Az utóbbi hétvégéken két alkalommal is délnek vettem az irányt, de nem túlságosan messzire mentem. Ugyebár messze délen, a Loire mentén sokszor voltam már, még távolabb sok hely van, ahol még nem, de nem is lehet egy nap alatt eljutni oda. Kimaradt viszont pár közelebbi régió, melyeken korábban csak átrobogtam, vagy hazafele jöttem nagyon későn.
Áprilisban a meleg március után elég rossz idp lett, illetve tulajdonképpen pont olyan, amilyennek egy áprilisnak kell lennie. Nem annyira jó kirándulós idő, sokszor esett, fújt, nehéz volt kitalálni, hova menjek. Ráadásul ezek a kastélyok nyitva sincsenek rendesen. Pontosabban a vasárnapi napokon ezek a Essone-beli kastélyok már nyitva vannak, de csak délután. Meg is próbáltam eszerint tervezni az utat, egyetlen kastély volt, ahol láttam délelőtti nyitvatartást, ez a Domaine de Coursson, de ezt benéztem, mert csak a kert volt nyitva. Úgyhogy arra gondoltam, addig elmegyek az út végéig, és aztán majd jövök vissza, úgyis ugyanitt kell visszajönni, Elmentem hát Dourdanig.
Dourdanban van egy egészen régi, kicsi vár, ahova éppen délkor érkeztem, amikor éppen akkor zártak. Ha korán elindulok, és eleve így tervezem, akkor simán megnézhettem volna a kis kiállításukat és a nagy tornyot még délelőtt. De hát ez nem jött össze.
Van egyébként a városban egy egészen nagy, régi, azért újraépített piaccsarnokot. Sok francia városban van hasonló, ez nyilvánvalóan fontos volt a középkorban, még az újkorban is, és sok megmaradt máig, bár a funkciójuk egyre kisebb. Persze még ma is kiállnak árusok, és vannak, akik ott vesznek dolgokat. Én megmondom őszintén, hogy nem, mert engem nem érdekel, ha bio, vagy helyi, ha drágább, és ráadásul ott beszélni kell, kérdezni, kérni, magyarázni, bonyolult... De Dourdan városában nagyon szép ez a csarnok, és az egész belváros nagyon régies hangulatot áraszt, lehet érzékelni, milyen lehetett itt az élet sok századdal ezelőtt.
Az aznapi improvizáció az volt, hogy elmentem Luis Aragon múzeumába is. Ez útközben jutott eszembe. Valamikor felfedeztem, hogy az A10 mentén, Saint Arnoult en Yvelines-ben, egész közel van egy ilyen múzeum. Azt tudtam, hogy Aragon író volt, de nem ismertem. Valahogy az a tévelképzelésem volt, hogy valami spanyol királyi leszármazott és dekadens író, emiatt eddig nem érdekelt. Persze azt tudtam, hogy mindennek semmi alapja nincs, csak a név.:) Az mindenesetre kiderült, hogy nemhogy dekadens nemes nem volt, hanem egyenesen kommunista. A nevét meg ha jól értettem, úgy kapta valami történet szerint, és nem a szüleitől, mivel törvénytelen gyerek volt.
A múzeum kis kitérő volt, de még két óráig volt idő. Egyébként ez is kettőkor nyílt, tehát nem közbenső időben tudtam megnézni, úgy gondoltam, hogy Dourdanból visszafele addig jövök el, amíg eljutok, aztán haza. Az Aragon múzeum egy nagy, régi vizimalomban van, ezt vársárolták meg, és itt laktak Elsa Triolet-vel.
A kert nagyon szép és érdekes, itt van a sírjuk is, és mivel húsvét volt, egy csomó gyerek keresgélt tojásokat. A házban nem lehetett fényképezni, ami kár, mert érdekes volt. Sok könyvespolc van természetesen, és Elsa a maga módján rendezte be a házat. A legérdekesebb az a nappali, amelyben tulajdonképpen a szobán belül van a malom régi kerekének a helye, tehát jelenleg egy kis vízesés, amely egy elzárt kis térrészben, de mégis a szobán belül zubog lefele.
A következő megálló menetrend szerint a Chateau de Marais volt, amely Le Marais-ban van, de ez azt jelenti, hogy mocsár, és illik is a nevéhez. Ennek a kastélynak olyan óriási tava, és víztükre van, amelynél csak Versailles nagyobb. A kastély egy főépületből áll, amelyben laknak, magánkastély, és egy melléképületből, amely tulajdonképpen a régebbi várkastély, és itt van kiállítás.
Furcsa mód a kiállítás Taleyrandról szól, akinek csak áttételesen van köze a kastélyhoz. Továbbá sok szó van a forradalomban külföldre menekülö királyi családról, mert ehhez is sok köze van a kastély bizonyos volt tulajdonosainak. Mindenesetre azt most tudtam meg, hogy a királyi család Lettországban volt száműzetésben. A kiállításhoz volt tárlatvezetés franciául, amelyet elég rosszul értettem. Nem azért, mert hírtelen elfelejtettem franciául, hanem ez a nő valahogy gyorsan, érthetetlenebbül és bonyolultabban beszélt, vagy sok képies kifejezést használt. nem tudom.
Utána egy idősebb nénivel elegyedtem beszédbe, aki szintén tárlatvezető volt, és elvitt a nagyobb épületbe, arról elvben már lemaradtam volna, de megmutatta. Egyébként a rossz idő miatt, és mert ez egy kissé távoli, kis kastély, nem volt sok ember. Így a tárlatvezetés nem pontosan menetrend szerint ment. A néni meg tudott angolul, és nagyon örült, hogy egy magyar ide is eljött. Én meg örültem, hogy megnézhettem a kastélyt, és megtudtam pár dolgot angolul. Elég kusza történet volt eleve, angolul is nehéz volt összerakni a nagy leszármazási fákat.
Még megnéztem a kertet is, és barangoltam egy kicsit, majd elvben zárás után pár perccel kisiettem a kastélykertből.
Aznap már több nem is fért bele, így a következő hétvégén tértem vissza. Ez így jól jött ki, mert maradt két kastély, de már ezek közelebb vannak otthonhoz. Coursonba mentem vissza, de jól informáltan csak kettő előtt kicsivel. Ez is egy magánkastély, itt is van tárlatvezetés. Itt sem volt szabad fényképezni. Szép galériát, festményeket láttunk, nagyon részletes volt a tárlatvezetés, és ezt jobban értettem. A kastély abban egyedi, hogy azt mondták, hogy ez egy átlátszó kastély, nevezetesen a szárnyak között középen a középső rész egy olyan nagy szalon, hogy a nagy ablakokon át lehet látni az egyik oldalról a másikra. Tehát középen a kastély "átlátszó". Egyébként ez a központi szalon nagyon szép, és nemesen néz ki. Olyasmi, mint a dampierre-i kastély.
A kertben kis, szabálytalan tó van, nagyon aranyos, egy rakás tulipánfa, és egy érdekes, hámló fa. Tetszett még a két "őrbódé" épület, amely minden kastélyhoz jár, de itt nagyon aranyosaknak találtam őket, valamint a kis patakot is, ahogy elfolyik a kastély előtt.
Az utolsó kastély Saint Jean Beauregard kastélya, na ez a Les Ulis II. Carrefour mögött van. Láttam már a bevásárlóközpontban róla fényképet, de nem gondoltam, hogy csak egy köpésre van. A bejárattól elég sokat kell gyalogolni, mire a kastélyhoz érünk, és elég randa idő volt, szóval nem esett jól. Megint magánkézben lévő kastélyról van szó, és tárlatvezetés van. Ezt megint jól értettem, ahogy szoktam,és elvárom magamtól és a tárlatvezetőtől. Megint nem lehetett fényképezni.
A kertben egy egészen nagy zöldséges-virágos kert van, amelyet nagy kőkerítés vesz körül, és egészen jól néz ki. Van továbbá egy galambtorony. Itt a madarakat nevelték, és elmagyarázták, hogy minden hogy meg van tervezve a toronyban. Nem beszélve arról a tengely körül forgatható létráról, amellyel el lehetett érni a galambok fészkét. Nem egészen világos, hogy minek tenyészettek ennyi galambot, biztos nem postagalabnak kellett ez a sokezer galamb.
A legutóbbi hétvégén meg egy kirándulást tettünk magyar ismerősökkel, akik Gifben élnek. Több héttel előre megbeszéltük, hogy majd ezen a hétvégén csinálunk valamit. Csakhogy Áron és Móni biológus kutatók, és Móninak halat kellett eteni. Mint kiderült, ez csak ritkán az ő dolga, de most éppen rajta volt a sor. Tehát bementünk a laborba halat etetni. Zebrahalakról van szó, amelyeket óriási polcokon kis akváriumok százaiban tenyésztenek.
Az etetés abból áll, hogy "rákoldatot" spriccelünk be nekik. Azért írom így, mert ezek igen kicsi rákok, amelyeket szabad szemmel éppen csak, hogy lehet látni, és olyasmi az egész, mint egy paradicsomkoktél. Kicsit fakóbb a színe. Hát a haletetés egyszer érdekes volt, de nem akarnék ebből élni.:)
A terv az volt, hogy Giftől északra megyünk egy kis völgybe, egészen közel, Villiers-de-Bacle.ig. A ráketetés után már sokkal több nem is fért volna bele. Az ötlet egy prospektusból jött, amelyet Dourdanban szereztem be. az ottani tourist office-ban egy tonna prospektus volt, és kigyűjtöttem az érdekeseket. Még Gifről és Buresről is volt, azt is elhoztam.
A kirándulás során láttunk egy nagyon kicsi kastélyt, amely viszont óriási, karcsú tornyaival volt feltűnő. Azt írták, hogy csipkerózsikakastély az álneve. Mert ugye az "igazi" csipkerózsikakastély az Ussé. Volt még egy mocsár, és lett volna egy másik kastély, csak nem találtuk meg, hogy hol lehet bemenni, ha egyáltalán belehet. És piknikeztünk is, csak közben esett az eső, ami kellemetlen volt. Kivétel Móninak, aki teljesen odavan a futásért, és elment az esőbe futni, és áradozott, hogy a napsütésben az esős fák hogy ragyognak. Ami kétség kívül igaz. Hát kérem, így is lehet hozzáállni a dolgokhoz. Meg otthon is maradhattunk volna azzal, hogy esik.:) Ennyi volt az esős április története, mert most is esik, szóval most nem megyek sehova.
