Vasárnap Ritát és Tamást ki kellett vinni Lutonra kocsival. Hajnalban indult a repülőgépük, és egy olyan tervben egyeztünk meg, hogy akkor kiviszem őket, és egész nap még Angliában tudok lenni. Mert ugye eredetileg jobban feküdt volna az, hogy szombat-vasárnap éjjel jövök át a Csatornán.
Elég korán kellett kelni, de időben lefeküdtünk, annyira nem volt vészes. Lutonba végig autópályán mentünk, kivétel egy kis részt, az is a GPS hibája volt, kerülhettem volna egy kicsit. De hajnalban az sem volt vészes, hogy valahol London fele egy kis városkán átmentünk. Vészesebb volt például a parkolási díj Lutonnál, de hát azt nem lehetett kikerülni.
Lutont arra használtam ki, hogy elmentem Cambridge-be. Lett volna Luton közelében is pár néznivaló, de túl korán volt. Cambridge fele megint kis faluk, néha azok a kis utak, amiket ismerek. Azzal a különbséggel, hogy ezek most igazi angol ködbe voltak burkolva. Időnként egészen sűrű ködbe.
Cambridge elég nagy város lehet, mert ahova a GPS vitt, az egyáltalán nem tűnt városközpontnak. Egy nagy mezős park mellé irányított, ami városias volt, de nem ilyennek képzeltem Cambridge-t. Kicsit arrébb mentem, egy utcában leparkoltam. Aztán átmentem egy tágasabb college-n amiből alig tudtam kikeveredni, de sejtettem én, hogy ez sem az igazi. Végül körbenéztem, és a GPS POI-k alapján rájöttem, merre van az igazi óváros.
Cambridge, akármilyen hülyén is hangzik, a nevét onnan kapta, ahonnan az ember gondolná: "a Cam folyón lévő híd". Tényleg hasonlít Oxfordhoz. Ugyanúgy sok kis college van szétszórva a városban. Talán kicsit nagyobbak, impozánsabbak. A főtér is grandiózusabban néz ki. A folyó közelebb van a városközponthoz.
Megcsodáltam a gondolakikötőt, ahol felkészítették, rendezgették a csónakokat a munkanapra. Igazából lehet, hogy értelmes lett volna akár egy folyami hajókázást és városnézésre befizetni.
Nem találkoztunk már valahol?:)
Ugyanis a kollégiumok sorra a folyó partján vannak. Az utca felőli frontot persze meg lehet nézni elölről, de sokszor zárva vannak, vagy fizetni kell a belépőért. Hátul a kert a folyóra néz. Volt, ahol űt lehetett menni egy hídon, és hátul is van utca, de sok kacskaringóval lehet csak a helyek egy részét bejárni. Én ezt a sok kacskaringót és a hidakat választottam.
Itt is megcsodáltam a King's College-t aztán a Trinity College-t, asszem, még Queen's College is volt. De sem lehetőségem, sem időm nem volt igazán bejutni, pedig egy csomó mindent meg lehetett volna nézni. Csak nekem még annyi programom volt aznapra. Talán majd egyszer...
Egy helyen jó áron ettem egy jó adag reggelit, amiben akármennyi kávé is benne volt. Pofátlanság nélkül persze az ember kettőt iszik. Visszamentem a turista irodába, ami időközben már kinyílt. Kiderült, hogy van a Cam folyón egy zárt híd, mint Oxfordban, csak nehéz megközelíteni. Nem is tudtam, nincs róla fénykép tehát. Egy helyen láttam messziről.
Ami érdekelt, az Wittgenstein sírja volt. Ehhez pedig kellett útbaigazítás. Bár kinéztem, hogy hol van interneten, de az irodában utánanéztem, mert bizonytalan voltam. Egyébként itt kell bemenni, egy kis utcába, aminek végén van egy elhagyatott temető. Roppant szép egyébként. És roppant elhagyatott.
Egy embert találtam, aki egy táblához igazított. Aztán elment. Tök egyedül voltam a temetőben, igaz nappal. Na mibe keveredtem. Kicsit körbenéztem, de a sírok közé nem mertem bemenni. Aztán jött egy másik ember, aki mondta, hogy tudja, hol van. Láthatóan ő is híres embereket keresett. A térképről persze tudtam, hol a sír, de hülyének tetettem magam. Ritkán teszek ilyet, eddig egyszer sem.
Gyorsan végigtáncoltam a sírokon, és készítettem egy felvételt. Sajnos nem is lehetett anélkül közlekedni, hogy rá ne lépjek egy sírkőre. Szépen nézhettem ki. Aztán az emberem elment. Más sírokat is keresett. Szerintem ő is híres emberek miatt volt itt. Ugyanebben a temetőben van Moore sírja is, még sokkal előrébb is, de azt már nem néztem meg, annyira siettem ki a temetőből. Mit meg nem tettem, viszonylag hülye okokból. Merthogy végül is mire jó nekem, hogy látok egy sírt?
István odaadta az English Heritage belépőjét, és kinéztem egy csomó látnivalót. De közben már dél felé járt. Sietnem kellett. Sajnos az első dologhoz, amit kinéztem, az autópályán nem volt lejáró, így az kimaradt. Egyébként az autópálya mellett próbáltam keresni dolgokat, ami dél felé vezet.
A második dolog Locke sírja volt. Ez egy High Laver nevű helyen van. A sír a templom kertjében van, az épület oldalában, könnyű dolognak tűnt. A GPS szépen oda is vitt. Naja. Csakhogy High Laver az nagyjából egy tanya. A GPS igazából egy kereszteződésbe vitt. Hát elfordultam balra. Templom sehol. Néha épületek. Semmiféle faluközpont. Megkérdeztem egy embert, aki mondta, hogy High Laver hol van, de Locke-ról fogalma sem volt. Pedig nem tűnt műveletlen embernek. Naja, az embernek a falujában van a világ egyik leghíresebb filozófusa eltemetve, de nem tudja.
Egy fordulót tettem, és másik irányból közeledtem a kereszteződéshez. Ott volt a templom ötven méterre, nem tudom, miért nem láttam. Sehol nem volt senki, de be lehetett menni a kertbe. És mivel a sírt a bejárat mellett láttam, nem volt nagy gond készíteni egy fényképet. Tovább nem maradtam, mivel senki nem volt a környéken, és nem akartam egy temetőben egyedül időzni.
Utána át kellett menni a Temzén. A GPS mindig London központja felé vitt. Aztán jöttem rá, és még előtte, a laptopon, hogy azért, mert Londontól keletre a Temzén csak fizetős alagút, illetve híd van, a Queen Elisabeth II. A hidat választottam.
Már előtte dugó volt, és megálltam enni is. Megint fish and chips, de ez sem volt igazán jó. Jobban esett, mint az eddigiek, de valahogy... Túl nehéz kaja. A hídról egész jó kilátás volt, de nem fényképezni való. Illetve nem is lehetett megállni fényképezni. Az igazi kunszt a fizetés volt, mivel itt már arra nem gondoltak, hogy idegenből is jönnek autók. Át kellett hajolni a túloldalra. Szerencsére pontosan kigyűjtöttem az összeget.
Ezután jött néhány látványosság, amiben még reménykedtem. Először is Rochesterben a vár. Ez nyitva volt, gyorsan bementem. Egészen monmumentális volt, és egyedi, mivel egy óriási lakótorony volt. Igazából olyasmi, mint a Rákóczi vár Sárospatakon. Kicsit nagyobb, és a belseje nyitott. Fel lehet menni a sok emeleten, körbe lehet keringeni, és legfelül is. Totális kilátásban van az embernek része. A folyóra, a katedrálisra, a házak felett elsuhanó vonatra.
Aztán lett volna a templomos lovagok egy háza, amely azonban már zárva volt. Egyébként a folyópartnak egy olyan részén volt, ami egészen elhagyatott, a fene se gondolt volna ott egyszer csak a modern, eléggé lepukkadt ipari környezet között egy ilyen régi épületet. Még csak le se lehetett fényképezni, mivel sűrű rács kerítette.
Ugyanígy jártam Favershamban egy régi, középkori házzal. Már be volt zárva. Ezt kívülről persze meg lehetett nézni, csak ahhoz nem kellett volna a belépő. István belépője azért megérte, mert maga a vár is drága volt, csak kár, hogy ilyen szerencsétlenül alakult.
Iszonyatosan fáradt voltam, leragadt a szemem, így Favershamban aludtam egyet. Természetesen volt nálam párna és takaró. A maradék, sok programból már nem volt sokmindenre idő, lassan besötétedett.
Azt választottam, hogy csak Canterburybe megyek, mert az mindenképpen útba esett volna. Lehetett volna gyorsan átmenni, és folytatni az utat, de úgy döntöttem, hogy inkább ott időzök. Múltkor a várost sötétben láttam, most pedig még világos volt. Sokkal több jó fényképet tudok készíteni. Sok helyen pedig a világosban még fel is fedeztem valamit, amit korábban nem.
A katedrálisba viszont most sem jutottam be. Hát ennyit a katedrálisról, úgy látszik, "nem sorsom megnézni". A kolostorról viszont kicsit több képet készítettem, és bejártam olyan sarkait, amit korábban kihagytam.
Sötétedésig sétáltam Canterburybe, aztán elindultam a komphoz. Nagyon tetszik ez a szakasz, itt már az utak vágig ki vannak világítva, de nem lámpával, hanem az útban, kis ledek jelzik a pálya szélét. Pirosak, zöldek, fehérek a szerint, hogy hol szabad sávot váltani. Az egész annyira biztonságos, modern, otthonos.
Arra gondoltam, hogy egy korábbival át tudok menni, de ez nem sikerült. Sokat kellett várnom, de vettem egy Scientific American Mindot és egy Dawkins könyvet. A SCIAm Mindot meg szoktam időnként venni reptereken, mert máshol nem nagyon lehet. Szeretem ezt az újságot, mert a pszichéról, agyról, elméről szól tudományosan.
Dawkinstól pedig a "Greatest Shoz on Earth" az evolúcióról szól. Amiről persze sokat tudok, de ebben bizonyos bizonyítékok vannak összegyűjtve. És hát Dawkins, az Dawkins. Elvből támogatom.
Erről jut eszembe. Canterbury-ben a katedrálisnál volt egy plakátsorozat, hogy ki miért szereti a katedrálist. Ki a történelem miatt, ki a szép ablakok miatt, ki a kórus miatt. Mindenki igazából a szakmája szerint. Még a püspök is valami közösségről beszélt. Arról senki nem, hogy azért, mert hisz istenben, és ez isten háza. Szerintem ez rendben is van. A katedrális történelmi, művészeti szempontból nyilván fontos, és hadd maradjon csak!
