam is. Nem vettem kabátot, ki gondolta volna, hogy ennyire hideg lesz. Lehangoló volt álldogálni az esőben a világ egyik legnagyobb idegenforgalmi intézménye előtt.
Amikor megérkeztem, akkor csak Virginie-t ismertem fel, mindenki más idegen volt. Viszont amint ott az elsőknek bemutatkoztam, egy másik nő, Agnes lelkendezve mondta, hogy az ő férje magyar. Ővele beszélgettem többet is a nap folyamán, meg azért Virginie-vel is. Volt egy orosz professzor, és a francia vendégadói, és egy amerikai fizikussal is beszéltem, aki MRI-t kutat. Azt reméltem, hogy a francia óráról lesznek még ott, de nem jött senki. Lehet, hogy már ismerik Versailles-t.
Délelőtt a várost néztük meg, és nem a kastélyt. Nem baj, mert a kastélyba majd magam is elmehetek. Versailles egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy tele van antikvitás boltokkal, és művészekkel. Az egész Notre Dame negyed tulajdonképpen szinte csak ebből áll. Először egy teljesen normális bérház hátsó udvarába mentünk, ahol kis viskókban különféle művészek műhelyei voltak. Volt köztük egy festő, aki gyakorlatilag Van Gogh stílusában festett ("Van Gogh unokája vagyok én..."). Ami ugyebár most már, Van Gogh után nem túl érdekes, még ha tökéletesen ugyanolyan jól fest is. Nem tudom.
Aztán egy csomó antikvitás következett, amiből nekem csak a japán dolgok voltak érdekesek, még mindig fáj a fogam egy antik gótáblára. Francia is jó, csak ne a szokványos legyen. Voltunk még egy galériában, ami modernebb helyen volt, nagyon tetszett is, vettem volna képet is, ha tudnám, hogy viszem haza, és ha nem több ezer euróba kerülne.:) Ott volt egyébként pár dali-szerű szürreális alkotás is, ami kisebb volt, csak az árát nem tudom.
Délben már bementünk a kertbe, mindenki hozta a szendvicsét, vagy vett egyet. Én hoztam is egy baguette-t, meg camembertet, de vettem egy szendvicset, mert az mégiscsak jobb, meg szebb. Nem akartam előkapni a hosszú baguettemet ott mindenki szeme láttára.:)
Délutánra a park és legfőképpen a szökőkutak voltak betervezve. Addig volt egy óra, és én azért elmentem a Trianonhoz. Ez ugyebár Marie-Antoinette kastélya, aki külön költözött,míg Lajosnak volt egy csomó szeretője. hát azért elég messze volt. Nem igazán akarták látni egymást, ez egyértelmű.
Olyannyira messze volt, hogy a kerítésen kívül. Ki lehetett menni, meg be lehetett jönni, csak először a kijárat nélküli sarokba futottam bele. Arra nem volt időm, hogy a Tiranonba bemenjek. Egyébként ugyebár a Trianoni Szerződést a Petit Trianonban írták alá. De a nagyot is megnéztem, azt is csak kívülről. Aztán vissza a csatornához. Ide kívülre még vissza fogok jönni biciklivel.
Megyek a csatorna mentén, nézem, hogy nincs kastély a végében. Mondok magamnak: az nem lehet, hogy a kastélytól látszódott a csatorna, de a csatornától nem látszódik a kastély. Meg micsoda ügyetlenség lett volna Lajostól, hogy ne látszódjon a kastély.
Na a csatorna kereszteződésében kiderült, hogy én az oldalágban jöttem. Úgyhogy még egy csatorna mentén be kellett jöjjek a kastély fele. Aztán fel a kijárathoz, mert megint a Lajos szobránál találkoztunk. Éppen, hogy visszaértem.
Agnes kérdeztem, hogy voltam-e a Trianonnál, és jelezte, tudja, miért voltam ott. Elmesélte, hogy amikor Magyarországon tanított, akkor voltak, akik úgy fogadták, hogy „te francia, menj innen, ti csináltátok Trianont, menj innen!”. Meg, hogy a történelem tanár, aki a középiskolában munkatársa volt, mondta, hogy többet nem beszél vele, Trianon miatt.
Nos szép. Hát vannak ilyen magyarok. Mondta, hogy tudja, nem mindenki ilyen, a férje sem. Hát igen, aki egy kicsit kidugta a fejét külföldre, az általában nem annyira rövidlátó nacionalista.
Most futott be valaki a Roland Garros döntőjébe. Ma gondoltam, hogy kimegyek, csak Versailles miatt fáj a lábam, úgyhogy nem. Egyébként láthatjátok, hogy esik, továbbá Federer nem akedvencem. Egyébként is csak annyit tudtam volna csinálni, hogy a környékre megyek biciklivel, és látom a stadiont. És akkor elmondhatom, hogy voltam ott, amikor a döntő volt. Hát ja, azért annyira nem vagyok tenisz mániás (sem). A Roland Garrost közvetíti a Eurosport, a forma-1-et nem. Azt sehogy sem tudom rendesen megnézni. A neten sok hamis hírdetés van, egy olasz on-line adást láttam, de azzal meg sokat érek: „bruuummm vrrrrrmmm ticinicsimociano Barichello, brrrrr vrrrrrum, csinkuecsento umberetto della leonido dardo machi a velli tintaretto Raikkönen…” Viszont volt egy frissített sorrend, azt tartottam szemmel.
Nos, Versaillesben eközben, vagyis tegnap sorba mentünk a szökőkutakon, és egy idegenvezető még azt is elmagyarázta, hogy mi micsoda, és miért olyan. Például volt egy kör alakú kis „aréna”, ahol anno márvány-padló volt, és a zenekar lépcsőkön ült, amelylépcsőkön vízesés zúdult le. Hiába, akkor még nem volt EU szabályozás a munkaköri körülményekről. A zenészek nyilván sorban patkoltak el a megfázástól, de fő, hogy a király jól szórakozott.
Lajos, napkirályként ismeretes, és a parkban sok minden erre a motívumra épül. A leghíresebb szökőkút is, amelyből Apollo szekere emelkedik ki a habokból. Nekem egy másik hely tetszett, ami egy oszlopcsarnok. Ott egy video kedvéért eljátszadoztam egy kicsit (Ld fent. A jobb alsó sarokban megjelzett képek egyébként videók). Egyébként láttam egykosztümösen felöltözött nőt is, csak hát azt nem tudtam lekapni. Le tudtam viszont kapni egy francia cserkész-csapatot.
Amikor mi indultunk, 15:30 kor kapcsolták be a szökőkutakat, és 17:30/kor kapcsolják ki őket. A végén pedig a Neptun működik, és addigra a többit már lekapcsolják. Idegen-vezetéssel ez a schedule éppen, hogy tartható: volt, hogy lekapcsolták alattunk a szökőkutat. És láttuk is, ahogy a kertész jön ki az ajtón, ahol a kapcsoló (csap?) van.
Versailles kertje egyébként nem annyira feltűnően francia-kert. Vannak persze metszett, formás bokrok, de a legnagyobb részen az utak között nagyon magas sövény és magas, sűrű növényzet van. Ez nagyon érdekes, mert kis kerítés szegélyezi ezeket az erdő-táblákat, helyenként be lehet lesni, vannak foghíjak, kis tisztások, de a nagy része sűrű, és teljesen vad. Gondolom, soha be nem megy oda senki, csak a bogarak és madarak.
A kertben mindenfele zene szól, és először, amikor meghallottam, nem is tudtam megállapítani, hogy honnan jött. Ez akkor volt, amikor a csatornát először megláttam a domb tetejéről, ez roppant lenyűgöző élmény volt.
Sok szobor van az utak mentén, kb. háromszáz, és ebből kb. harminc eredeti alkotás. Gondolom, másolata. Például itt van a híres Laokon szoborcsoport. Sokszor mondják, hogy mi lenne az európai kultúrából a kereszténység nélkül? Tényleg, mi lenne Párizsban? Nemlenne Sacre Ceur és Notre Dame. De maradna az Eiffel torony, az Invalidusok, az Etoile, a Defense, a Montparnasse, hogy csak a nagyobb látványosságokat nézzük. És a legjobb példa Versailles: Neptun, Apollo, csupa meztelenség, görög oszlopcsarnok.
A Neptun után mindenki haza ment, csak én maradtam egy kicsit. Volt a parknak egy szelete a szélen, amit nem néztünk meg. Nyilván nincs ott semmi elementáris, de azért én oda is elmegyek. Előbb egyébként megettem a baguettet és a camembert, és ittam teát, mait szörpös flakonban szoktam vinni. Ez a flakon nagyon tetszik, egész elegáns teához.
Ekkor, este, hogy már alig voltak a parkban, az étteremben lassan elpakoltak, az idő is kezdett jobbra fordulni, ekkor volt a leginkább olyan élmény a kert, amelyben el tudtam mélyülni.
Hazafele már kicsit szenvedtem, mert hólyagosra jártam a lábam. Megjegyzem, nagyon gyorsan meggyógyult, mégpedig egy egészen egyszerű kezeléstől. Még anno, valamelyik tengerparti nyaralásomon vettem észre, hogy egy sebem a sós víztől nagyon gyorsan begyógyult. Akkor fiatal is voltam, de egy kisebb seb szinte másnapra eltűnt. Bures-ben persze tenger sehol, de hát só mindenhol van. A dologt úgy lehet egyszerűen megoldani, hogy a zoknimba sót tettem, és ebben voltam egész nap. Nem mondom, hogy teljesen kellemes, de nem elviselhetetlen. A zokniból a sót ki lehet mosni. Egy nagy, véraláfutásos hólyagom volt, amelyről azt gondoltam, le fog hámlani, és mára eltűnt a véraláfutás, és a bőr is visszatapadt, le se jött.
Hát vissza a tegnapi eseményekhez, hogy valami idillibb dologgal zárjam. Az állomásra nem a fő úton mentem, hanem bementem a régi városrészbe, hogy még többet lássak a városból. Kicsit nehezen találtam meg az állomást, mivel több is van, és nekem egy bizonyos kellett. A vonatból láttam a Victor Hugo Maison-t, ami nem ért meglepetésként, de szép látvány volt.
